Szemészet, 1972 (109. évfolyam, 1-4. szám)
1972 / 3. szám
jellemző aetiologiájú uveitis kivételével nincs specifikus histopathologiája az endogen uveitiseknek. Leginkább Woods osztályozása terjedt el, aki ugyan főként klinikai alapon, de a szöveti szerkezetre és az aetiologiára is gondolva A) granulomatosus és B) nem granulomatosus uveitiseket különböztetett meg. Ezt számos szerző elfogadta Woods nyomán, annak ellenére, hogy pl. egy klinikailag granulomatosusnak imponáló uveitis esetében egyáltalán nem lehetett karakterisztikus histologiai képet találni. Másrészt, bizonyosan nem granulomatosusn&k tekinthető uveitisekben és ahol intenzív immun jelenségek játszódtak le, Aschoff-csomóknak nevezhető képződményekkel találkozhatunk (fibrinoid necrosis körül palisszád-szerűen elhelyezkedő polynuclearis sejtek); szövettanilag értelmezve — nemde granulomatosus laesióról van szó? Woods maga is látta ezen nehézségeket, minthogy nomenclaturájába számos intermediaer, kevert vagy kétes eredetű esetet volt kénytelen besorolni. Mindezen felosztási, ill. osztályozási problémák ösztönöztek arra, hogy 3. az immunpathologia szemszögéből kíséreljem meg az uveitisek klasszifikációját. Ily módon I. infectiosus-toxikus, II. allergiás-hyperergiás és III. autoallergiás uveitiseket különböztetünk meg. Ezen felosztást a rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt most nem részletezem, elég talán, ha utalok az Orvosi Hetilap ez évi 20. számában, május 17-én megjelent vezércikkemre. III. Az uveitisek diagnosticája és differentiatis diagnosticája Az uveitis több typusa egyszerűen klasszifikálható az előzmények és a szemtünetek alapján anélkül, hogy sokat tudnánk a laboratóriumi leletekről vagy az általános fizikális vizsgálatokról. A tapasztalt szemorvos gyors diagnosisa megmentheti a beteget a sok időt emésztő és nemegyszer elég költséges laboratóriumi és fizikális vizsgálattól. Emellett a tünetcsoport gyors felismerése nemcsak a késedelem nélküli gyógykezelés elkezdését teszi lehetővé, hanem a beteg is megnyugtatható a kórfolyamat kedvező lefolyása és prognosisa felől. Különösen fontos lenne ez 1. a rheumás és pararheumatikus megbetegedésekben. Az uvea károsodásai a rheumatoid syndromák egy részében fordulnak elő, magukban foglalva az egyik szélsőségben a Bechterew-kórt, a másikban a primaer chronikus polyarthritist vagy rheumatoid arthritist. Az első csoportban az iritis, a másodikban a scleritis és a sclerouveitis a praedomináló bántalom. A Bechterew-kórban fertőzés keveredhet a betegség aetiologiájába, a rheumatoid arthritisben indirect módon vehet részt fertőzés az autoantigenek produkciójában. A Bechterew-kórh&n a rheumatoid és antinuclearis factor serologiai testje negativ, a rheumatoid arthritisben ezek a factorok nagyon gyakran megtalálhatók és autoallergiás reactióra utalnak. A rheumafactor egyben jelzi a pathologiás gamma-globulin-képződést, ami paravagy dysproteinaemiás állapotnak is tekinthető. Farkas Károly szerint a dysproteinaemia pedig — s ez kórtani törvénynek is felfogható — előbb-utóbb határhártya-károsodást okoz, ami arteritis, endocarditis, glomerulitis vagy synovitis formájában realizálódik. Mindez egyúttal arra is magyarázatul szolgálhat, hogy miért olyan gyakori a rheumás uveitis és recidivája. Az is érthetővé válik, hogy miért előzheti meg hosszú idővel az ízületi és egyéb manifestatiókat az uveitis; ugyanis az egészségesnek látszó, de positiv rheumafactoros egyénnek is lehet szervi rheumája! A Bechterew-kór eseteinek 5—50%-ában fordul elő recidiváló iritis, amelynek a lefolyása különböző súlyosságú lehet. Az egész uvea résztvehet a folyamatban. Mélyre terjedő elváltozások állnak be. Durva izzadmányképződések, iris-sorvadás, üvegtesti homályok, szövődményes hályogképződés, secundaer glaucoma uralkodnak a kórkép vonásain, szétrombolva a szem functióit. A rheumatoid arthritissel kapcsolatban főként iritissel találkozunk, mely kifejezetten felszínes gyulladás alakjában lép fel, és sajátságos a klinikai képe, lefolyása és visszaesésekre való hajlama. Már régóta a rheumatikus szembetegségek prototypusának tekintik. A Still-betegség, vagyis az infantilis rheumatoid arthritis eseteinek kb. 20%-ában fordul elő iridocyclitis és mint következményes folyamat: szalagszerű keratitis, majd cataracta. Ez a szemészeti trias elegendő a rheumatismus kórismézéséhez a gyermekkorban, még akkor is, ha hiányoznak az ízületi laesiók (Manschot). Ezeken kívül még ízületi gyulladással szövődő kétféle betegség járhat visszatérő iridocyclitissel: a colitis ulcerosa és az arthritis psoriatica. Ezekben a tulajdonképpen még ismeretlen eredetű kórfolyamatokban az iridocyclitis általában nem olyan súlyos kimenetelű, mint a Bechterew-kórban. A pararheumatikus vagy collagen-betegségekkel (lupus erythematosus disseminatus- és dermatomyositis, arteritis temporalis, periarteritis nodosa és a többi necrotizáló 221
