Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
ugyanazok a problémák merülnek fel, mint a periféria tárgylátásának mérésénél (1. előbbi referátumot). Itt sok az ellentmondó adat és tisztázatlan kérdés. Kétségtelen, hogy a tankönyvek ismert ábrái (kékhatár temporálisan 70 foknál, vörös 40, zöld 30 foknál) csak bizonyos vizsgálati helyzetre vonatkoznak és nem általános érvényűek. Helyesebb csak egy külső teljesen színvak és középső vörös-zöld-vak zónáról beszélni. A színtévesztéssel kapcsolatban a színlátótér kérdése akkor vált érdekessé, amikor Hess (1922) szoros kapcsolatot vélt találni centrális színingerérték és perifériás határ között, s ezen az alapon az anomális trikromáziának az esetek egy részében új magyarázatot adott. Eljárása egyszerű : meghatározza a négy ős-szín látótérhatárát egyetlen, mindig azonos meridiánban, pl. nazálisán a vízszintesben. A normális trikromázia esetében talált határt mind a négy színre egységnek tekinti. Invariabilis és a periférián azonos fényerejű színekkel dolgozva, a vörös-zöld és a kék-sárga határok egybeesnek. Az eredményt tört formájában írja fel. Tehát a normális trichromát színlátása : z/v = 1/1 ; k/s = 1/1. Ezek nem törtek ; csupán annyit jelentenek, hogy a színes látóhatárok normálisak, tehát egységnyiek. Protanomális határai szűkebbek, amit az egységnek tizedestörtjében fejez ki, pl. : z/v = 0,8/0,2, k/s = 0,65/0 65 ; ez annyit jelent, hogy a zöld határ csak nyolc tizede a normálisnak, a vörös csak két tizede stb. A közlemény érdekessége, hogy Hess az anomálisok egy részénél túlértékűséget talált; pl. deuteranomálisoknál normális zöld határ mellett a normálisnál tágabb vörös határt. Hess szerint ez azt jelenti, hogy a vörös centrális ingerértéke nagyobb a normálisnál, normális zöld ingerérték mellett. Anomaloskopon ilyen egyénnek fokozott vörösingerlékenysége kompenzálására több zöldre van szüksége, mint a normálisnak, így a deuteranomálisnak megfelelő Rayleigh-egyenletet állít. Természetesen méltánytalanság történik vele, ha színtévesztőnek minősül, hiszen egyik színben jobb a teljesítőképessége, mint a normálisé, a többiben pedig normális. Újabban Pitinél merültek fel hasonló gondolatok (1949). Pitt hat különböző fokú protanomális vörös ingerértékének relatív világossági görbéjét határozta meg és azt találta, hogy ezek a normális görbe logarithmikus redukciói. Mivel a normális átlag, tehát középérték, Pitt szerint fel kell tételezni, hogy vannak a normálisnál magasabb fényérzékenységű vörös ingerértékek. Ezek a gyakorlatban deuteranomálisoknak látszanának. Pitt szerint a spektrális színvonal és a vörös/zöld arány százalékos eloszlása valóban arra enged következtetni, hogy a deuteranomálisoknak bizonyos része ide tartozik. Ez a gyakorlati szempontból fontos kérdés még nincs tisztázva. Már az is vitatható, hogy a színlátásban a »normális« középértéket jelent-e, szükségszerű szórással pozitív és negatív irányban. A debreceni szemklinika színtani laboiatóiiumában jelenleg Pirityi foglalkozik ezzel a túlértékűséggel. 4. A fiziológus — és orvos — számára az érzékszervek funkcióinak vizsgálatára legkézenfekvőbb eljárásnak az abszolút küszöbérték meghatározása látszik : annak a minimális erősségű ingernek megállapítása, amely éppen észrevehető érzékelést kelt. Ismerünk ezenkívül különbségi küszöböt, ami »az ingereknek az a minimális különbsége, amely az érzékietek éppen észrevehető különbségét okozza« (Tyeplov, 1950). Ezt néha differenciális küszöbnek, leggyakrabban discriminációs értéknek n°vezik. Hullámhossz szerinti alakulását discriminációs görbében szokták ábrázolni. Előfordul, és színlátás esetében éppen ez az eset, hogy az inger növekedésével az érzéklet kvalitása megváltozik ; ezt a határt nevezik specifikus küszöbnek, szemben az általános vagy abszolút küszöbbel. Minimális színes sugárzás elointe színtelen fényéT,zést kelt, csak a fényenergia bizonyos növelése után vált ki színérzést. A két érték, tehát az abszolút és specifikus küszöb közötti távolság a fotokromatikus intervallum. Már a látóélesség tárgyalásánál láttuk, hogy a küszöbértékmeghatározásnál milyen nehézségek merülnek fel, pedig ott aránylag egyszerű esetről volt szó : a V = 1/a összefüggésről. A színinger háromdimenziós (tónus, telítettség, fényerő), rendszerint 25
