Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám
rést sohasem talált, amely a megengedett kísérleti hibahatárokon túlment volna, tehát az összes vizsgáltak azonos mennyiségű vörösből, zöldből és kékből állították elő a szürkét. Később mégis aggályai támadtak, ezért spektrális színeket keverő készüléket szerkesztett és ezen a vizsgálatokat megismételte. Ekkor meglepetésére azt találta, hogy bizonyos kis százalék egészen más arányokban keveri a homogén sugárzásokat, mint a nagy többség. Mai nomenklatúránkkal azt mondanék, hogy míg a normális trichromátok azonos mennyiségben keverték nemcsak a komplex, hanem a homogén sugárzásokat is, addig a színtévesztők csak a komplex, tehát pigmentszíneket keverték normális arányokban. Spektrális színekben különböző nagy eltéréseket mutattak. Maxwell felfedezésének az lett a következménye, hogy a pigmentszíneket a pszihofizikai színtanból száműzték, mint alkalmatlanokat. A további kutatás, és így az egész tudományág, úgyszólván teljesen spektrális színekkel szerzett tapasztalatokra épült fel.(Volt ugyan ennek egy másik, kisebb jelentőségű oka is : a spektrális szín kezdettől fogva mint jól definiált fizikai rendszerbe foglalt inger állt rendelkezésre. A pigmentszíneknek valamely kielégítően pontos rendszere azonban Ostwald színtestjének megalkotásáig ismeretlen volt, így mint inger fizikailag nem volt eléggé meghatározott.) m soo 600 1. ábra. 700 soo eoc 2. ábra. A pigment és spektrális színek viszonyával — éppen színtestének és a pigmentszínek fizikai sajátságainak megállapításával kapcsolatban — Ostwald foglalkozott újra. Egvik, 1922-ben megjelent közleményében (4) a következő törvényszerűséget mondja ki: »Ha az egyes hullámhosszakhoz rendelt színérzés egyénenként változó is, a hullámhosszak keveredése, tehát pigmentszínek esetében olyan kiegyenlítődés jön létre, amely az objektive azonos összetételű keverékeket szubjektive is azonos színűvé teszi.« Ebből kifolyólag mindjárt azt a bennünket közelebbről érdeklő gyakorlati szabályt állítja fel, hogy színtévesztés vizsgálata esetén csupán az lehet irányadó, miképpeii viselkedik valaki pigmentszínekkel szemben. Elvetendőnek tartja az összes spektrális színekkel dolgozó eljárásokat, de azokat is, amelyek komplex sugárzással dolgoznak ugyan, de színei vonatkozatlanok (tehát nem hozhatók vonatkozásba a világító forrással). Szerinte a retinában valami, lényegében egyelőre ismeretlen »belső kompenzáció« működik, amely a pigmentszínt az őt jellemző hullámhossz színével azonos ingerértékűvé teszi még abban az esetben is, ha a jellemző hullámhossznak megfelelő homogén sugárzás az illető számára más ingerértéket jelent. Más szóval: ha adott pl. valamely, mondjuk, zöld festék, amelynek tónusa normális trichromát számára tökéletesen megegyezik a spektrum 530 mp-jával, akkor a színtévesztő Ostwald szerint ezt a pigmentszínt a belső kompenzáció miatt ugyanolyan zöldnek látja, mint a normális, tehát olyan színűnek, mint amilyen az 530-as sugárzás normális számára. Ezzel szemben 178
