Szemészet, 1965 (102. évfolyam, 1-4. szám)
1965-03-01 / 1. szám
A szem allergiás betegségei (Az 1963. X. 11.-i Nagygyűlés referátuma) BOROS BÉLA Több mint 10 esztendeje annak, hogy Szemorvostársaságunk előtt összefoglaló képet adtunk az allergia elméleti és klinikai kérdéseiről. Az eltelt idő alatt bekövetkezett fejlődés jelentős mértékben egészítette ki a túlérzékenység alapkérdéseiről vallott nézeteket. A Pirquet által 1906-ban bevezetett allergiafogalom már az elmúlt fél évszázad folyamán sok bírálatban részesült, következésképpen nagy fejlődésen ment keresztül. Az immunológia, immunchemia, bioehemia és az allergológia közti mind mélyebb szoros összefüggés, a modern laboratóriumi módszerek gondolati ösztönző hatásának jelentkezése sok tekintetben vezettek új megismerések felé, de egyben növekedett a fogalmi kör kiszélesítésére való törekvés, következésképpen a klinikus számára is megnehezedett a tájékozódás. Az irodalom terjedelme, az irányzatok, vélemények igen szerteágazóak lettek. A túlérzékenység mint biológiai princípium egyre mélyebben, nem is sejtett területeken fogja át a pathológiát és a klinikai orvostudomány felosztásában szereplő vertikális irányú szervi specialismusok ágazatait. A referátum első része rövid vázlatos összefoglalás a túlérzékenység alapkérdéseinek mai állásáról és a második részben a klinikummal foglalkozom. I. A szöveti rostok ingerlékenységének a 17. században Glisson által történt felismerése után Portier és Richet 1902-ben kimutatták, hogy bizonyos méreganyagok csekély mennyiségének újraoltásakor a kísérleti állatok elpusztulnak. Ezzel megalapozást nyert az anaphylaxiás mechanismus specifikus törvényszerűsége. Pirquet 1906-ban a másként való reagálás vagy allergia conceptióját kibővítette a bakteriális kórokozókra vonatkozóan is s ezzel azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a túlérzékenység szerzett reakciós készség. Az allergiakutatás eredményeiben mindjobban győzedelmeskedett Tendeloo konstellációs pathológiai szemlélete, miszerint egy betegségi állapotnál nem egy, hanem adott körülmények között több tényező kölcsönhatása szerepel. E felfogás végeredményben az ingersummálódás tanát alapozta meg, melyet később Rössle és Letterer képviselt, s ez a gondolatmenet felel meg legjobban a fokális infektión alapuló túlérzékenységi reactiók modern értelmezésének is. Az egyoldalú organopathologiai szemléleten felülemelkedve, figyelemmel kell lenni azonban arra a veszélyre is, mely éppen az allergológia viszonylagos fiatalsága miatt mutatkozik, konkréten, hogy nagy a tendencia egyeseknél aziránt, hogy kevéssé tisztázott szokatlan reactiókra is kiterjesztik az allergia kifejezést. Éppen ezért mindjárt elöljáróban helyes megmondani, hogy az orvostudomány mai fejlettsége mellett allergia nem jeleni mást, mint a normális szervezetre egyébként veszélytelen anyagokkal, aller yenekkel szemben antitestek jelenlétében kialakult specifikus reactiós készséget. Minden, az allergiától eltérő különleges reactio, parallergia, metaallergia, pathergia (Rössle) mint a kóros áthangolódás tágabb formái nem tekinthetők véglegesen megalapozottnak, az ehelyütt szereplő heterológ allergenek további immunchemiai elemzése szükséges annak vizsgálatára, hogy nem fordulnak-e elő az eltérőnek vélt allergenekben rokonságot eredményező azonos determinans csoportok. A nagyon megszokott idiosynkrasis és atopia — mely utóbbi elnevezés Cocától származik — tulajdonképpen mellőzendők —, mert ezeknek az allergiától való szétválasztására utaló elvi különbség nincs, immunológiailag az allergiával azonosak. Végül a fogalmak tisztázása területén időzve még említsük meg, hogy az anaphvlaxia mesterséges sensibilisálás által kísérletes úton létrehozott túlérzékenység, a pathomechanismus anaphylaxia és allergiás történéseknél azonos, azaz mindkét esetben antigen-antitest reakcióról van szó. Az anaphylaxia kísérleti modell, legfeljebb a sensibilizáló anyag tekintetében van különbség. Az allergiás folyamatok két alapeleme az antigén és antitest. Az antigen definiálásában a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy általános érvényű meghatározás a chemiai szerkezeti tulajdonság alapján nem lehetséges. Rajka gondolatmenetét követve antigen minden olyan nagy molekulájú fehérje vagy kismolekulájú vegyileg definiált anyag, vagy fertőzéses betegségek, gyógyszerek hatására átalakuló autogen anyag, mely az élő szervezetben specifikus ellenanyag képződését idézi elő. Minthogy az antigéneket chemiailag úgy definiálni, mint a fehérjéket és szénhydrátokat nem lehet, helyesebb, ha általuk valami functionális fogalmat fejezünk ki. Az antigént annak a szervezetnek reactiója jellemzi, melyben idegen anyagként van jelen s az illető szervezet fehérje-synthesisét oly módon változtatja meg, 60
