Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
Azonban ez a jelleg nem domborodik ki bennük, mert nem mérésről van szó. A vizsgáltat olyan feladat elé állítjuk, melynek megoldhatósága jó színlátástól függ : normális trichromát gyorsan és biztosan megoldja, színtévesztő nem, vagy rosszul. Ez a már említett szűrés : a teljesítőképességet vizsgáló eljárás célja a normális trichromátok közül a színtévesztőket kiszűrni. A jó próbának jó a szűrőképessége : biztos különbséget tesz ép és tévesztő között, akármilyen fajú és fokú az utóbbi. Tekintve a tévesztés (sőt a normális színlátás) sokféleségét, a határ elmosódottságát még-normális és már-nem-normális között, ilyen eljárások összeállítása nem könynyű. Ebből származik a módszerek sokasága is. Hardy, Rand és Rittler (1950) több mint kétszázról tesz említést s egyúttal azt is megemlíti, hogy Amerikában a II. világháború alatt valamennyi siralmasan alkalmatlannak bizonyult, legalább is úgy, ahogyan használták őket. Ebből gyakran komoly nehézségek támadtak, és nem egyszer tragédiák. A XIII. nemzetközi szemorvoskongresszus (1929) a színlátásvizsgálat egységesítésével is foglalkozott (eredménytelenül). Kiadványainak 4. kötetében részletesen közli az erre vonatkozóan beérkezett jelentéseket és javaslatokat. Ezekben is sok eljárásról történik említés (színösszeállítások, táblázatok, lámpák stb.), legtöbbször hangsúlyozva alkalmatlanságukat. Vonatkozik ez elsősorban az ismert Holmgren-féle -színes pamut-tekercsekből összeállított válogató módszerre, amely 1929-ben még sok államban az egyetlen kötelező szűrőpróba volt, de most már valószínűleg végleg eltűnt a használatból. Mindennek csak történelmi jelentősége van. Megmaradt, mint egyetlen használható szűrő-módszer, a pseudoisochromatikus táblákból összeállított sorozat. Lényege az, hogy színes alapba szám, betű, vagy más jel van beágyazva olyan színből, mely a normális trikromát számára heterochromatikus, tehát az alaptól elütő tónusú vagy fényerejű, a színtévesztő számára azonban isochromatikus, tehát az alappal megegyező tónusú és fényerejű. A normális tehát látja a jelet, a tévesztő nem látja, vagy, bizonyos táblákon, az ú. n. »vexier-táblákon« mást lát, mint a normális. A pseudoisochromatikus táblák a múlt századbeli első Schaaf-féle sorozattól kezdve Podesta, Edridge—Green, Nagel tábláin keresztül a mai Schaaf—Blum, Thomson, Stilling, Ishihara, Meyrovitz, Dvorine—Daae, Goethlin, AOC, Boström—Kugelberg és Rabkin táblázatokig nagy fejlődésen mentek keresztül és további tökéletesedésük várható. Hazánkban (és Közép-Európában) majdnem kizárólag Stilling és Ishihara táblái használatosak. Sajnos, az újabb táblákat még nem sikerült beszerezni, pedig ezek. az irodalmi adatok szerint, a régebbieket felülmúlják. Hardy (1950) véleménye .szerint Rabkin táblái a legjobbak. Sajnos, eddig nem tudtunk hozzájutni. A táblákra vonatkozó bőséges irodalom (Planta, 1928, Fichentscher, 1928, Szergijevszkij, 1929, Miles, 1929, Szer gif evszkif, 1930, Kondo, 1931, Jennings, 1931, Pickford, 1950 stb., ezenkívül sok megjegyzés és vélemény a táblák használhatóságáról más célból írt munkákban) nem egybehangzó és különböző fogyatékosságok miatt nehezen értékelhető. A szerzők nem mindig közük, hogyan hajtották végre a vizsgálatot, nem szögezik le világosan, mit tekintettek nem vagy hibás olvasásnak, nem, vagy nem megfelelő kontrollminősítéssel dolgoztak (ami csak a koefficiensgörbék meghatározása, vagy az anomális kvociens lehet). Planta és Fickentscher végeztek anomaloskopos ellenőrzést, de kvocienst ók sem adnak meg. Az irodalmi adatok alapján nagyjából mégis a következő képet lehet kialakítani : Először is a legújabb táblák (Boström—Kugelberg, ríj kiadású Ishihara, Dvorine— Daae stb.) kiértékelése, eltekintve a táblák szerzőinek saját közleményeitől, még nem történt meg. A régebbiek közül Stilling (20. kiadás) és Ishihara táblái a legjobbak. Egyesek a Stilünget, mások az Ishiharát részesítik előnyben ; vannak akik a kettőnek együttes használatát tartják szükségesnek. Megbízhatósága mindkettőnek annyiban jó, amennyiben az anopokat biztosan kiszűri, az anomálisoknak pedig nagy többségét. Planta ugyan talált egyetlen protanopiást, aki a Stilling-táblán átment. Viszont mindkét 29
