Szemészet, 1956 (93. évfolyam, 1-3. szám)
1956 / 3. szám
sebbiztosítással végzett műtéteink során észleltük. A vérzés mindkét esetben már a műtőasztalon, a fonalak megcsomózása után megindult. A sebajkak kissé elváltak, az iris gyök a megnyílt sebvonalba beékelődött, a pupilla megtágult és felfelé húzódott. Komoly iriselőesés azonban nem következett be. Mivel pedig a varratok kifogástalanul tartottak, az azt a reményt keltette bennünk, hogy a vérzés a fokozódó intraocularis nyomás következtében esetleg megállhat. Sajnos 1—2 óra múlva heves hányás közepette a sebvonalon keresztül erős vérzés következett be. ami az eseteket eleve reménytelenné tette. A fájdalmak azonban 2—nap alatt megszűntek, s meglepetésünkre az derült ki, hogy a sebvonalon át csak az iris kis része és kevés corpus prolabált, ellentétben az egy varratnál fellépett kitoló vérzéssel, hol mint már említettük, a bnlbus egész tartalma kiürült, s sürgős eviscerátió vált szükségessé. A továbbiakban a prolabált corpus fokozatosan lefűződött, a sebvonal záródott, s a szemgolyó megmaradt. Nézetünk szerint ez utóbbi 2 esetünkben 3 varrat nélkül a szem belső tartalmának kiürülése az elsőhöz hasonlóan már az első órákban bekövetkezett volna. Nem mernénk állítani, hogy létezik olyan varratos, vagy akár más sebbiztosítási mód, amely egy rapide megindult expulsiv vérzést ki tudna védeni. Az azonban biztos, hogy e szomorú esetekből világosan megítélhető a 3 varratos magyar sebbiztosítás komoly fölénye az egv varratossal szemben. Amint már a bevezetőben említettük az operatőrök véleménye a varrat alkalmazásának kérdésében megosztó. Kétségtelen, hogy ahol iridektomiával operálunk, kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a varrat itt valóban túlzott óvatosság. S mint a tapasztalatok igazolják is ezekben elégségesek más, kevésbé hatékony sebbiztosítási eljárások, mint a Kuhnt—Blaskovics kötény, illetve kőtőhártya-lebeny. De szabad-e nekünk ma. csupán a biztonság kedvéért. a kerek pupillát rendszeresen feláldoznunk akkor, mikor a sebbiztosítás megbízható módjai állnak már rendelkezésünkre? Erre a kérdésre a válasz csak határozottan a „nem“ lehet. Azoknak, akik szerint a keskeny iriskoloboma úgy sem jelent különösebb hátrányt a beteg szempontjából, azzal szeretnénk válaszolni, hogyha ez valóban így lenne, akkor a természet nem alkotta volna meg a kerek pupillát. Az iriskoloboma kétségtelenül több szempontból hátrányos, s nekünk feltétlenül a természetes viszonyok megteremtésére kell törekednünk. Tisztán biztonsági okokból végezni tehát iridektomiát — nem mondjuk kényelmes —- de korszerűtlen. Ma a műtéti technika fejlettsége parancsolóan megköveteli, hogy általánosan tokos, kerekpupillás műtétre törekedjünk. Természetesen az iridektomia indikációinak megfelelő szem előtt tartása mellett. Az elmondottak alapján világos, hogy mivel a modern szemléletű operatőr ideálja csakis a tokos, kerekpupillás hályogműtét lehet, minek következtében minden esetben a seb maximális biztonságára kell törekednünk. Éppen ezért nem helyes álláspont az, melyet egyesek még ma is követnek, hogy csak az előre komplikációt ígérő esetében alkalmaznak varratot. Kétségtelenül vannak olyan betegek, kiknél előre számolni lehet a műtét, illetőleg az utókezelés várható nehézségeivel. Gondolunk itt elsősorban az elhízott, dülledtszemű és neurotikus egyénekre. De vajon ki biztosít arról, hogy a nyugodtnak látszó beteg, hogy fog műtét után viselkedni. Hányszor látunk, különösen intellektuel egyéneknél a műtét kiváltotta erős nyugtalanságot, melyeknek következménye könnyen a becsípődés, vagy prolapsus lehet. Varratok nélkül rendszeresen végezni tokos, kerekpupillás műtéteket tehát „játék a tűzzel“, s bizony az ebből eredő bonyodalmak sok-sok nyugtalanságot fognak az ily módon dolgozó operatőrnek okozni. Teljesen egyet kell tehát értenünk Papolczyval, hogy a sebet kerek pupilla esetében így. 106
