Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)
1970-09-01 / 3. szám
Megbeszélés és következtetés A műtétre került bénulásos eseteink kb. г/4-е (41-ből 11) tíz éves kor előtt keletkezett. A tíz évekre való bontásban a második helyen (41-ből 7) a 60—70 év közt keletkezett esetek vannak. A nem bénulásos eseteink közül pedig aránylag a legtöbb (26-ból 10) szintén a 60—70 év között keletkezett. Kétségtelen, hogy a n. facialis bénulás jelentős hányada és a könnypont-kifordulásos esetek nagyobbik része gerontológiai probléma is. A 15 műtéttel és sérüléssel kapcsolatos n. facialis bénulásos esetünk azt a gondolatot ébreszti bennünk, vajon megtörtént-e a lehetőséghez képest minden a n. facialis védelme, ill. helyreállítása érdekében. Egyetlen egy esetünk sem volt, melyben előzőleg a n. facialis működését helyreállító sebészeti beavatkozás történt volna. A betegség kezdete és a műtét időpontja közt eltelt idő átlaga (13 év 5 hónap) nagyon sok. Tíz eset a betegség kezdete után csak több mint 40 év múlva került műtétre! A felvilágosító munka eredményességére, az igényesség fokozódására és az egészségügyi ellátás javulására vall, hogy 16 esetben már egy éven belül helyreállító beavatkozás történt. A bír. med. és a többi, lagophthalmus, illetve könnypontkifordulás elleni műtét közti viszonyra a II. táblázatból kiderül, hogy nem bénulásos esetekben nagyobb kiterjedésű ektropium esetekben ektropium ellenes műtéten kívül a könnypont befordítása céljából szükség lehet bír. med.-ra is. Bénulásos esetek jelentős hányadában a nagyfokú ektropium és lagophthalmus miatt szükséges volt a bír. lat.-t és ektropium ellenes műtétet is végezni. Működésbelileg és kozmetikailag is legeredményesebbek voltak azok a beavatkozások, melyekben a belső zugot a lig. palpebrale médiaiéhoz, a külső zugot pedig — az ektropium ellenes műtéttel kapcsolatosan — a raphe palpebralis laterálisnak az orbitához való tapadásához húztuk. Helyesen végzett bír. med.-szal minden esetben sikerült a könnypontot a könnytócsába fordítani. A műtétet 4 esetben külső okok miatt (szemhéjszéthúzás, dörzsölés, idő előtti varratszedés) és egy esetben a műtét elégtelensége miatt meg kellett ismételni. Egyéb könnypontbefordító műtétre nem volt szükség. A m. levator palpebrae megnyújtása bír. med. előtt 3 esetben történt (egy esetben végeztük klinikánkon — látást zavaró túleredmény keletkezett), de a lagophthalmusokkal kapcsolatos problémákat nem oldotta meg maradéktalanul. Ugyanis a könnyezést természetszerűleg nem csökkentheti, és a lagophthalmussal kapcsolatos fceratitisek kialakulásában is nagyobb szerepe van a kicsorduló könnynek és törölgetésének, mint a cornea kevésbé fedettlenségének. A 4 gyógyult keratitis e lagophthalmo esetünkben műtét után kiújulást nem észleltünk, de a többi bír. med. utáni esetünkben sem láttunk keratitis e lagophthalmót. Több facialis bénult és régebben operált betegünk elmondta, hogy alvás előtt a bénult felső szemhéjukat ujjúkkal lehúzzák és szemgolyójuk az alvás ideje alatt fedve marad. (4/a, 4/b ábra): a m. levator palpebrae tónusa alvás közben annyira csökken, hogy nem emeli fel a szemhéjat. A könnyezésre vonatkozó jó eredményeink abból adódnak, hogy bír. med. után a könnypont a könnytócsába merül. A könnytermelés reflektórikus csökkenésének jelentősége eseteink nagy részében teljesen elhanyagolható, hiszen a könnyezést előidéző betegség és a műtét időpontja közt eltelt idő alatt — aminek átlaga 13 év és 5 hónap volt! — bőven kialakulhatott volna a könny termelés kellő mértékű reflektórikus csökkenése. A könnyezés csökkenésének megítélésében nemcsak a betegek elmondását vettük figyelembe, hanem „könny le vezetés terhelési próbával” is igyekeztünk összehasonlító felméréseket végezni. A bír. med. előtt, és hetekkel a műtét, ill. 182
