Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)

1953 / 3. szám

mellett myopia is kifejlődhetik. Strebei a szerzők egész sorát vonultatja fel, akik össze­függést találtak a Ca-P-anyagcsere és a myopia között (Sorsby, Wilcox, Ham stb.). Ö maga a myopia-kérdést dietetikus problémának fogja föl és próbát tett Ca, P- és D-, A-, C-vitamin tartalmú étrendre fogni fiatal myopiásokat. Eredményt szerintünk egyrészt azért nem érhetett el, mert a táplálkozási faktor a myopia keletkezésében csak másodlagos tényező lehet (lásd alább is), másrészt ő nem tesz különbséget myopia és myopia között. Szerintünk a myopia gyógyítási kísérlete, helyesebben a kezdődő myopia megállításának kísérlete elsősorban az »újonnan keletkezett« myopiáknál kecsegtet eredménnyel, melyeket egyénenként szorgos kutatással kell elválasztani a már örökletesektől. Mint említettük, az »iskola-myopia« elméletét segített megdönteni az állati myopia megjelenése, melyet észleltek ugyan, de megnyugtatóan meg nem magyaráztak. Isme­retes, hogy a fogságban tenyésztett vadállatok néhány generációja után találtak utó­dokat, melyeknél rövidlátás lépett fel. Ezt úgy magyarázhatjuk, hogy fogságban a vad­állatokat jól épített erős ketrecekben, fedett helyen tartják generációkon át, ahol nem kaphatnak elég napsugárzást, ellentétben a kevésbbé vad állatokkal, melyeket szaba­dabb karámokban nevelnek fogságban is. Ez a körülmény is azt látszik bizonyítani, hogy a táplálkozási faktor másodlagos, hiszen a fogságban a vadállatok élelmezése alig változik a vadonéhoz képest, de sokat változik az elhelyezésük, »lakásuk«, élet­módjuk és ezzel együtt a besugárzás mennyisége lényegesen csökken. Ennek jelentőségét csak fokozza az a körülmény, hogy a forróégövi vadállatokat mérsékelt égöv alatt tenyésztik tovább. Ezek, az ilyen véletlenül észlelt állati myopiák azt mutatják, hogy myopia valószínűleg előállítható tervszerű állatkísérletben is. Próbáljuk megvilágítani azt a myopiával kapcsolatos vonatkozású néhány meg­figyelést is, amilyen pl. Ince megállapítása, aki szerint asthenikus alkat jellemző a myopiára. Az asthenikus alkat a hossznövekedésben való részvételre lehet alkalmasabb, ezért közöttük a myopia gyakoribb megjelenése éppen ezzel lehet párhuzamos. Maguk az alkati típusok is öröklődési szempontból »azonos jellegű öröklődési tényezők eredmé­nyének tekintendők« (Biró I.). Saját megfigyeléseink szerint a kisebbfokú myopiások inkább asthenikusok, a nagyobbfokú myophiások rendszerint nem. Különben is az alkatokról alkotott weismanni felfogás is revideálásra szorul, amiről részletes tanul­mányokat szovjet szerzőktől olvashatunk (L. N. Karlik, P. D. Gorizontov). »Az alkat fogalma nem mond ellent a micsurini biológiának ... Az alkat változékony, a szer­vezet és a környezet kölcsönhatásainak eredményeként alakult ki és az utóbbi (a környezet) tényező határozza meg a szervezet öröklött és felvett tulajdonságainak kifejlődését . . . Éppen úgy nem tehet­nek tisztán öröklött betegségek, melyek kialakulásában a külső környezetnek ne lenne szerepe.« (Oori­­zontov.J Kusshel a myopiások támasztó szöveteinek általános konstituciós gyengeségére gondol és igaza lehet, csak nem fejezi ki az ú. n. gyengeség okát. Holm eredményei szerintünk szintén magyarázhatók lennének : Holm, egy dél­afrikai bennszülött törzsön, a falénégrideken végzett vizsgálatokat és ott 2365 felnőtt között csak 5 egyénen talált 1 dioptriánál nagyobb myopiát. Ezen tiszta törzsű néger népcsoport egyedei és ősei intensiv napsugárzásban éltek és amíg nem keverednek más fajtákkal, ezt a jelleget tisztán hordozzák magukban. Ugyanez a magyarázat vonat­kozik más fajtákra is, melyeknél nem találtak a kutatók rövidlátást (pl. tisztafajú indiánok, szudáni bennszülöttek stb.). És ha már »fajkülönbségekről« van szó (ebben az értelmezésben), akkor tekintetbe kell venni egyes emberfajták belterjes szaporodási körülményeit és ennek továbbörök­­lődési vonatkozásait is. Akkor is, amikor a rövidlátás hiányáról van szó (a fentemlített példákban), de akkor is, amikor a myopia gyakoriságáról és egyes emberfajtákon belül fokozott elterjedéséről beszélünk, pl. a japánok, kínaiak között. 130

Next

/
Oldalképek
Tartalom