Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)
1961-09-01 / 3. szám
szűrőképessége 0, vagy negatív értékű lesz ( a mínusz értéknek nincs értelme). Az ilyen táblák szűrőképessége 0 lévén, a későbbiekben a táblasorozat szűrőképességének meghatározásából kiesnek. De ez így helyes is, hiszen ha nem vonjuk le az ötvenet, vagyis például egy 45%-os szűrőképességű táblát használunk, akkor ez a tábla az egész sorozat átlagos szűrőképességét lerontja ; ha ezt a táblát kihagyjuk a sorozatból, akkor a táblasorozat szűrőképessége ezzel nő. Ilyenformán tehát A+A_5o Fentiekből nyilvánvaló, hogy I maximális értéke ötven, ha ax — 100 és b3 = 100 ; I értéke legkisebb (0), ha a, -f- b3 = 100, illetve ennél kevesebb. Ez utóbbi esetben I negatív értékűvé válik (aminek nincs értelme), amit nem kell figyelembe venni. Az egyes táblák szfirőképességének értékéből az egész táblasorozat szűrőképességét az alábbiak szerint számítjuk ki : E (a táblasorozat szűrőképessége) = ~^~^3........^l’ stb. az értékelt (tehát 0-nál nagyobb szűrőképességű) táblák szűrőképességi értékét jelentik, n pedig az értékelt táblák számát. Egy táblasorozat szűrőképessége alatt tehát — a fenti képlet alapján —az egy értékelt táblára eső átlagos szűrőképességi indexet értjük. A táblasorozat szűrőképessége is maximálisan ötven lehet, minimuma pedig 0. Elméletileg előfordulhat, hogy egy rossz szűrőképességű táblasorozat kipróbálásánál az derül ki, hogy egy táblája sem szűr, vagyis I nem nagyobb nullánál, ez esetben E = 0, a táblasorozat szűrésre alkalmatlan. Fenti index alapján különböző számú és formájú táblát tartalmazó táblasorozatok összehasonlíthatók. Minél jobban megközelíti egy táblasorozat E értéke az ötvenet, annál jobb szűrőképességű a táblasorozat. Fenti vizsgálatok és számítások eredményeit mutatják az 1—4-ig számú táblázatok. Ezek alapján E értéke legmagasabbnak bizonyult a Boström— üTtígreZ&er <7-táblasorozatnál (26, 36), utána következik az Ishihara (22, 58), közvetlen utána a Rabkin (22.07), lényegesen gyengébbnek bizonyult a Stilling (13, 68). Hangsúlyozni kívánom, hogy a fenti értékelés kizárólag abból a — már fentebb említett — szempontból értendő, hogy a táblasorozatokkal milyen mértékben sikerül a normális és az anomális színlátók között különbséget tenni és nem tartalmazza annak értékelését, milyen mértékben alkalmasak az egyes táblasorozatok a színtévesztés fajai közötti differenciáldiagnózis céljára. Ha ezeket az eredményeket az irodalmi adatokkal összevetjük, akkor találunk bizonyos eltéréseket : Watanabe pl. a Boström-, Rabkin- és Ishiharatáblákat egyenértékűnek tartja, Frey az Ishihara- és a Rabkin-táblákat abból a szempontból tartja jónak, hogy igen kevés normálist sorol a színtévesztők közé, ugyanakkor a Boström tábla sok ilyen hibát vét. Heinsius a Stilling— Hertel 20. kiadást az Ishihara 4. 5. kiadásával egyenértékűnek tartja. Kettesy legjobbnak a Boström—Kugelberg-tkblkt tartja, az Ishihara- és a Rabkin-táblák, eljárása alapján, elég gyenge szűrőképességűnek bizonyulnak. Az irodalmi adatok egybevetése alapján általában azt lehet mondani, hogy a Boström—Kugelberg-, Rabkin- és az Ishihara-táblákat tartják a szerzők a leghasználhatóbbnak. Meg kell azonban jegyezni, hogy minden táblasoroza-148
