Szemészet, 1957 (94. évfolyam, 1-4. szám)
1957 / 2. szám
A kérdés, hogy a permeabilitas transcellularis-e (tehát az endothel sejten keresztüli) vagy intercellularis-e (cement pórusain keresztüli) ma így áll: Gázok és lipoid oldékony anyagok a capillarisfal egész kiterjedésében átléphetnek, tehát az endothel sejten keresztül is. A víz és valamennyi egyéb nem lipoid oldékony anyag (ideértve a vitai-festékeket, proteineket is) útja kizárólag a cementállomány pórusain át vezet. A permeabilitás ezen póruselméletét számos kísérlet látszik igazolni. Ezek közül megemlítjük Landis (39) és Jancsó (34) megfigyeléseit. Előbbi a capillarisfalon átlépő folyadék mennyiségét mérte meghatározott idő alatt és azt találta, hogy ez közel százszorosa bármely élő sejtmembrán permeabilitásának. A folyadék útja tehát nem vezethet az endothel sejteken át. Jancsó aranyphosphat sóit juttatva az érrendszerbe megfigyelte, hogy a capillaris körül lévő RÉS sejtekben az anyag megtalálható volt anélkül, hogy az endothel sejtekben az áthaladást jelző phagocytosis-nyomokat észlelte volna. A capillaris és az interstitialis szövet közötti folyadék és oldott anyagok cseréjét (tehát a filtratiót és resorptiót) ma is Starling elmélete alapján tételezzük fel (54). Eszerint három döntő tényező van: I. A capillarisfal kétoldalán uralkodó nyomás, II. a plasma és a szövetközti folyadék colloidosmosisos nyomása és III. a szűrőnek, vagyis capillarisfalnak fizikai tulajdonságai. Ha az effektiv nyomás (capillarison belüli hydrostaticus nyomás, kivonva a szöveti vagy ún. turgornyomást) nagyobb, mint az effektiv osmoticus nyomás (vérplasma osmosisos nyomása, kivonva az extracapillaris osmoticus nyomást), akkor filtratio következik be, ha kisebb, akkor resorptio. Megállapítást nyert, hogy az emberi vérplasma colloidosmosisos nyomása 32—36 vizem körül van. A capillaris artériás szárában 30 Hgmm-es nyomást mértek (megfelel 43 vízem-nek), a vénás szárban 12 Hgmm-es nyomást (megfelel 16 vizemnek.) így kézenfekvő az artériás szakasz filtratiós és vénás szakaszresorptiós tevékenysége. Pappenheimer (48) isolált macska és kutya végtagon (a végtag súlyváltozását mértékül véve) észlelte, hogy ha növeli az artériás nyomást, akkor a végtag súlya növekedett, a filtratio fokozódása következtében. Ha ugyanakkor csökkentette a vénás nyomást, a végtag súlya változatlan maradt, mert a filtratiós növekedést a resorptio növekedése compensalta. Ha csak a vénás nyomást emelte, a resorptio a capillaris vénás szakaszában megszűnt, mert a hydrostaticus nyomás az osmoticus nyomás fölé kerekedett. Az előbbiek Starling (54) permeabilitás elméletének első két pontjára vonatkoztak és a nyomás viszonyokat ölelték fel, A harmadik pont a szűrőnek, vagyis capillarisfalnak fizikai tulajdonságaira vonatkozik. Ezek közül a cementállomány szélessége, minősége, az egységnyi membrán felületre eső pórusok száma és nagysága a feltételezett tényezők. Rous, Me. Master és munkatársai (idézi Fulton (27) különböző molekula nagyságú festékekkel megállapították, hogy a CP a nyomásviszonyoktól függetlenül is különböző az egyes szakaszokon. így pld. fokozatosan növekszik, ha az artériás szakasztól a vénás szakasz felé haladunk. Zweifach megállapítja, hogy a gradiens nagysága a capillarisok hosszával is változik. Érdekes további megfigyelése, hogyha megfordítja a keringést, a gradiens növekedés áttevődik az új áramlási iránynak megfelelő vénás szárra. Ebből Zweifach egy, a vérben lévő factorra következtet, melynek gradiens-befolyásoló hatása van. Broman (12) és saját megfigyeléseink szerint a vitai festékekkel kimutatható permeabilitás fokozódás azokon a kis vénákon jelentkezik leghamarabb és legintensivebben, amelyek egyenes folytatását képezik a capillaris vénás szárának. A központi idegrendszer CP-ának gradiense eltér az egyéb szervekétől, így pl. teljesen impermeabilisak a proteinekre és a jóval kisebb molekulanagyságú savanyú vitai festékekre is. A csökkent permeabilitás nemcsak egy 51
