Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 4. szám
Ami a glaukoma konzervatív kezelésében követendő gyakorlatot illeti, arra vonatkozólag a következőket lehet mondani: amennyiben acut congestiv glaukomáról van szó, az esetek túlnyomó részében a glaukomás roham tünet a om plex urna viszi a beteget az orvoshoz. Sajnos, még elég gyakran előfordul, hogy az általános gyakorlatot folytató kollégák többször félreismerve a glaukomát, nem látják el pilocarpin recepttel a beteget, sokszor kerül még conjunctivitis V. iritis diagnosissal több napos helytelen kezeléssel a beteg szakorvoshoz vagy klinikára. A nem congestiv típusú glaukománál még rosszabb a helyzet. Gyakori, hogy kifejezett látásromlással, látótérszűkülettel jelentkeznek felvételre glaukomás betegeink. A konzervatív kezelés területe a praeglaukomák, a congestiv acut glaukomák mindaddig, míg kedvezőbb nyomásviszonyok mellett műtétet végezhetünk, továbbá a congestiv chronicus és simplex glaucoma ugyancsak a műtét indikációjának felállításáig, végül konzervatív kezelést folytatunk operált betegeknél a kompensatio fenntartására. A praeglaukoma állapotában azt az álláspontot képviselhetnénk, hogy olyan esetekben, amikor kóros napszaki ingadozás nem mutatható ki, és a terhelési próbákra nagyobb kiugrások nincsenek, a functio nem hanyatlik, megmaradhatunk a konzervatív kezelésnél. 1 vagy 2%-os pilocarpin cseppentéssel, ha a beteg gyakori ellenőrzése lehetséges. Acut roham esetén —- kivéve a malignus vagy haemorrhagiás glaukomákat, az esetek túlnyomó többségében miotikumokkal jól csökkenthető a tensió. A cseppentést 1—2 napig folytatjuk, míg kedvezőbb nyomásviszonyok, mellett operálhatunk. Acut glaukománál az adrenalin származékok kezdeti tensió emelő hatásuk miatt kontraindikáltak. Vannak megfigyelések, melyek szerint acut congestiv glaukomás nyomásemelkedés xonzervativ kezeléssel átvezethető a compensatio sza ába, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy a műtét el erülhetetlen. Chronicus congestiv és simplex glaukomáknál a cseppkezelés előtt az ú. n. »normál napok« tensiógörbéjét ellenőrizzük 1—2 napig. Amennyiben szükségesnek mutatkozik, terhelési próbát végezhetünk. Ha már functiózavarok mutatkoznak, a normálnapokon a napszaki ingadozások kifejezettek és a provokációs próbák positive's; akkor, ha még időszakos compensatio csepp kezeléssel el is érhető, előtérbe kerül a műtét szü iségessége, különösen olyan betege- nél, akik ne í körülményei nem engedik meg, hogy a cseppkezelés pontosan keresztülvihető legyen és ellenőrzésre kevés alkalmunk van. Az ú. n. cseppentési napok beállításakor feladatunk a miotikum koncentrációjának kikísérletezése, esetleg kombinált szemcseppek hatásának ellenőrzése, továbbá az éjjeli tensióemelkedések és a miotikumok használata mellett esetleg megmutatkozó napszaki ingadozások regisztrálása. A konzervatív kezelésnél számításba jöhet a hormonkezelés, elsősorban 40 év alatt megmutatkozó simplex glaukomáknál, ahol Imre megfigyelése szerint belső secretiós okok gyakran szerepelnek. A hormonkezelés jó szolgálatot tehet műtéteink előkészítésénél és postoperativ eredmények biztosításánál. A készítmények megválasztását illetőleg sohasem járhatunk el sablonosán. A hormontherapia kérdésére még az általános gyógykezelés fejezetében visszatérek. Abban a kérdésben, hogy a gyógyszeres kezelést meddig folytassuk, eltérő nézetekkel találkozunk az irodalomban. Vannak akik a konzervatív kezelés mellett hajlandók kitartani a legmesszebb - menően, arra való hivatkozással, hogy a műtéteknél kétségtelenül meglevő veszély különösen egyes glaukomatípuso nál előre nem számítható ki. A korán operálok azzal érvelnek, hogy a betegek legnagyobb része nem végzi lelkiismeretesen hosszú időn át a csepp ezelést és az orvossal nem kooperálnak megfelelően. Másrészről a konzervatív kezelés hívei azzal érvelnek, hogy különösen idősebb korban a betegek általában rosszul tűrik a műtéti beavatkozást, a szem cellularis vitalitása erősen csökken, amit néha egy műtéti beavatkozás előnytelenül befolyásol. Szerintük helyesebb, ha idŐ3 korban a többé-kevésbbé tűrhető tensió mellett tartózkodunk a műtéttől, mert az öregkor számára hosszabb időn át elfogadható visus maradhat meg és nem helyes a műtéttel járó rizikót vállalni. Ezt az álláspontot Lehrfeld és Boihmann is képviselik. Ebben az ellentétes felfogásban meg kell találni a középutat. Hamburger annak idején alapjában nem vetette e a műtét szükségességét, habár azt mindig mint ultimum refugiumot tekintette, arra való hivatkozással, hogy ellenőrzés mellett bizonyos glaukomacsoportnál étvizedeken át nem látta, hogy a functionális működés károsodna. Löhlein is megengedhetőnek tartja a konzervatív kezelést, ha a functióban hanyatlás nem mutatkozik. A mi magyar iskolánk azt hiszem általánosságban a korai, de nem elsietett műtétek mellett van (Nónay, Gsapody). Tudjuk, hogy az esetek többségét előbb-utóbb meg kell operálni és azt, hogy a későn végzett műtétek kevésbbé hatásosak, kevesebb szemet mentenek meg. A műtéti indikációt illetően általában egyöntetű az a vélemény, hogy acut congestiv glaukoma esetében akár elérhető tensiócsökkenés, akár nem, a miotikumokkal való előkészítés után műtétet végzünk. Ugyanis semmi sem biztosít bennünket afelől, hogy egy acut congestiv glaukománál mi tikumokkal elért tensiócsökkenés után az egyéni vegetatív életritmus v. neurovascularis és endocrin zavarok, stress-hatások, a korral járó dystrophiás idegi tényez ík egyenként v. komplex hatású ban nem lépnek-e fel váratlanul a műtét igényével. Azt hiszem azon ritka kivételek miatt, amikor műtéti beavatkozás után rövid idő alatt a functiók hanyatlása figyelhető meg, a többségben jól bevált iridectomia nem mellőzhető. Chronicus congestiv glaukománál minden or műtétet végzünk, ha a cseppkezelés nem kielégítő, excavatio van és egyéb functiohanyatlás észlelhető. Simplex glauko-12* 179
