Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
össze. Klinikailag használható eljárással nem is rendelkeaünk. Csupán elméleti szempontból fontos kérdés, mert a központi tárgylátás több problémája csak a körzeti látás sajátságainak vizsgálatával közelíthető meg. A perifériás tárgylátásra először akkor irányult figyelem, mikor Aubert és Förster (1865) leírta azt a róluk elnevezett jelenséget, hogy a periférián a felismerés, a centrumtól eltérően, nemcsak a látószögtől függ, hanem a tárgy távolságától is. Ezt a »törvényt« hosszú ideig elfogadták; pszihológusok fJaensch, 1909, Mayer és Hillebrand, 1930) lélektani magyarázatokat is fűztek hozzá, míg Kreiker (1927) ki nem mutatta, hogy periférián és centrumban egységesen érvényes a látószög törvénye. Kreiker szerint a felismerés a látószög növekedésével három szakaszban megy végbe : 1. elemi észrevevés, 2. relatív felismerés, 3. abszolút felismerés. Ha kettős kontrollal végezzük a. vizsgálatot (tehát a feladatot több lehetőséggel nehezítjük), akkor kiderül, hogy a centrumban nagy távolságból történő közeledés közben ugyanaz a felismerési folyamat zajlik le, mint a periférián azonos távolságban a látótér szélétől a centrumig haladva. Ilyen körülmények között az Aubert—Förster-féle jelenségnek nyoma sincs. A vita ugyan ezzel még nem zárult le. Jaensch és Kleemann (1932), majd Franchesshetti és Kiinger (1939) újra megtalálni vélték, míg Muziljev (1937) s végül legutóbb Glees és Fröhlich (1950) Kreiker adatait tüzetesen utánavizsgálta és helytállóságát megállapította. A felismerési folyamatnak ez a tisztázása a látóélesség irodalmának sok ellentmondására derített világosságot. Ezek közül a legérdekesebb az, hogy két teljesen azonos látószögű és ingerértékű tárgynak felismerési értéke (Y-a) értelme szerint lényegesen különböző lehet. A felismerés már észlelés, tehát értelmi folyamat. Lehet kapcsolódás valamely ingerületkép és már meglevő emlékkép között, lehet új emlékkép kialakítása és elraktározása. Aszerint, hogy mi következett be, változik a látóélesség számszerűsége. Ugyanerre az eredményre jutunk, ha a pavlovi tanok szempontjából nézzük a kérdést. A látóélesség vizsgálatánál a második jelzőrendszert használjuk és.feltételes reflexek kiválthatóságát mérjük. A gátlás és inger viszonyától függ az abszolút és relatív felismerés. Mindezt a szerzők nem vették tekintetbe. Kettős kontroll nélkül és csupán relatív felismeréssel dolgoztak, érthető, hogy eredményeik gyakran homlokegyenest ellentétesek voltak. Központi tárgylátás Űjabb irodalmát két csoportra oszthatjuk. Az egyikben, főleg fiziológusok és pszichológusok, azokat a tényezőket és összefüggéseket vizsgálják, amelyek a felismerést befolyásolják. A másik az optometriával, azaz a látóélesség mérésével foglalkozik éspedig vagy az objektív, vagy a szubjektív optometriával. Utóbbi keretébe tartozik a bennünket legközelebbről érintő probléma : a látóélességvizsgálat szabványosítása. Az összefüggések a fényerő, világosság, kontraszt, törőrendszer, szférikus aberráció és pupilláris diffrakció, retinális interakció, a szervezet és központi idegrendszer állapota, figyelem, kifáradás, acusticus, tactilis, olfactorius ingerek, szuggesztív befolyások stb. szerepét igyekeznek tisztázni aa optikai felismerésben. A vizsgálatok jórészét kimerítően ismerteti Kravkov (1950) »A szem és munkája« c. kitűnő élettani optikájában. Egy másik része folyamatosan jelenik meg a Szovjetunió »Élettani Optikai Problémák« c. periodikus kiadványában. A Szovjetunió kutatói (Kravkov, Gusto'jov, Weinberg, Klenova, Muziljev, Szevrjugina és mások) rendszerint azt a fontos gyakorlati célt tartják szem előtt, hogy milyen módon lehetnek leginkább a dolgozók segítségére. Mely látási körülmények biztosítják a dolgozó számára a legjobb látóélességet, a legkisebb elfáradást és a legtartósabb egészséget. Az üzemi világítás egészségtana, gazdaságossága, a világítási normák kidolgozása, célszerű armatúrák, reflektorok, ernyők szerkesztése, a látóélességet befolyásoló tényezők tisztázása közlekedésben, repülésben, hajózásban, katonai szolgálatban stb. 2
