Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)
1969-11-01 / 4. szám
Szemészet 1969. 106. 302—303. Szegedi Orvostudományi Egyetem Szemészeti Klinika (igazgató : Kukán Ferenc egyetemi tanár) közleménye Retina-leválás műtété körkörös cat-gut beültetéssel OLÁH MIKLÓS Az ablatio retinae gyógyulásának feltétele a szakadás elzárása és a retina viszszafekvésének lehetővé tétele. A lyukelzáró módszerek közül a diathermia, ennek újabb változata a transbulbaris endodiathermia, a photocoagulatio, a kísérleti stádiumban levő laser sugár és a kezdeti eredmények alapján igen biztató cryopexia ismertek. A retina visszafekvését a retina és az alap közelítésével segíthetjük elő, amelynek az utóbbi évtizedekben számos módja vált ismertté: a bulbust megrövidítő, a bulbust bedomborító és a Cibis által 14. sz. térségnek nevezett üreg kitöltését szolgáló műtétek. Előadásom létjogosultságát az magyarázza, hogy az ünnepi ülést Blaslcovics professzor emlékének szenteljük, aki az elsők között, már 1911-ben beszámolt a sclera lamellaris resectiójával végzett műtétekről. 1950-es évek elejétől neves szerzők egész sora kezdi ismét a sclera megrövidítését — az alap közelítését a levált retinához -— különféle módon. A legismertebbek, akiknek nevéhez jellegzetes műtéti mód fűződik: Weve, Dellaporta, Paufique, Custodis, majd a szövetbarát silicont alkalmazó Schepens, Olcamura, Brockhurst; az utóbbi időben pedig a testazonos, ill. biológiai anyagok alkalmazása terén Heydenreich, Scott, Klöti, Havener, Niedermeyer, Wilson, Bangerter, Csapody, Németh, Orosz és munkatársai közlései emelendők ki. A lamellaris resectio bedomborító hatásának fokozására az eltávolított scleracsík helyére különböző műanyag csöveket, fonalakat helyeztek, így Schepens polietilént; Arruga nylont, periont vagy supramidot használt, de már a sclera resectiója nélkül, az aequator tájékon vezette körbe a fonalat, Galli szintén ugyanitt damyl fonál alkalmazásával érte el a bulbus körkörös bedomborítását. Más szerzők: Strampelli, Chamlin, Rubner, Shipman, Lemoine a sclera-csíkot nem távolították el, hanem a beteg saját sclerájával végzik a bedomborítást. Mi magunk is ismertettünk egy módszert a sclera bedomborítására, annak „tetőcserép plasticáját”. Gáli és Varga 1967-es közleménye, amely az aequator táján a subconjunctivában vezetett, de a kötőhártya felett csomózott ideiglenes selyemvarrattal domborítja be a bulbust, valamint Galli körkörösen elhelyezett damvl fonala adta az ötletet saját egyszerű műtéti eljárásunkhoz. A módszert csak azokban az esetekben alkalmaztuk, amikor nagy, körkörös, sátorszerű leválást találtunk, sok vagy kiterjedt szakadással főleg az ora serrata tájon, és az üvegtest collapsusa vagy retractiója mellett a bulbus igen hypotoniás volt: nagyfokú myopia, aphakia eseteiben, vagy sérüléses subluxált (luxált) lencsével szövődött ablatiók ellen. Lényege a következő: a szakadások helyén szabaddá tett selerán az általunk ismertetett „tetőcserép plasticát” végezzük, vagy csapóajtót készítünk oly módon, hogy az ablatio nagyságától függően előzőleg a másik két vagy három sectorban cat-gut fonalat öltünk a selerába, a beültés helyeket a centrum felé félkörívben nem perforáló diathermiával biztosítjuk. A cat-gut fonalat az izmok alatt átvezetve az imbricatióval vagy csapóajtó-készítéssel felezett sclera pergamentizált alapjára fektetjük, az imbricatio helyén diathermiával zárjuk a szakadást és mögötte perforáló diathermiával a subretinalis folyadék lefolyá302