Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
is, Goldmann (1950) szerint is, a jelenség oka suprastriális, illetve centrális. A retinán a különböző fényerejú foltok primären adott összessége chaos, melyet érthető alakzattá csak a centrális folyamat old fel. Mindezt érdemes volna a kettős kontroll elvének alkalmazásával tüzetesebben megvizsgálni. Annyi azonban leszögezhető, hogy a látóélességvizsgálat egységesítése szempontjából az sem közömbös, hogy egyszerre, vagy egyenként exponáljuk-e a jeleket és hogy ezek milyen távolságban vannak egymástól. Objektiv látóélességvizsgálat Ohmtól (1938) származik az a gondolat, hogy az optokinetikus nystagmus felhasználható a látóélesség objektiv meghatározására, tehát anélkül, hogy a vizsgáltnak csak egyetlen szóval is közölnie kellene, hogy mit lát vagy nem lát. Ohm első készüléke 25—30 cm-es átmérőjű és magasságú henger, amely lassan (illetve mérsékelt gyorsasággal) forog függőlegesen felállított tengelye körül. A henger palástja fehér-fekete függőleges csíkolat; a vizsgált ezt nézi (fixálja). Mivel a csíkolat jobbról-balra vagy balról-j óbbra állandó mozgásban van, a fixálás szükségszerű következménye, hogy a vizsgált szemén optokinetikus nystagmus keletkezik, amiről természetesen nincs tudomása, de mi megfigyelhetjük. Ha a csíkolatot fokozatosan finomítjuk, végre elérkezünk a feloldóképesség határáig : a vizsgált számára a henger felszíne homogén szürkévé válik. Mivel nincs mit fixálnia a hengeren, az optokinetikus nystagmus megszűnik. Az eljárást azóta többen próbálták klinikailag használható módszerré kidolgozni- Goldmann ingamozgást végző sakktáblamintát használt. Rochels és Hugger (1950) a forgó henger előtt átlátszó üveglapon különböző nagyságú betűket exponál. Amíg a betű felismerhető és fixálható, nystagmus nincs. Ha a betű, kis látószöge miatt, felismerhetetlenné vált, a vizsgált a mozgó csíkolatot fixálja, tehát a nystagmus fellép. Német és amerikai szemorvostársaságok ülésein (1952) folyton bemutatásra kerülnek ezen elvek szerint készült és javított eljárások. Sőt legújabban egyik folyóirat olyan gép hirdetését közli, amely a nystagmus görbéjét lefényképezi és mindjárt elő is hívja. Nyolc perccel a vizsgálat megkezdése után az orvos kezében van a kész lelet. Személyes tapasztalatok hiányában nehéz véleményt mondani az objektiv látóélességvizsgálat használhatóságáról. De annyi az irodalomból is kiderül, hogy pontosabb mérésre nem alkalmas. Ohm szerint is csak gyenge, közepes és jó vizust lehet megkülönböztetni. Legújabban Kriz és Kaljus (1952) alig találtak különbséget 1,0 és 0,1 látóélességűek között. Ohm is elsősorban szimuláció leleplezésére ajánlja, bár niég ebből a szempontból sem egészen látszik megbízhatónak, mert ha a vizsgált tudja, miről van szó, nystagmusát felfüggesztheti a fixálás tudatos elnyomásával (a semmibe néz). Más utat választott Wagner (1919) az amerikai John Hopkins egyetem fiziológiai laboratóriumában. A kísérleti egyént olyan feltételes reflexre gyakorolja be, hogy bizonyos betű (pld. E) megjelenése esetén bőrének valamely pontján enyhe elektromos ütést kap, illetve később már vár. A pszihikus előkészület az ütésre, mint »pszihogalvanikus reflex«, megváltoztatja a bőr vezetőképességét, ami galvanométeren leolvasható. Ez el nem nyomható, akkor is bekövetkezik, ha a vizsgált tudja, miről van szó. Különböző betűk jelennek meg az ernyőn ; elektromos ütés csak az E betű után jön. A betűk fokozatosan kisebbednek s ha a felismerés határa alá süllyedtek, a pszihogalvanikus reflex elmarad, amiből a látóélesség megállapítható. Az eljárás alapgondolata nem új. Állatok tárgy- és színlátásának vizsgálatára kiterjedten alkalmaznak feltételes reflexeket, többek között elektromos ütést is. mióta Pavlov ezt a módszert sikeresen kidolgozta. 4
