Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)
1964-03-01 / 1. szám
laris és retinalis tünetek egyaránt. 5. sz. (Г. M.) betegünknél — a szintén kétoldali, retina-ablati óval kombinálódott, maculadegeneratio —az előbbiekkel analógiát mutat. A macula-elváltozás jellege, színe is hasonló. Bár a leválás itt is alul mutatkozik, megítélésünk szerint a két kórkép teljesen nem azonosítható. A maeulának és egyéb retina-területeknek egyazon noxából származó dystropliiája itt is feltételezhető, de a két oldal nem mutatja azt a párhuzamot, mint a fenti. Jobb oldalon a leválás formája szerint retinalis cystának is felfogható (ha a macula folyamat nem is cysticus jellegű), melynek megrepedése során jött létre az üvegtesti vérzés. Ha ennek ellene is szól a másik oldali ammotio más jellege és így a primaer cysticus exsudatio (Alaert) feltételezését el is kell vetnünk, a macula és peripheriás retina együttes elfajulása nélkül kétoldali ideghártya-leválás nem magyarázható. A fentiek mellett azonban felvetődik a vitreoretinalis degeneratio lehetősége is (Kábán és tsai). Láthatjuk tehát, hogy a „tapetoretinalis” degeneratio e kórképek némelyikében csupán a centrumra localisált, másrészüknél azonban a peripheria is érintett, alkalmasint tvpusosan a hátsó pólus ér-ideghártyarajzolatában (3. ábra). Itt kívánjuk hangsúlyozni azt is, hogy a betegeink általános kivizsgálása során kóros belsőszervi-, laboratóriumi-, rtg.-eltérés, degeneratív stigma stb. nem volt kimutatható. A fentiekből néhány következtetést vonhatunk le. Úgy látszik, hogy a juvenilis maculadegeneratiók sokkal variábilisaid) formát mutathatnak, semminthogy mindegyiküket valamely ismert kórképbe beilleszthetnénk. Egyébként is a korai szemfenéki lelet — és a legtöbb szemorvosnak csupán ez áll rendelkezésére nem típusos, de a macula-folyamatok progressioja és nyugalmi stádiumainak üteme is változó. A gyermek- és különösképpen csecsemőkori fundus és maculatáj a felnőttekétől eltérő pigment-eloszlása, reflektálása és az esetleg jelenlévő kórosnak még nem mondható elváltozások tévedésbe ejthetnek, másrészt elterelhetik a figyelmet kezdődő kórképekről. Nem véletlen az sem, hogy az észlelt centrális degeneratiók legtöbbje kancsal betegeknél mutatkozott. E dystrophiák ui. a binocularis látást felfüggeszthetik és a kancsalsági amblyopiák és fixatiós excentricitás mögött még nem feltűnő organicus maculakárosodások lappanghatnak. A macularis fixatio és a főlátásirány ily esetekben való megváltozására vonatkozólag nem osztjuk teljesen Mackensen és v. Noorden véleményét, mert ezt nem a betegség fennállási idejével, hanem a csap-apparatus érintettségével hozzuk kapcsolatba. Több éves, stationaer-módon lezártnak látszó folyamatoknál is fovealisnak észleltük a fixatiót. Néhány esetben valóban — mint a fenti szerzők is állítják - a macula feletti paramacularis areára tolódott, más esetekben azonban, függetlenül az ektopia mértékétől, egészen excentrikus, nagy területen mutatkozó fixatiós zavart észleltünk. Figyelemreméltó érdekessége eseteinknek a több szemen észlelt macula-heterotópia. Ezt a jelenséget a szerzők egy része retinalis, ill. chorioretinalis gyulladások következményének tartja (pl. Ellis), melyek esetleg praenatalisan kezdődtek, és a retrorentalis fibroplasia abortiv formájának ítélhetők (Payne, Creek). Jelen eseteinkben azok az elképzelések valószínűsíthetők, melyek a maculák eltolódását a hátó pólus fejlődési zavaraival (Ida Mann), ill. egyéb szemfejlődési rendellenességet is mutató hereditásos tényezőkkel magyarázzák (Calmettes és tsai). Ez a conceptio megerősít bennünket abban a nézetünkben is, hogy a macula elfajulásoknál az egész ingerfelvevő-apparatus degeneratív jelenségeivel kell számolnunk és az abiotrophia gyakran szembetűnő congenitalis aberratio mellett fejlődik ki. Megállapíthatjuk azt is, hogy a szemek adaptatiós állapotának vizsgálata, 3 Szemészet 33
