Szemészet, 1972 (109. évfolyam, 1-4. szám)
1972 / 3. szám
A chronikus endogen uveitisek gyakori recidivái és az ún. autoallergiás betegségekkel kapcsolatos rheumás, bechterewes stb. uveitisek szintén arra utalnak, hogy a beteg szemben autoantigenek keletkezésére is megvan a lehetőség. Az idegrendszer, a pajzsmirigy és a herék mellett az uvealis tractus és a lencse tartozik az autoallergia előidézése szempontjából leginkább tanulmányozott szövetek közé. A szembajok közül elsősorban azokat a kórképeket soroljuk az autoallergiás megbetegedések közé, amelyek szervspecifikus autoantitestekkel is kapcsolatba hozhatók: A) a sympathiás ophthalmiát és B) a phakogenetikus uveitist. Valamely betegség autoallergiás természetének legjobb bizonyítéka az, ha kísérletileg reprodukálható, állatoknak a megfelelő szövetkivonatokkal történő immunizálása révén. Aronson egyik ábrájával jól szemlélteti a visszatérő, ill. autoallergiás uveitisre praedisponáló factorokat; ezek: a) latens mikroorganismus reactiválása, b) visszatartott immuncompetens sejtek, c) fokozott gyulladásos reactivitás. A) A sympathiás ophthalmia esetében már Elschnig feltételezte, hogy mikrobaallergiás reactio zajlik le a sérült szemben az uvealis pigmenttel szemben fellépő szöveti allergia formájában. Woods bovin uveapigment-kivonat subcutan injectiójával bőr-reactiót kapott, ami szintén uvea elleni antitestek jelenlétét bizonyítja. Dieckhues szerint az a tény, hogy uvealis antitestek a sympathiás ophthalmia genesisében jelentős szerepet játszanak, alig vonható kétségbe. Az azonban, hogy az uvea-antitestek pathogenetikai hatásúak, avagy csak kísérő tünetei a destruáló uvea-folyamatnak, még nem dönthető el. Ebben a vonatkozásban fontosak Woods és Little vizsgálatai, akik a szem áthatoló sérülésében szenvedő 153 betegen uvea-szövet elleni antitesteket tudtak a serumban kimutatni anélkül, hogy klinikailag sympathiás ophthalmia manifestálódott volna. Valószínű, hogy ezen betegség keletkezésében még egyéb tényezők is szerepet játszanak, meglehet, hogy egy eddig ismeretlen kórokozó (vírus?) adjuvans hatásának közvetítésével. Ebből a szempontból különösen Witmer újabb kísérletei érdemelnek figyelmet. Vírusok lencse homogenattal együtt üvegtestbe fecskendezve panuveitist váltottak ki; ez vírusfertőzéssel egymagában nem volt előidézhető. Az a már többször is felmerült gyanú, hogy a mikróbák — esetleg testazonos uvea megváltozása révén — a sympathiás ophthalmiánál döntő szerepet játszanak, ezen vizsgálatok révén megerősödött. B) A lencsefehérjék előidézte és éppen ezért phakogenetikus vagy a pathomechanismusnak még jobban megfelelő elnevezés szerint phako-antigen uveitis (Witmer) lefolyása nemegyszer igen hasonló lehet a sympathiás ophthalmiához. Courtney 7 olyan esetet közölt, amelyben féloldali extracapsularis hályogmütét után kétoldali uveitis támadt. Esetei közül az egyiknél az előzőleg nem operált másik szem szövettani vizsgálatra került és jól mutatta a phakoallergiás reactiót. Courtney közlése óta több olyan esetet ismertettek, amelyek histologiailag phakoantigen uveitisnek bizonyultak, holott klinikailag sympathiás ophthalmiát tételeztek fel. Chandler nemrégiben szintén hangsúlyozta azt a tényt, hogy a múltban több phakoantigen uveitist ismertettek helytelenül sympathiás ophthalmiaként, nemcsak klinikailag, hanem kórszövettanilag is. Márpedig a szövettani szerkezet alapján jól elkülöníthető egymástól a két kórkép, amint erre legutóbb Easom és Zimmerman szép példákat közölt. Ezek szerint a sympathiás szemben a chorioidea hátsó részében prominens lymphoeyta beszűrődés található, emiatt megvastagodottnak látszik az érhártya. Jól látható erősebb nagyítás mellett, hogy az epitheloid-sejtek pigment phagocytosist mutatnak. Ezzel szemben a phakoantigen uveitis esetében a megrepedt lencsetok körül intenzív granulomás reactio észlelhető. Az érhártya viszont ugyanekkor lényegileg normálisnak látszik. Különösen feltűnő a plasma-sejtek nagy száma és a pigmentet phagocytáló epitheloid sejtek hiánya. A sejtes reactio egészében kevésbé diffus, mint a sympathiás uveitis esetében. Klinikailag szintén elkülöníthető a két kórkép. A kétoldali phakoantigen uveitis esetében ugyanis az egyik szem rendszerint már nyugalmi állapotban van abban az időben, amikor a túloldali szemben a gyulladás kezdődik. Ezzel szemben a sympathiás ophthalmia esetében a sympathizált szem még erős gyulladásban van a másik szem sympathizálása idején. Ez értékes diagnostikus jel lehet, ha megkíséreljük elkülöníteni zt a klinikailag annyira hasonló két betegséget. Számos korábbi adat utal a két kórkép együttes előfordulására is. A Blodi által histologiailag vizsgált 170 eset 23%-ában szerepelt egymás mellett a kétféle kórkép. Mindez alátámasztja azt a feltevést, hogy a sympathiás ophthalmia és a phako-antigen uveitis egyaránt az autoimmun reactio megnyilvánulása, mégpedig az előbbi az uvealis pigmenttel, az utóbbi a lencse fehérjéivel szemben. A betegség kimenetele szempontjából azonban nagy a különbség a kétféle kórkép között. Amíg a sympathiás gyulladást kiváltó sérült szemgolyó enucleatiója nem feltétlenül biztosítja a másik szem meggyógyulását, addig a phako-antigen uveitises szem biztosan meggyógyul a lencse idejében történt maradéktalan eltávolítása után. Ehhez 226
