Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)

1969-05-01 / 2. szám

és azok arányát az irodalomban találtakéhoz viszonyítjuk, akkor több-kevesebb eltérést találunk. Ennek okát — úgy gondoljuk —, elsősorban a szakintézetek szelektálnak tekinthető és a mi válogatás nélküli beteganyagunk közti különbségben kereshetjük.

Ugyanennek az egy populatióból származó és válogatás mentes beteganyagnak figyelemre méltó sajátosságait tükrözi az az ismert adatoktól eltérő és meglepő eredmény is, amely a kancsalság észlelésének kezdeti idejére vonatkozik. Ezt a következő ábrán ismertetjük.

Jól látszik, hogy jelentős azon gyermekeknek a száma, akiknél a kancsalságot már a csecsemő korban észrevették. A kancsalság első észlelése idejének maximuma azonban nem erre az időre, hanem az iskoláskor elejére esik, a 6—10 éves korra.

Ennek az érdekes adatnak okát keresve, azt elsősorban azzal magyarázhatjuk, hogy a gyermekek hozzátartozói rossz megfigyelők. E gyermekeknél ugyanis, mint az iskoláskor kancsaljai legtöbbjénél, akancsalsági szög nem túl nagy s a szülők ezt vagy nem veszik észre, vagy hibásan értékelik. Erre utal mindenek előtt az, hogy a 287 kancsal gyermekünk közül 149 (52%), csak a mi szűrővizsgálatunk után került először szemész szakorvoshoz. Ezért e munkában nem a strabismus kezdetéről, hanem csak a strabismus első észlelésének idejéről beszélünk.

A következő két táblázatban a neurológiai és a psychiatriai vizsgálatok eredményét ismertetjük.

A psychés és sensoros functiók vizsgálatának adatai szerint a különböző anomáliák jóval nagyobb számban találhatók a kancsaloknál mint a nem kancsaloknál. Ez egyébként az irodalom adataiból is ismeretes (Duke—Elder, Siebeck). Sok közöttük a durva psychés zavarban szenvedő gyermek, de feltűnően több az olyan, akinek magatartási zavara van. E zavarok közé a koncentrációs készség csökkenésénk kifejezettebb formáit, a nagyobb fokú nyugtalanságot és a chronikus, a csecsemőkor óta tartó alvászavart soroltuk.

Az általános mozgás-organisatio zavara szempontjából a vizsgáltak között öt — egymástól élesen elhatárolható —• csoportot tudtunk megkülönböztetni.

1. ábra

Az elsőben, a) az általános mozgás-organisatio zavaraira jellemző durva tünetek domináltak s e tünetek voltak a beteget az orvoshoz irányító panaszok. A strabismus csak melléktünetként szerepelt. Ezek száma alacsony.

A másodikban, b) már a strabismus volt a fő panasz. A mozgászavar fel sem tűnt, vagy a hozzátartozók azt elhanyagolhatónak, sőt természetes dolognak könyvelték el. Az e csoportba tartozóknál különbséget találtunk az egyik vagy másik végtagpár tónusában, vagy rigiditást, ill. a motometriás próbákban néhány korosztállyal való lemaradást észleltünk. Ezek voltak a legtöbben.

134