Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)
1957 / 2. szám
I A Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Szemklinikájának (Igazgató: Radnót Magda egyetemi tanár, az orvostudományok doktora) közleménye A könnylevezető utak helyreállításáról RADNÓT MAGDA A könnyezés a leggyakoribb panaszok egyike. Epiphora miatt legtöbbször nem is szemészhez, hanem kezelőorvosához fordul a beteg. A könnyezés oka vagy fokozott könny termelés, vagy a levezetés akadályozottsága. A fokozott könnytermelés eredete különböző : kezdődő Basedow-kór, hypophysis daganat, idegrendszeri betegségek stb. Ezek azonban viszonylag ritkák a levezetés akadályozottsága miatt bekövetkező esetek számához viszonyítva. A könnyezés oka leggyakrabban a könnylevezető utak strictúrája, vagy gyulladása. Azt nem szemészek is tudják, hogy könnytömlőgyulladás esetén operálni kell, de az kevésbé közismert, hogy ma már strictúra, vagy könnytömlőeltávolítás következtében fellépő könnyezés esetén is eredményes műtét végezhető. Ha a strictúrás, vagy dacryocystitis chronicaban szenvedő betegek idejében kerülnének műtétre, akkor az egyes vidékeken még mindig szép számmal előforduló gennyes szaruhártyagyulladások, elsősorban ulcus serpens esetek nagy része elkerülhető volna. A könnyutak gennyes gyulladása igen gyakori betegség és nagy szerepet játszik a szaruhártya gennyes folyamatainak keletkezésében. A felszínes szemgolyósérülések után keletkező ulcus serpens corneae megbetegedések 1/3-ában gennyes dacryocystitis következtében fertőződik a szaruhártya. Régebben a könnytömlőt exstirpálták mondván, hogy a „gennyes góc eltávolítása“ így megtörténik. Bulbusmegnyitó műtétek előtt is ugyanilyen meggondolás alapján eltávolították a gennyes könnytömlőt. Gyakran tapasztalható, hogy a könnytömlő exstirpatiója után a bulbusmegnyitó műtét előkészítése során, nem sikerül sterillé tenni a kötőhártyazsákot. Két esetben alkalmunk volt ulcus serpens comeaet észlelni olyan betegeken, akinek könnytömlője nem volt már. Mindezek az adatok mutatják, hogy a könnytömlő kivétele egyáltalában nem oldja meg a „gennyes góc“ eltávolítását. A dacryocystectomia sok esetben természetesen egyáltalában nem befolyásolja, sőt súlyosbbíthatja a beteg panaszait, így elsősorban a könnyezést. Olyan esetekben, mikor a könnytömlő betegsége, váladékképződés, vagy csak könnyezés, tehát dacryocystitis, vagy strictúra, egyéb szembetegség nélkül áll fenn, szintén szükséges a műtéti megoldás, mert a gennyes könnytömlő fertőzés veszélyét rejti magában és a panaszok munkaképtelenné teszik a beteget, vagy legalább is csökkentik munkaképességét. Könnyezés sok esetben a könnytömlő eltávolítása után lép fel. Ilyen esetben is operálni kell. A Szemész Szakcsoport 1951-ben megtartott ankétja óta nálunk is egyre jobban terjed ez a műtéti eljárás, de még vannak, akik exstirpatiót végeznek. A dacryocystorhinostomia bevezetése terén úttörő munkát végzett a pécsi szemklinika. A külföldi irodalomban is olvasható, hogy a könnyutak helyreállító műtétéiről azt írják, hogy komplikáltak és hosszú ideig tartanak, ezért csak bizonyos esetekre korlátozzák az indicatiót. Akik még ma is exstirpatiót végeznek, szeretnek Meller-re hivatkozni, de nem mindig idézik pontosan. Meller szerint jobb a jól elvégzett exstirpatio, mint a rosszul végzett rhinostomia. Ezt csak a legnagyobb mértékben helyeselni lehet. Azonban, mint valamikor az exstirpatiót, úgy a rhinostomiát is természetesen jól kell végezni. Az alábbiakban 300 válogatás nélküli műtét tapasztalata alapján tárgyalunk néhány kérdést. Olyan technikai részletekre is kitérünk, amelyeket 84
