Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 1. szám
Szemészet 107. 29—30. 1970. A Budapesti Orvostudományi Egyetem II. Szemklinikájának (igazgató: Nónay Tibor egyetemi tanár) közleménye Glaukomások szemfeszülés-beállításával kapcsolatos tapasztalataink MOLNÁR KÁLMÁN, TÓTH MARGIT és BENOSIK RÓZSA Korábbi munkánkban [1], melyben a glaukoma-ellenes műtétek késői eredményeivel foglalkoztunk, megerősíthettük azt az ismert elvet, hogy mind a simplex, mind a chr. zugelzáródásos glaukomában akkor kedvezőbbek a megfelelően kiválasztott műtét kilátásai, ha a funkcióromlás kezdeti szakában operálhatunk. Most azt vizsgáltuk: mi módon tudnánk minimumra csökkenteni azt az időveszteséget, amit a konzervatív szemfeszülésbeállítás különböző módszereinek sorra való próbálgatása okoz olyan esetben, amikor eziránvú első kísérleteink eredménytelennek bizonyultak. 1. Az első kérdésünk, melyre statisztikai feldolgozásunk alapján választ kerestünk, az, hogy vajon a bentfekvő vagy a bejáró betegeken végzett szemfeszülésbeállítás bizonyult-e megbízhatóbbnak. Természetesen e tekintetben értékelhető, összehasonlítható adatokat csak úgy kaphatunk, ha a beteget nem mindjárt az első észlelés után vesszük fel az osztályra, hanem először otthoni viszonyai között kíséreljük meg a hypertensio kompenzálását, s csak ennek eredménytelensége esetén javasolunk felvételt. Adatainkat az 1. táblázat foglalja össze: 1. táblázat Ambulanter dekompenzált feszülés, osztályon beállítva, majd amb. ellenőrizve Esetek száma........................................... 51 Otthon dekompenzálódott................. 49 Kompenzált maradt............................. 2 51 ambulanter dekompenzáltnak bizonyult olyan esetet elemeztünk, melyekben az osztályon bentfekvés alatt a hypertensio normahzálódott, és a beteget a „beállított” új kezeléssel hazaengedtük. Azt találtuk, hogy közülük 49 vált otthon ismét dekompenzálttá. Több olyan betegünk volt, aki három ízben is „kompenzáltan” hagyta el a klinikát, s végül a negyedik felvétel után kellett műtétet végeznünk, miközben egy-két év is eltelt s a látásfunkciók ez idő alatt is romlottak. Hasonló tapasztalatról más szerzők is beszámoltak már. Tudjuk, hogy a glaukoma e tekintetben hasonlít más vegetatív, ill. endokrin betegségekre, így a diabetesre, a hypertonia és ulcus betegségre, és a belgyógyászok is e betegségek kompenzálását egyre inkább a beteg megszokott környezetében igyekeznek elérni. 2. A továbbiakban egy másik, gyakorlati szempontból szintén lényeges kérdést vizsgáltunk. Betegeinket általában először 1%-os pilocarpin cseppel kezeljük. Azokban az esetekben, melyekben nem értünk el kompenzálódást, megvizsgáltuk, hogy más cseppek alkalmazásával el tudtuk-e érni a kívánt hatást (2. táblázat). Látható, hogy 2% pilocarpinnal, pilocarpin és tonogén, pilocarpin és tosmilen kombinációkkal, tosmilennel, eserinnel, prostigminnel, chinortoval összesen 276 próbálkozás kapcsán mindössze 6 esetben tudtunk tartós kompenzálódást elérni, ami végkövetkeztetésként annyit jelent, hogy a pilocarpinra rezisztens glaukoma eseteknek csupán 2-—3%-ában lehet esélyünk arra, hogy más cseppekkel célt érünk. 29
