Szemészet, 1968 (105. évfolyam, 1-4. szám)
1968-08-01 / 3. szám
lan marad, az átáramló folyadék mennyisége nagymértékben függ a viscositastól. Ennek megfelelően kísérleteinkben is azt tapasztaltuk, hogy az átáramló folyadék mennyisége annak viscositásával fordítva arányos. A rendszeren keresztül a legviscosusabb folyadékból a vérből áramlik a legkevesebb, több a glycerinből és legtöbb a legkisebb visoositasú vízből. c) A zárt térben 0 Hgmm nyomáson, vagy a nyomást fokozva egy bizonyos értékig, az átáramló különböző viscositású folyadékok mennyisége pulzálás esetén kevesebb, mint sima átfolyás esetén. Ez ellentmond az alapkísérletben tapasztaltaknak. Egy bizonyos nyomáson azonban lényeges hydrodynamikai változás történik: a pulsus-nyomás hatására több lesz az átáramló folyadék mennyisége. A zárt tér „kritikus” nyomása — tehát az az érték, amikor a bulbiculus functiója a pulzálás hatására az átáramlás szempontjából optimális, vízre vonatkozólag 32 Hgmm körül, glycerin esetében 3 Hgmm körül, míg teljes vérre vonatkozólag 0—3 Hgmm között van. A kritikus nyomás felett tehát: 1. a pulsus-nyomás hatására a nyomás alatt levő bulbiculuson átáramló folyadék mennyisége mindig több, mint sima átfolyás esetében; 2. a viscositas fokozódásával a pulsus-nyomásnak a jelentősége egyre nagyobb (1. grafikon). Az alapkísérlet eredményeitől, illetve a várt — a grafikonban kettős vonallal jelzett -— görbétől való eltérést áramlástani szempontból a következőképpen magyarázhatjuk: 1. A ü, bulbiculus a ráható nyomás megszűntekor részben a saját rugalmasságánál fogva, részben a tartály felőli folyamatos beáramlás, valamint a B2 bulbiculus felől történő visszaáramlás — ,,visszatáplálás” révén nyeri vissza eredeti alakját. A kritikus értéknél alacsonyabb nyomás mellett azért kevesebb a pulzálás hatására átáramló folyadék mennyisége, mert a még össze nem nyomott B2 és B3 felől történő visszaáramlás (reflux) az átáramló folyadék menynyiségét csökkenti. Ez a feltevés könnyen igazolható. Ha a Br és B2 közé olyan szelepet iktatunk, amely a visszaáramlást meggátolja és csak egyirányú áramlást enged meg, a Bí csak a tartály felől telődhet fel. Ebben az esetben az alapkísérletnek megfelelő, kiugrásmentes görbét kapunk, azaz pulzálás hatására már a 0 Hgmm nyomás mellett is több folyadék áramlik át a rendszeren. 2. A görbe kiugrását a pulsus okozta nyomásviszonyok változásával is magyarázhatjuk. A B^re ható P pulsus-nyomás hatására a folyadék az áramlás irányában Pv nyomással, a tartály felé pedig — reflux —Pr nyomással ürül a Bx bulbiculusból. A tartályból egyenletesen áramló folyadék nyomásával szemben Pr elhanyagolható értékű, a Pv pedig növeli az áramlási sebességet és a B2 bulbiculust PX erővel tágítja és rugalmassági energiává alakul át. A Px erő azonban a fal rugalmassági energiája következtében a pulsus szünetben (a Px nyomás megszűntekor) fokozatosan dynamikus energiává alakul vissza, amely a folyadéknak a B3 felé való áramlását elősegíti. Ha már most Px ellen egy kívülről ható Py erő — az általunk a zárt térben fokozott nyomás — hat, a bulbiculus fokozatosan behorpad és ezáltal veszít ugyan a térfogatából, de a pulzálásból származó Pv nyomás hatására valamennyire még telődik. Lesz tehát egy olyan érték, amikor a fokozott Pv nyomás ellenére a Pv nyomás hatására a bulbiculus térfogatváltozása relatíve a legnagyobb lesz és a folyadékot Pv+Py erővel továbbítja. Ez az erő a nyomás alatt levő bulbiculus folyadéktovábbító szerepére nézve optimális. Kísérleti tapasztalataink és számításaink szerint ez az érték a várt görbétől való legnagyobb eltérésnél (a kiugrás maximumánál) mérhető nyomáson van. Modellünkre vonatkozólag ezt a nyomást kritikus nyomásnak nevezzük 187
