Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)
1962-06-01 / 2. szám
végeztünk csarnokcsapolást 120 alkalommal. 100 esetben mutattuk ki az ASO-t a csarnokvízből. Ilyen nagyszámú esetről a rendelkezésünkre álló irodalomban adatot még nem találtunk. Az ASO megjelenése a csarnokvízben az esetek nagy részében a permeábilitás függvénye és az átjutott fehérje mennyiséggel arányba állítható. Egy részüknél azonban fennáll az az i. o. képzés lehetősége. Kimutatására a Goldmann—Witmer f. formula szolgáltáig. 52 esetben (40 betegnél) történt fehérje meghatározás, míg a többi esetben csak Pándy reakció révén tájékozódtunk a fehérje-tartalomról. A táblázatban látható ASO-Q értékeket az A Sta-Q értékekkel egybevetve, a következőket állapíthatjuk meg (l. 2. ábra) : ASO- Q Antistaphylolysin-Quotiens egyező eltérő negatív nem történt magasabb alacsonyabb 0,2—0,5 — 12 (25%) .......................... 6 i 3 2 0,6—1,4 - 24 (50%) .......................... 13 i 7 3 1,5—3,6 — 12 (25%) ........................... 3 i 6 2 1. Minthogy mindhárom Q csoporthoz tartoznak egyező értékek, ebből az következik, hogy bármelyik Q jelenthet diffusiót. 2. Mivel mindhárom Q csoporthoz tartoznak eltérő értékek, ez azt jelenti, hogy bármelyik Q jelenthet nem diffúziós értéket. Ezt az észrevételt Remky (12) is megállapította Münchenben gél diffúziós összehasonlító antitest vizsgálataink elemzése kapcsán. A következő kérdés, kifejezik-e az eltérő Q-sek a strepto- vagy staphylococcus fertőzést ? A probléma eldöntésére felhasználtuk a klinikai képet, se. ASO viselkedését, a reuma leletet, a torok baktérium flórában streptococcus jelenlétét, a bőrtestet, más aetiológiának a kizárását. Az eredmények kiértékelésekor igazolódott, hogy az eltérő Q-ek esetén gondolni lehet valamelyik kórokozó aetiológiai szerepére és annál jobban, minél nagyobb a két Q között az eltérés. Az utolsó kérdés melyik Q a pathognomikus, az alacsonyabb, vagy a magasabb ? Erre legalkalmasabb lenne egy harmadik antitest Q felhasználása. Ugyanis, ha két Q megegyezik, a többitől eltérő Q lenne a pathológiás (3, 7). Mint az előzményekből kitűnik, erre vonatkozólag történtek vizsgálatok (M. D., brucella), de eredmény nélkül. (Ez az ún. összehasonlító antitest vizsgálat). A mi statisztikánkban a streptogen uveitisek előfordulása kb. 10%. Végezetül az uveitisek kb. 15—20%-át tudtuk a vér serológiai vizsgálatával tisztázni. A csarnokvíz leleteit is figyelembe véve kb. újabb 10—15%-át. A serológiai vizsgálatokkal tehát az uveitisek 1/3-ában sikerült aetiológiai diagnózist elérnünk. Mindenesetre azt láthatjuk, hogy az immunológia, mely kb. 50 éve magára vonja az uveitissel foglalkozó szemészek figyelmét, mindig nyújt és a jövőben is nyújtani fog oly feladatokat, melyek további ösztönzést adnak az uveitis kutatás terén. összefoglalás Endogen uveitises betegek 1/3-ában sikerült a vérben és a csarnokvízben elvégzett serológiai vizsgálatokkal aetiológiai diagnózist elérni (Lu. 4%, 90
