Szemészet, 1958 (95. évfolyam, 1-3. szám)
1958 / 3. szám
Ad 1. A műtét eredményessége döntő módon függ az ínhártyaseb helyétől és nagyságától. Ezért réslámpa és gonioscop segítségével gondosan tájékozódnunk kell műtét előtt a sebkészítés helyéről. A megfelelő hely (a szaruszéltől 1,5—2 mm-re) megállapítása után úgy haladunk előre a Landoltlándzsával, hogy közvetlenül a szivárványgyöknél érjünk a csarnokba. Rendkívül sekély csarnok esetében lehet csupán szükség a Gayet-féle rámetszéses sebkészítésre. Lándzsával egyenletesebb és nagyobb sebet nyerünk, mint rámetszéssel. Az eredményes szivárványhártya becsíptetéshez a szaruhártya átmérőjétől függően 8—10 mm-es ínhártyaseb szükséges. Jól sikerült ínhártyaseb esetében széles, kiadós szivárványhártya becsíptetés végezhető, anélkül, hogy megfeszülne az irislebenyke és sorvadás fenyegetné (Purtscher). Minden eredményes, azaz 12—18 Hgmm szemfeszülést biztosító módosított iridencleisis gonioscopos vizsgálata azt tanúsítja, hogy a filtrációs rés közvetlenül a ÄcAZemm-csatorna mellett alakult ki. Ezekben az esetekben széles filtrációs rés mellett nagy filtrációs párna képződött és a szemfeszülés már évek óta miotikumok használata nélkül sem haladja meg a 12—18 Hgmm-t. Ezzel szemben a 20 Hgmm vagy efeletti szemnyomásos eseteinkben gonioscoppal meg lehetett találni az elégtelen filtrálás magyarázatát. így az I. sz. táblázaton feltüntetett esetek közül a 29.-nek a bal szemében az ínhártyaseb a szaruhártyaszélhez közel jutott és itt elhegesedett a szivárványlebenyke. A hegesedés következtében elégtelen a csarnokvíz elvezetése, csak pilocarpin használata mellett normalizálható a szemfeszülés. A táblázat 1,9,14,19. esetében a nem elegendő nagyságúra sikerült ínhártyaseb következtében keskeny maradt a filtrációs rés, míg a 25. és 27. esetében nem volt elég széles a szivárványhártya becsíptetése. Ad 2. A szivárványhártya széles becsíptetése szabja meg a műtét hatásfokát. Hogy az iridencleisis korábbi módosításai nem vezettek 100%-os eredményhez, annak magyarázatát legtöbbször éppen az elégtelen becsíptetésben lehetett megtalálni. Az egyik szivárványlebenyke vagy visszacsúszott a csarnokba, vagy a sebszélekhez tapadt, anélkül, hogy a sipolyképzésben résztvehetett volna. Ezért módosításomban a széles szivárványkimetszéshez hasonlóan gyökigérően átvágom a megfeszített és az ínhártyaseb végéhez húzott szivárványt, majd átfordítom az iriscsípővel a seb másik végéhez és szélesen kifektetem festékes hámfelszínével előrenézőén a kötőhártya alá. így a becsíptetés szélesen és a szivárványhártya megfeszítése nélkül végezhető. A becsíptetés azért is széles, mert a csípővel kihúzott szivárványnak csak egyik felét vágom át Wecker-o\\ó\a\, míg a másik felét festékes hámfelszínével előrefelé fordítom át az ínhártyaseb másik végébe. Az átvágás után a colobomaszár teljesen visszacsúszik a csarnokba, vagy ha nem, akkor lapoccal gondosan visszasimítom. Az így módosított iridencleisis hatásfokát az iridectomia -+- sipolyképzés összegeződése növeli. A szivárványhártya becsíptetésének ez a módja, amely a festékes hámfelszínt fordítja ki a szemtekei kötőhártya felé, nagyban elősegíti a filtrációt azáltal, hogy meggátolja a hegesedést. A szivárvány festékes hámfelszínének erre a fontos szerepére már Holth utalt, újabban pedig Reese is felhívta a figyelmet. A módosított iridencleisis éppen a szivárvány festékes hámfelszínek gondos felhasználásával biztosítja a tartós filtrációt az elülső csarnokból közvetlenül a kötőhártya alatti térbe. Laval az iridencleisis esetében a becsíptetett szivárványlebenyke körüli subconjunctivális tér hegesedésének meggátlására felszívódó gelatina filmet (4X 10 mm gelfilm) helyezett az inhártyasebre és gondosan összevarrta felette a kötőhártyát és Tenon-tokot. A gelfilm 2—3 hónapig volt látható a kötőhártya alatt; felszívódása után reactiómentes nagy filtrációs párna alakult ki 123