Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám
.4 debreceni Orvostudományi Egyetem szemklinikájának közleménye A pigment és spektrális anomális quotiens viszonyáról Irta : Ketiesy Aladár dr. A pszihofizikai színtan egyik gyakorlati szempontból fontos, de még nem tisztázott kérdése, vájjon az úgynevezett metameriás sugárzások ingerértéke különböző-e bizonyos körülmények között vagy sem. Tudvalevő, hogy olyan színeket nevezünk metameriásnak, amelyek azonos színbenyomást keltenek, annak ellenére, hogy hullámhosszösszetételük nem azonos. A metameria fogalmával, fizikájával és törvényszerűségeivel részletesen foglalkozik Ostwald W. (1, 2). A metameria nagyszámú lehetősége közül e pillanatban bennünket az az egy érdekel, amely az Ostwald-téle »teljes szín«, és a neki megfelelő homogén sugárzás, tehát a »jellemző szín« között áll fenn. Teljessé, vagy ami ugyanannyit jelent, maximálisan telítetté a pigmentszínek akkoi válnak, ha sugártartományuk a spektrum fele. Ha pl. egy ékalakú üvegedényt megtöltünk színes oldattal, és fehér háttér előtt tekintünk rajta keresztül (1. ábra), akkor azt látjuk, hogy az oldat az ék éle közelében átlátszó, azaz fehér. Az ék alapja felé a szín fokozatosan telítettebbé válik, egy helyen a legtelítettebb, s innen kezdve a folyadékréteg vastagodásával lassanként átmegy feketébe. Ha spektroszkóppal megnézzük az egyes helyeket, akkor azt látjuk, hogy az oldat eleinte, amíg vékony, majdnem az egész spektrumot átereszti. A folyadékréteg szélesedésével a spektrum mindinkább szűkül (a szín mineműsége szerint egyik, másik vagy mindkét oldalról), végül a feketében nem enged át már semmit. Ahol a szín a legtisztább és legtelítettebb. ott kb. a spektrum felét bocsátja át. Ez az Ostwald-féle félszínképtan lényege. Bármely teljes szín metameriás valamely homogén sugárzással, amely egyetlen hullámhosszból vagy a spektrum egészen szűk szakaszából áll (2. ábra). A metameriának ez az esete csak a bíborszínekre nem vonatkozik, mivel ezeknek nincs megfelelő spektrális sugárzásuk. Ebből az egész fogalmi meghatározásból önként következik, hogy a metameriás színekre nézve érvényesnek kell lenni a Grassmann-féle additiv színkeverési törvények harmadikénak. amely szerint azonos színek keveréke azonos színt ad, bármennyire különbözó volt is sugárzásaik összetétele. Azonban már Maxwell rá jött arra a múlt század ötvenes éveiben (3), hogy nem minden szem viselkedik egyformán a metameriával szemben, azaz nem keveri egyező arányokban a homogén és az azonos színű komplex sugárzásokat. A színkeverés lineaiitására vonatkozó törvényének kidolgozása közben Maxwell vizsgálatait eleinte színpörgettyűn végezte, tehát pigmentszínekkel dolgozott. Az esetleges individuális különbségekből előálló hibaforrást nagyszámú egyénen végzett vizsgálattal igyekezett kiküszöbölni. Első közleményében kifejezetten hangsúlyozza, hogy olyan egyéni élté-Szemészet 12 177
