Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
A látóélesség meghatározása A szemorvost leginkább azok a közlemények érdeklik, amelyek a centrális tárgylátás mérésére, az optometriára vonatkoznak. Ez nem ugyanaz, mint az élettani optika tárgylátás fejezete, amelynek tárgya a szem optikai feloldóképessége, noha szorosan összefügg vele. * Mint az érzékszervek funkcióvizsgálatánál rendszerint történik, küszöbértékmeghatározásról van szó. Az Aubért—Förster jelenség analízise tisztázta, hogy azt a határt igyekszünk megtalálni, amely az elemi észrevevést a relativ felismeréstől elválaszja. A relativ felismerés már nem érzet, hanem észlelet, amelybe gondolati tevékenység is vegyül, tehát olyan tényezők, amelyek nem tartoznak a fizikai-élettani keretbe. Ez bonyolult helyzetet hoz létre, amelyben gyakorlatilag kielégítő megoldást csak úgy lehet találni, hogy megállapodunk valamely, az összes fontosabb fizikai tényezőket megszabó vizsgálati szituációban. Az ennek alapján nyert számszerű adatot tekintjük a látóélesség mértékének (V-nak), noha ez a minimum separabileval csak bizonyos, közelebbről nehezen tisztázható viszonyban van. A látóélességvizsgálatnak ez a szabványosítása (standardizálása) már 1899 óta foglalkoztatja a világ szemorvostársadalmát. Majdnem minden nemzetközi szemorvoskongresszuson szóba került, sok javaslat hangzott el, az irodalom állandó tárgya — végleges eredmény nélkül. Hess és Landolt 1909 ben a nápolyi kongresszuson terjesztették elő javaslatukat, amely 4 pontban foglalható össze : 1. A minimum separabile elvének kimondása. 2. A mértékegység megállapítása Г látószögben. 3. A Landolt-gyűrű kijelölése vizsgálati tárgyként. 4. Az értéksorozat meghatározása számtani haladványban tíz tagban 0,1-től 1.0-ig (eredetileg Monoyer ajánata 1875-ből). Javaslatukat nem lehet minden szempontból szerencsésnek mondani. Nem is fogadták el általánosan. Csak annyi történt, hogy a használatban levő táblákhoz egy újabb került, a Hess-féle ú. n. »nemzetközi tábla«. A szemorvosok nagy része megmaradt a héttagú Snellen-féle táblánál és a Y — d/D kifejezésnél. De a Snellentáblák szerkesztésének elvei sem voltak egyértelműen meghatározva, így az idők folyamán sok átalkuláson estek át; végül alig akadt két csak némileg is hasonló kiadvány. A kérdéshez magyar szerzők is többször hozzászóltak. Iff. Siklóssy (1904) »acuitas«-ával a méterrendszert ajánlotta: 1 acuitas — 1 cm vastag betű felismerése 1 m távolságból. Id. Csapody (1909 és 1910) »katoptriája« a Snellen-érték tízszerese. Előnye az volna, hogy a visus tört helyett egész számban fejezhető ki. Blaskovics (1914) »oxyopt.riája« hatvanszorosa a Snellen-értéknek. A látószöget perc helyett fokban fejezi ki ; a látóélesség ennek reciprok értéke. Blaskovics kitűnő rendszere és kiváló táblái hazánkban elterjedtek, nemzetközi elfogadásra azonban — sajnos —■ nem találtak. Blaskovics, majd Kreiker (1932, 1918) több közleményben megkísérelte népszerűsítésüket. az 1929-es nemzetközi kongresszuson konkrét javaslat formájában is, de eredmény nélkül. Az utolsó 10 év irodalmában sok újság nincs. Rendszerint ez vagy az a szerző valamelyik tábla, jel, vagy sorozat mellett foglal állást, mindenki más mellett. Guendet (1951) újra előadta azt, amit Green már 1869-ben kifejtett, amihez később Nicati, Javai és sokan mások csatlakoztak, hogy csupán a geometriai haladvány helyes. Goldmann (1951) Cuendet-vel szemben újra a decimális tábla mellett foglal állást. Emmerich (1951) a vizsgálat szabatosabbá tétele céljából a Gullstrand-féle (1891) megkülönböztetést ajánlja abszolút és természetes látóélesség között. 5
