Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)

1950 / 2. szám

szerint eleinte óránként, egy-két nap múlva két óránként, majd ötször naponta cseppentünk átlagban 5—-10 napon keresztül a 10%-os ere­deti oldatból. A becseppentés a felmart szaru- és kötőhártya miatt kissé fájdalmas 1—2 percig, a gyógyulás folyamán a fájdalom egyre csökken. Kellemetlen mellékhatásokat nem tapasztaltunk, csak egy esetben okozott huzamosabb használat után súlyosabb ekcémát az arc bőrén, ami a szer elhagyására gyorsan gyógyult. Az egyéb szükséges, gyógyszereket a Priscolial együtt továbbra is használtuk. 39 súlyos lúg-, illetve mészsérülés esetében tapasztalataink a következők voltak : 1. A kékes-fehéres színű oedemás kötőhártya hamarosan kipirult, vérbővé vált, az oedema gyorsan csökkent, a necrosis kisebb területre szorult. 2. A szárú hámosodása lényegesen gyorsabbá vált, a szaruhomá­lyok hamarabb tisztultak és a visszamaradt homályok lényegesen kisebb mértékűek voltak. 3. A kötőhártya heges összenövése a legtöbb esetben elmaradt, csak a súlyosabb, elhanyagolt esetben volt elkerülhetetlen. 4. A gyógyulás időtartama lényegesen megrövidült. A táblázatos összeállítástól el kell tekintenünk, valamennyi beteg adatainak felsorolása nem volna célszerű és controll hiányában csakis­­ilyen sok esetből tudtuk megítélni a szer kitűnő voltát. összesen 10 sav sérülés Priscol kezelése még jobb eredményeket mutatott, de ez részben a savsérülések enyhébb természete miatt is: várható volt. A harmadik csoportba vettük a legsúlyosabb eseteket, amelyek­ben a sérülést olvasztott fém (főleg aluminium, vas, ón) okozta. 19 ilyen esetről számolhatunk be, amelyekben a Priscol igen bevált és az eddigi kezelések mellett lényeges segítőnek bizonyult a szem meg­mentésében. Az elhalt területek körülhatárolódása, gyorsabb lelökő­­dése és a gyorsabb regeneráció mind a feltételezhető és szemmel lát­ható helyi jobb vérellátással volt magyarázható. Nem feledkeztünk meg ilyenkor az általános kezelésről sem. Végül további hat különféle sérülés esetében (forró gőz, chlor­­aceton, anilin) is meggyőződtünk a Priscol jó hatásáról. A fentiek alapján a Priscol-kezelés jogosultságát a szem chemiai vagy égés által okozott sérüléseiben joggal el kell fogadnunk. A szö­vetek táplálkozásának szemmel látható javulása, az aktiv vérbőség, a meggyorsult áramlási sebesség, mind olyan tények, amiknek a gyó­gyulást elősegítő hatása szembetűnő és a kezelés egyszerűsége miatt mindenki által könnyen teljesíthető. A szem chemiai és égési sérüléseinek kezelését tehát a következők­ben ajánlhatjuk : 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom