Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 3. szám
De tekintetbe kell venni a belterjes szaporodás körülményeit nemcsak fajtákon belül, hanem társadalmi osztályokon belül is, ha a társadalmi osztályok helytelen elkülönültségét vesszük tekintetbe a társadalomfejlődés régebbi szakaszaiban. Akkor helyes magyarázatát kapjuk annak az ismert jelenségnek is, hogy a városi lakosságon belül az ú. n. »tudósosztály«-ban még nagyobb myopiás indexet találtak, mint amennyire a városi index nagyobb volt a falusiéhoz képest. (Ennek helytelen magyarázatát az iskola-myopia tana szerint csak a többtanulásban adták meg.) Végeredményben a társadalmi osztályok és rétegek helytelen különállásának lett a következménye, hogy a már megszerzett öröklött myopiák itt vagy ott jobban terjedtek és az indexek különbözők lettek. A társadalmi fejlődés folyamán ennek az állapotnak törvényszerűen meg kellett jelenni, de törvényszerűen el is kell tűnni a társadalmi fejlődés magasabb fokán, mert mint említettük, a későbbi korok értékelik, kritizálják és tüntetik el az előbbiek tévedéseit. A szellemi fejlettség és a rövidlátás gyakorisága között is lehet összefüggés (a fent említett osztálykülönbségeken alapuló tényezőkön kívül is), de talán nem úgy, ahogy azt Vogt elmélete keresi, hanem talán úgy, hogy a koponya elcsontosodási idejének kitolódásával több lehetőség adódik az agy, különösen a homloklebeny kifejlődésére, ha arra az amúgyis alkalmas. Mert az ellenkező esetet is ismerjük, a korán csontosodó szűk koponyák mellett gyakran található nagyobbfokú hypermetropiát. (A myopiakérdés ilyen meggondolásaiból bizonyos kilátás nyílik a nagyobbfokú hypermetropiák befolyásolhatósága felé is.) Itt egyébként újból összetalálkozhatunk Ince megállapításával, mert tudvalevő, hogy az asthenikus alkattal általában szellemi fejlettség is velejár. Nem folytathatjuk az általános megfigyelések felsorlását és magyarázatát, csak megemlítjük még Brandt, aki nagyfokú myopiások degeneratív stigmáit keresve gondolt rachitises kapcsolatokra is, de nem adta észleléseinek átfogó és elfogadható magyarázatát. Bizonyítási lehetőségek. Elméletünk — bármennyire magyarázható is vele számos olyan jelenség, melyet a kutatók észleltek, de az eddigi myopia-theoriák megnyugtatóan megfejteni nem tudtak — természetesen még sok bizonyítást igényel. S bár ezen tények magyarázata is hozzásegít a bizonyításhoz, csupán az emberi myopia megjelenésének, viselkedésének és terjedésének megfigyeléséből végleges bizonyítékot szerezni igen nehéz. A gyógyítási és megelőzési törekvések sikere vagy sikertelensége csak hosszú időn át végzett széles kollektív munka árán adhat majd eler/endö tapasztalati eredményt. Ilyen eredmények eddig is mutatkoztak, de a helytelen szemlélet miatt nem vihették előbbre a kérdést. Albrich említi és élesen kifogásolja Ask statisztikai bizonyítékait arról, hogy Svédországban a myopia gyakorisága 40 év alatt csökkent a hygienikus viszonyok javulásával. Pedig amennyiben Ask statisztikái tényleg helyesek, semmi lehetetlent nem bizonyítanának, mert a hygienikus viszonyok javulása (melyben a lakások, munkahelyek világos, napfényes volta, szabad levegő, sportolási lehetőség stb. is bentfoglaltatik) feltétlenül az új myopiák keletkezése ellen nyújt védelmet. De a »befolyásolhatatlan« csíraplazmában hordott örökletes tulajdonságokat természetesen a weismann-morgan-i biológiát követők elképzelhetetlennek látták megelőzni és így Ask adatait használhatatlannak mondották. Ebből is látszik, hogy megfelelő elmélet nélkül nincs kibontakozási lehetőség és meglévő adatainkat sem tudjuk felhasználni. És ha igaz az, hogy a myopia-kérdés zsákutcába jutása a helytelen, ill. nem kielégítő elméleteken múlott, akkor elsősorban helyesebb elméletet kell keresnünk a továbbjutáshoz. Mi is azt tartjuk Karlikkal, hogy : ». . . valóban nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy az orvostudomány eredményes fejlődése szempontjából gyakorlatilag semmi sem fontosabb a helyes tudományos elméleteknél.« Bár a myopia-kérdés nem éppen magyar probléma — 131
