Szemészet, 1949 (86. évfolyam, 1-4. szám)

1949 / 1-4. szám

18 hatására. Az 1%-os tonogen oldat nyomáscsökkentő hatása ugyancsak a corp. cil. fonatainak szűkítése által értelmezhető, dacára, hogy ez a pupillát tágítja.1) Véleményem szerint az esetben is, ha valamilyen chemiai, vagy sec re tios okot fel is veszünk a csarnokvíz termelésére, mégis a domináns factor a fizikális (a filtratio). A műtét előtti retrobulbaris injectio (novocain-adrenalin) ama közismert hatása, hogy a szem helnyomasa mindjárt csökken utána, szintén a fizikális (filtratios) felfogást erősíti, mert hiszen egyszerűen csökkenti az arteriosus vér befolyását. Az art. ophthalm. összeszűkítése által tehát perceken belül megváltozik a szem belnyomása. A pupillának ugyanakkor való kitágulása, mint fentebb már erre céloztam (1. 1. alatt) egyszerűen a motoricus idegvezetés fel­függesztésén alapszik. A pupillatágítás a novocain, a belnyomás csök­kentése pedig a tonogen hatása. 4. Legfontosabb mozzanatnak látom annak az igazolását, hogy az emberi szem normális keringése az úgynevezett labilis egyensúly álla­potában van. Ez alatt azt értem, hogy az artériás vér befolyásának, valamint a vénás vér kifolyásának igen kevés latitudeje van, vagyis a befolyó arteriosus vérnek torlódás nélkül le is kell folynia a véná­kon, különben megnövekedik a szem vértartalma és ezzel a szem bel» nyomása, miáltal azonnal megszűnik a labilis egyensúly, mert a nyomás növekedésével összenyomatnak a kivezető vénák. Az egész viszeres rendszer arra van berendezve, hogy a jszem belnyomásának megnövekedése esetén gyökerei és ferdén átfúródó törzsei lezárassa­nak, miáltal circulus vitiosus áll elő. A megzavart lefolyás következté­ben még nagyobb lesz a szem vérmennyisége, ezzel a szem belnyomása és méginkább összenyomatnak a viszerek. Ha az így előállott passiv hyperaemia folytán a csarnokvíz termelése is megnövekedik, akkor méginkább nő a nyomás. Ezt a labilis egyensúlyi állapotot a csarnok­víz termelésének a feladata teszi szükségessé. A csarnokvíz termelé­sének t. i. az arteriosus befolyás és a venosus kifolyás között kell megtörténnie, s ezen feladat miatt a venosus lefolyás nem lehet olyan szabad, mint az egyszerű keringési területeken. 5. A szem viszereinek leírásánál rámutattam arra a nagy hasonló­ságra, mely a corpp. cavv. és a szem viszereinek gyökerei között fenn­áll. A vénák gyökereinek topographiája (a tunica alb., ill. az ennek megfelelő selera alatt hosszan futó vénák, a törzsek ferde átfúródása ezeken a külső rostos tokokon keresztül, a Schlemm-csatorna ferde lefolyást rendszere) kétségtelenül azt mutatja, hogy a vénáknak úgy a barlangos testek, mint a szem vérkeringésében passiv szerepük van, vagyis a nyugalmi (egyensúlyi) helyzetben levezetik a befolyt arterio­sus vért, valamint a felszívódott csarnokvizet, de ezek a rendesnél nagyobb mennyiségű arteriosus vér ömlése esetén mindkét szervben automatikusan lezárulnak és csak a biztosító utak maradnak nyitva a lefolyás számára. Minthogy a barlangos testekben a csarnokvízhez *) *) Eddigi, de még be nem fejezett vizsgálataim alapján ugyanis azt képvise­lem, hogy a pupiila tágítása a sphincter pupillae rclaxatióján és az így felszabaduló clasticus erőkön alapszik. Az úgynevezett paradox pupillatagulatok is az írisben működő elastieus elemekre vezethetők vissza, melyeknek morphologiája és műkö­dése még nincs kellően tisztázva. A kérdés bonyolult természete miatt e helyen ennek további fejtegetésébe nem bocsátkozhatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom