Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
mind mint konkrét gyakorlati eredmény jelentkezik a Szovjetunió kutatóinak munkáiban. Mindennek részletes ismertetése e helyen nem lehetséges; az érdeklődőnek az eredeti műveket kell tanulmányozni. Csupán néhány érdekes, vagy a szemorvosi munkát közelebbről érintő példát hozok fel. Weinberg és munkatársai 1943-ban a Nagy Honvédő Háború harcosainak segítségére a leningrádi Állami Optikai Intézetben logarléc-szerű nomogrammot dolgoztak ki, amely a harcászati szempontból fontos tárgyak távolságát adja meg a puszta szemmel történt felismerhetőség alapján. Egyenletük, amelyhez tüzetes részletkutatás alapján jutottak, a következő : /Во—ВД 2 1 D = .„(Bf,(—7 j-113,I£ ahol D a keresett távolság, a0 a tárgy látószöge. B0 a tárgy fényereje, Bf a háttér fényereje, 1 a levegő átlátszósága a megfigyelés idején és L a levegő meteorológiai átlátszósága (léggömb láthatósága tiszta égen). Gusztojov (1947) azzal a számunkra is fontos kérdéssel foglalkozott, miképpen függ a fénylő pont képnagysága a pupilla átmérőjétől. Tág pupilla szférikus aberráció miatt, szűk pupilla diffrakció miatt növeli a kép nagyságát. Optimális leképezés 3 ram-es átmérő mellett jön létre. Ez ugyan nem vihető át közvetlenül a tárgylátásra, mert fiziológiai tényezők (kontraszt stb.) jelentékeny kompenzativ hatást fejtenek ki, mégis, különösen ametropia esetében figyelembe kell vennünk. A vizsgálat standardizálásánál tehát a helyiség és tábla megvilágítását bizonyos határok között kell tartanunk, hogy kb. azonos pupillaátmérővel vizsgáljunk. Siedentopf (1942), Muziljev (1946) és mások a kontraszt és világosság szerepével foglalkoztak. A Weber—Fechner törvény érvényessége (bizonyos határok között) a látóélességre is meg volt állapítható : Y — a log I+b (Y = látóélesség, I = fényerő, a és b konstansok.) A kontrasztra vonatkozó egyenlet : К = 100 Bf—B0 Bf ahol К a kontraszt erőssége, B( a háttér világossága, B0 a tárgy világossága. A kontrasztnál lényeges az irradiáció szerepe, aminek következtében ugyanazon tárgy esetében különböző felismerési értékeket kapunk aszerint, hogy a háttér sötét-e és a tárgy világos, vagy fordítva. Pinyegin (1936) és Muziljev (1937) már régebben is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Fehér tárgy fekete alapon — környezetébe irradiálva — nehezebben ismerhető fel, mint fekete tárgy fehér alapon. A háttér kiterjedésének is van szerepe a felismerésben. Fekete tárgy minimum separabileja csökken, ha fehér hátterét kiterjesztjük, viszont fehér tárgyé fekete háttérben növekszik. Tekintve, hogy ez a változás 30—35 fokig kimutatható (Muziljev), még az sem egészen közömbös a látóélességvizsgálat szempontjából, hogy milyen világosságú és milyen terjedelmű falon függesztjük fel tábláinkat. Bangerter (1950) amblyopia esetében azt figyelte meg, hogy a jelek felismerése nehezebb, ha sűrűn állnak egymás mellett, könnyebb, ha ritkábbak, vagy különösen ha egyenként kerülnek felmutatásra. Müller (1951) erre a megfigyelésre alapozva gyakorló táblákat készített amblyopiások számára, amelyeken a jeleket, ráccsal letakarva, különböző sűrűségben lehet exponálni. Bangerter szerint a jelenség felnőttek ép szemén nem mutatható ki. Rehsteiner (1950) 4—6 éves jó látóélességű gyermekeken is észlelte ; végül Davage és Summer (1950) mint általános érvényességű törvényszerűséget állapítják meg, hogy a tárgy izolálása foltozza a felismerhetőséget, ö szerintük l* 4 3
