Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-11-01 / 4. szám

Már e rajzból is látható, hogy a műtét reménytelennek tűnő eseteket is meggyógyít. Valóban 8 imbricatiós vagy csapóajtós műtét után így reoperálva, gyógyulást értünk el. E műtétmódra tudnak még leginkább meggyógyulni a dvsproteinaemiás, az aphakiás és a hypertoniás esetek, tehát azok a leválások, melyeknek hátterét a szemfenék peripheriájának elértelenedése képezi. Feltűnő, hogy sikeres körkörös bedomborítás után annak vonala, és a tőle peripheriás zóna elfehéredik, a centrális visszafekvő részek vérellátása nyilván javul előbbiek rovására. Véleményünk szerint hatásának ez egyik döntő mozzanata.

Mint az I. táblázatból is látható, a leggyakrabban az imbricatiót és a körkörös bedomborítást végeztük. A retinopexiának és a kezdeti helytelen indicatiók miatt látszólag az imbricatiónak gyógyulási százaléka volt a legalacsonyabb (55, ill. 53%) a körkörös bedomborításé a legmagasabb. Másrészt viszont a retinopexia biztosította a legjobb látást, a körkörös bedomborítás csak 5/15 látásélesség átlagot adott, és a legtöbb postoperativ panasz árán.

IRODALOM: 1'Kakán Á., Oláh M.: Szemészet, 101, 201 — 212, 1964. — 2. Lemione, A. N., Robinson, I. T., Calkins, L. L. : A.M.A. Arch. Ophthal. 60, 237, 1958. — 3. Nagy Ferenc, Hudomel József, Kelemen Vera: Szemészet, 103, 10—15, 1966. — 4. Schepens, C. L. : Importance of the vitreous body in retina Surgery. Mosby, St. Louis, 1960. 94—111. old. — 5. Schepens, C. L., Okamura, I. D., Brockhurst, R. J. : A.M.A. Arch. Ophthal. 58, 797-811, 1957.

А. К a X а и, В. Богач: О показаниях к разным методам оперативного вмешательства при отслойке сетчатки.

Á. Kahán und V. В о g á t s : Über die Indikationen der verschiedenen Operationen gegen Netzhautablösung.

Szemészet 1969. 106. 306—308.

BOTE II. Szemklinikájának (igazgató: Nónay Tibor egyet, tanár, az orvostudományok kandidátusa) és Róbert Károly Körúti Kórház közleménye

Szöveti ragasztóanyagok szemészeti alkalmazhatósága

PÁL MAGDA és SELLYÉI MIHÁLY

Élő szövetek varrat nélküli egyesítése a sebészeti szakmák régi törekvése. Különösen nagy jelentőségű lenne ez a szemészetben, ahol a finom és rendkívül érzékeny szövetek varrása és a varratok eltávolítása a leggondosabb technikai kivitelezés mellett is elkerülhetetlenül traumatizáló hatású.

A műanyagipar az elmúlt évtizedben olyan ragasztóanyagokat állított elő, melyek — kisebb hiányosságoktól eltekintve — alkalmazhatók a medicinában is.

Az élő szövetek egyesítésére szolgáló kémiai anyagnak az alábbi követelményeknek kell megfelelnie: 1. legyen egyszerűen és biztonságosan alkalmazható;

2. a nedves szöveteket rövid időn belül megfelelő szilárdsággal tapassza össze;

3. legyen szövetbarát és ismételten alkalmazható, ne legyenek általános toxikus, allergizáló vagy carcinogen tulajdonságai; 4. ne késleltesse a sebgyógyulást, — a norm, sebgyógyulási időn belül szívódjék fel; 5. legyen jól sterilezhető.

A ragasztóanyagot alkvlcyanoacrylacetátnak paraformaldehyddel való kondenzálása útján nyerik. Az így kapott polvmerből hőkezeléssel és frakcionált lepárlással készítik a monomert. Mivel ez nem állandó vegyület, felhasználásig

306