Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)
1955 / 2. szám
Ennek a kérdésnek példázása céljából Sorsby (32) adatait említem meg, aki gyermek betegei közül phl.-ban 86,2%-os, egyszerű blepharitisben pedig csak 16,3%-os arányszámban kapott pozitív bőrpróbát. A szerzők közül sokan — így Björkenheim (33), Widmer (34), stb. — felhívják a figyelmet továbbá arra a tényre, hogy még negatív tub. próba esetében is a phl.-ások személyi és családi anamnesise tbc.-vei való összefüggésre mutat. Az esetek zömében — közép érték szerint kb. 70%-ban — fel is fedezhető a tbc.-s fertőzés nyoma. Ez leginkább a tüdőkben, nyaki és egyéb mirigyekben, a tonsillákban, stb. található meg. Az ilyen irányú vizsgálatok eredményeire vonatkozólag szintén valóságos adathalmaz áll rendelkezésünkre, melyek közül a mi viszonyainkat legjobban Gát, Mándi és Matíco (35) adatai világítják meg. Itt kell megemlítenünk azt a tényt is, hogy vannak esetek, melyekben a phl.-ás elváltozások tbc.-s fertőzéssel semmiképpen sem hozhatók vonatkozásba. Több ilyen értelmű közlést is találunk az irodalomban, így Wiese (36), Kleinschmidt (37), újabban Thygeson (38), stb. megfigyeléseit. Thygeson adatai szerint 37 nem tbc.-s allergiájú esetében legtöbbször staphylococcus aureusvolt az allergiás reakciót kiváltó tényező. Az előbbiek alapján az a nézet alakult ki, hogy a „valódi“, azaz „specifikus“ phl.-k mellett „nem valódi“, azaz „nem specifikus“ aetiológiájú megbetegedés is lehetséges. Erre vonatkozólag — mint ahogyan láttuk — az állatkísérletek is szolgáltattak alapot. Ennek a kérdésnek a bírálata a már eddig is lefektetett alapelvek szerint történhet, melynek értelmében a phl. a gümőkóros fertőzés alapján támadt immunbiológiás áthangolódás következménye. Tehát csak akkor beszélhetnénk „nem valódi“, azaz „nem specifikus“ phl.rról, ha ez az alap hiányzik. Schieck (39) erre vonatkozó véleménye szerint azonban semmiképpen sem helyes az előbbi jelzésekkel való megkülönböztetés, mert azokat a phl.-hoz hasonló csomócskákat, melyek a kötőhártyán különböző izgató hatásra keletkeznek, pl. heveny conj., valamilyen fajidegen fehérjeanyaggal szembeni allergia stb., nem lehet a phl. neve alatt csoportosítani. A phl. keletkezése mindig egy bizonyos immunitásos állapot jelzője s ez az immuritásosállapot — ha ritkán is — de nem mindig és nem kizárólagosan tbc.-s fertőzés alapján támad. Itt felmerülhet az a gondolat is, vájjon a mai vizsgáló módszereinkkel ki tudjuk-e mutatni mindig a tbc.-s fertőzöttséget ? Hiszen az esetek zöme gyermek, ami azt jelenti, hogy a fertőzés még nem sokkal előbb történhetett, tehát annak biztosan felismerhető nyoma, így elmeszesedés stb., sokszor még nincs is. Erre sok adat van az irodalomban, így pl. Morax és munkatársai (40) 3 tbc.-re teljesen negatív keratoconj. phl. esetükben éhgyomornedvvel pozitív állatoltási eredményt kaptak. Arra, hogy az egyszerű Röntgen-átvilágítás nem ad biztos támpontot a tüdők állapotáról, sokan felhívták már a figyelmet. Pl. Gözberk (41) 40 phl.-ás esetből filmfelvétellel 37 biztosan specifikus tüdőelváltozást talált. Maga a tuberkulinreakció is negatív lehet, bár a tbc. fertőzés megtörtént. Erre szintén több példát találhatunk az irodalomban. Ezek azonban különleges esetek. A phl. betegek későbbi sorsa is a tbc.-s fertőzés megtörténtét s így közvetve a tbc.-s alapot bizonyítja. Ebben a kérdésben bizonyos mértékű ellentmondás található a régebbi és az újabb nézetek között. Míg a 20-as évek előtti szerzők, így pl. Igersheimer és Prinz (42), a phl.-ások prognózisát a későbbi tbc.-s manifesztációkra vonatkozólag kedvezőnek tartották, addig a 30-as évek utáni szerzők, különösen Ajo és Sorsby (43), a morbiditásra és mortalitásra vonatkozólag kedvezőtlennek vélik. Lürlci (44) megfigyelése is ezt mutatja, mely szerint a volt phl.-ás betegek a tbc. különböző tüneteiben 7-szer gyakrabban betegednek meg, mint a többi lakósok, továbbá észlelése szerint a phl.-ás megbetegedést kiállottak egyrésze tüdőtbc. miatt hal meg. 132
