Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 2. szám
szervül és a szemmozgások következtében a retinából ott, ahol a retina valamely okból gyengébb, nyelv-alakú darabkát szakít ki. A kiszakított nyelvecske adná a patkó-alakú szakadás képét. Az idevonatkozó theoriák részletes leírását, a legutóbbi időkig összegezve K. Hruby : Spaltlampen-Mikroskopie c. könyvében olvashatjuk. Ezért ezen elméletekkel* melyek körül sok vita volt, jelen munkámban nem óhajtok részleteiben foglalkozni* bár nehány szóban később visszatérek egyes vonatkozásaikra. Eltekintve attól, hogy a fenti ok is előfordulhat a patkó-alak keletkezésénél, az üvegtest összenövése és főleg mozgása ritkán lehet olyan erős, hogy a retina — a szemteke zárt gömbjén belül -— így szakadjon be, mint a szögbeakadt ruhaszövet. Ezen magyarázatok azért sem elégíthetnek ki bennünket egészen, mert nem magyarázzák meg az egészséges fiatal retinaszövetekben - külső behatásra keletkezett — sérüléseknek patkó- és orsó-alakját. Pedig tapasztalhatjuk, hogy olyankor is ezeket az alakokat találjuk, amikor sem az üvegtesti összenövés, sem a retina gyenge pontjai nem tételezhetőek fel. Miért éppen patkó-alakú sérülések keletkeznek adott esetben és más adott esetekben orsó-, vagy keskenyebb, vonal-alakúak? Ennek okát kíséreltük meg megkeresni. A patkó-alakú sérülések keletkezésére, — miután azok megfejtése a retinaleválások keletkezésének pontosabb ismeretében tudományos jelentőséggel bírhatnak — az eddigieknél egységesebb dialektikusabb magyarázatot kell találnunk. A patkó-alakú és orsó-alakú hiányok kifejlődésének oka, megfigyeléseim szerint, nem a szakadást létrehozó mechanizmusban rejlik, hanem a retinaszövet anatómiai tulajdonságaiban : két helyen való fixáltságában és kifeszítetf szövetének rugalmasságában. A beszakadások, repedések alakja megtörténtük pillanatában nem végleges, hanem a szakadás után tovább alakulnak. Későbbi végleges alakjukat az alapjához oda nem nőtt, rugalmas retinaszövetnek - mint kifeszített rugalmas hártyának — összehúzódása szabja meg. A papilla felé sugaras irányból térnek össze az ideghártyában futó idegrostok. Tapasztalataink szerint ez a papillához térő sugaras irány szabja meg a retina fő rugalmassági irányát, a retina bármely pontján. Ha valaki megfigyeli, hogy merre néz a talált patkó-alakú repedéseknek concáv arculata* összeveti az orsó-alakú (vagy keskenyebb, vonal-alakú) repedések irányával és a repedések térbeli elhelyezkedését is tekintetbe veszi, bizonyos törvényszerűséget tapasztalhat (5. ábra). A törvényszerűség ismerete megkönnyíti a mechanizmus megértését és magyarázatát, valamint kibővítheti az ablatiók keletkezéséről meglévő ismereteinket. Megkísérlem ezt a törvényszerűséget röviden összeállítani. 1. A 'patkó-alakú repedések gyakrabban fordulnak elő, legalább is gyakrabban találjuk őket. Ha az ilyenekről könyvekben, atlaszokban közölt, nagyszámú ábrát is összehasonlítjuk megfigyeléseinkkel, azt találjuk, hogy aj a patkó-alakú repedések leggyakrabban a periférián helyezkednek el* kevesebbszámú a papillakörnyéki és egészen ritka a papilla melletti patkó. b) A perifériás elhelyezkedésű patkók concav ívükkel mindig kifelé, az ora serrata felé fordulnak, háttal a papillának, c) A papillakörnyéki és az igen ritkán található papillamelletti patkók concavitásukkal mindig a papilla felé ölelnek, háttal az óra serratának. Helytelen tehát az a megállapítás, hogy a patkók mindig az ora serrata felé néznek homorulatukkal. Csak a leggyakrabban található perifériások viselkednek így. Vagyis a patkó másfelé néz a periférián (a periféria felé) és másfelé néz a papilla közelében (a papilla felé). 2. Orsó-alakú (vagy vonal-alakú) szakadások valamivel ritkábban találhatók. A közölt ábrák és megfigyelések összehasonlításából azt tapasztalhat-118 T
