Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 2. szám
hatók. Időtartamuk igen rövid : 0,02 —0,05 mp (Lord és Wright) . A közeli mélységlocalisatiónál az összetérítés és az alkalmazkodás jönnek szóba motoros tényezőkként, ezek azonban általános felfogás szerint alárendelt jelentőségűek, aminek bizonyítására újból az egyszemes mélységlátásra hivatkozhatunk. Röviden a testies látásnak még két részletkérdésével kell foglalkoznunk ; az egyik annak élessége (stereoacuitas), a másik fejlődéstana. A testies látás köre átlagban 1/i km-re terjed, különösen kedvező körülmények között ötszörennyire, rossz körülmények között csak 100 m-re (Tschermak). A legkisebb disparatioszög 5 ív-mp, újabb vizsgáló módszerekkel 2 mp-t is megállapítottak, úgyhogy a maculában még egy csapszélességnyi disparatio sem szükséges a mélységlátáshoz. így a látási impulsusok időbeli integrálásának a mélységlátásban is szerepe kell, hogy legyen. A stereoacuitas azonban nem múlja felül a kétszemes látásélességet ha ez teljes. A mélylátás élességét kifejezhetjük még a legkisebb felismerhető szintkülönbség nagyságával (binocularis parallaxis). Ez az eljárás azért jó, mert a kétszeme parallaxis független a pupillatávolságtól, az összetérítéstől, a vizsgált életkorától csupán és a vizsgálati távolságtól függ. Colebrander szerint a legkisebb felismerhető szintkülönbség körülbelül n- mm, ha n a tárgytávolság »»-ben, tehát 1 m-ről 1 mm, 5 m-ről 25 mm, 20 cm-ről 1/25 mm s. i. t. szintkülönbséget tudunk észlelni. Jonkers megállapítása szerint ép szempárokon vizsgálva a stereoacuitas értékei a Gauss-íé\e haranggörbének megfelelő eloszlást mutatnak, tehát az eseteknek kb. kétharmadát kitevő »normális« (és általa 1-el jelzett) stereoacuitásnál jobb és rosszabb szórt értékek is előfordulnak épélettani körülmények között. A normális sávba eső stereoacuitásnak 16,4—24.7” binocularis parallaxis szög felel meg. Alkalmas készülék (Verhoeff-féle stereoptor) és a szerző által szerkesztett táblázat, illetve nomogramm segítségével a mélylátásélesség 1 törtrészeiben fejezhető ki. A mélylátásélesség az egyszemes látásélességgel is összefügg, mégpedig arányosan csökken a látásélesség csökkenéssel, ha ez utóbbi kétoldali, ha viszont ez csak egyoldali, akkor a két szem visusának szorzatából vont négyzetgyökkel arányosan csökken (Лу = c V Vd • Vs) ■ Az egyik szem látásélességének 5/50 alá csökkenése a kétszemes mélységlátást megszünteti (Colebrander). Nálunk Vajda szintén arra a következtetésre jutott, hogy minél gyengébb a képlátásélesség, annál gyengébb a mélylátásélesség is, bár az utóbbi értéke mindig magasabb marad. Mindezek az adatok a foveális mélylátásélességre vonatkoznak. A periféria felé a testies látás élessége gyorsan csökken : 5° excentricitas esetén egyharmadára, 10 foknál egyötödére, tehát párhuzamos a visuscsökkenéssel (11. ábra). így az az érdekes kérdés vetődik fel, vájjon a sötét-adaptatin mikép befolyásolja a testies látást, hiszen scotopikus látáskor a pálcikák érzékenysége a csapok érzékenysége fölé emelkedik. Guggenbilhl vizsgálatai szerint ilyenkor a stereoacuitási görbe párhuzamosan fut le a photopikus stereogörbével, csakhogy centrálisán kb. négyszeresre, excentrikusán (6,2° átmérőjű körben) 1,7-szeresre emelkedik a szintkülönbség észrevevésének küszöbértéke. Ezenkívül sötétben a mélységérzékelés bizonyos lappangási idő után áll be, ha azonban hirtelen erős fényinger éri a szemeket, azonnal bekövetkezik, mert ilyenkor csaplátás van. Ez az oka annak, hogy pl. éjszakai villámlás esetén rögtön sterikusan látunk. A testies látás a kétszemes látás csúcsteljesítménye. Kétségtelen, hogy a correspondentia .lévén mind intensitása, mind extensitása (azaz a közös látótérben való kiterjedése) tekintetében az emberen éri el tetőfokát. Erre a fokozatra azonban mindenkinek sajátmagának kell eljutnia : a mélységlátást nem örököljük, hanem azt az élet folyamán meg kell tanulnunk. A veleszületett anatómiai berendezés, sőt annak mííködésbelépése is csupán lehetővé teszi a mélységlátást. A kétszemes észrevevés, a látásélesség javulása, majd a fusio kifejlődése a testies látást megalapozó tényezők a látószerv részéről, ehhez járulnak még az értelem fejlődése, a szem-kéz-coordinatio begyakorlása stb. A conditionáló ingereket éppúgy, mint a kétszemes látás kifejlődéséhez, a külvilág szolgáltatja. Eszerint a testies látás épp olyan feltételes reflex, mint maga a kétszemes látás, ez utóbbinak magasabbrendű fokozata. A testies látás egyik legfontosabb kellékünk a külső környezethez való alkalmazkodásban s egyben alapvető feltétel volt ahhoz, hogy az ember a külső környezetét megváltoztassa, a civilizációt felépítse. A látásélességből következtetve kezdetleges mélységlátásról csak a 2. életévben beszélhetünk, teljes kifejlődéséhez és rögzüléséhez még további 3—4 esztendő szük61
