Szemészet, 1949 (86. évfolyam, 1-4. szám)
1949 / 1-4. szám
147 jelent és fordítva. — A Maddox-iéle szárny próbával (wing test), diploscoppal, a Bielschowsky-íéle universal-prismával, a Stevens-phorometerrel és a synoptiscoppal nem foglalkozom, csupán említem őket. Ezekkel az eszközökkel tehát diagnostizálhatjuk az izomegyensúlyi hibát, megállapíthatjuk, kicsi-e, nagy-e, hány fokos az eltérés és most már azt kell vizsgálnunk, hogy az adott esetben a hiba mennyire compensált. Ez a vizsgálat döntően fontos, mégis mindig elhanyagolják — sajnálatos módon — a gyakorlatban. A compensáltság ismerete azért olyan fontos, mert, ha valakinél heterophoriát mutatunk ki, egyedül a compensatio mértékéből tudjuk eldönteni, hogy a heterophoriának van-e szerepe az asthenopiás panaszokban. A heterophoria, ha jól compensált, nem egyéb, mint izomegyensúlyi helyzeti rendellenesség, amellyel törődni nem kell s ilyenkor az asthenopiának más oka van ; ha ellenben nincs jól compensálva, akkor kimondhatjuk. hogy az asthenopia eredete muscularis, azaz már betegségről, szemizomegyensúlyi zavarról van szó, amely orvoslásra szorul. A kellő compensáltság nemcsak azt jelenti, hogy a szemek a fusiós inger hatására heterophor helyzetből párhuzamos állásba, orthophor helyzetbe illeszkednek, hanem, hogy az orthophoriát szükség esetén, ugyancsak a fusio fenntartása érdekében, megfelelően túl is tudják haladni. Azért mondjuk, hogy «szükség esetén», mert normális körülmények között ilyen elmozdulásra szükség nincsen. Szükség lehet rá a szem dislocatióinál. Lassan növő tumorok, egy- vagy kétoldali basedowos exophthalmus esetén, tudjuk, milyen hosszú idő telhet el, milyen helyzetváltozások jöhetnek létre, mielőtt a betegek asthenopiáról kezdenének panaszkodni és ezt a compensáló képességnek tulajdoníthatjuk. A compensáló képességnek azonban nemcsak ez a jelentősége. Általános, átfogó jelentősége abban van, hogy a compensáló tehetség teszi lehetővé az orthophoria zavartalan, állandó fenntartását. A compensáló képesség jelenti azt az izomerő-tartalékot, amelyre okvetlenül szükség van ahhoz, hogy az orthophoriát huzamosan és tünetmentesen fenntartani lehessen, épúgy, mint ahogy analog módon az alkalmazkodás zavartalan fenntartásához bizonyos accommodatiós tartartalék nélkülözhetetlen. Milyen megfontolások alapján állíthatjuk, hogy az orthophoria fenntartásához izomerő-tartalékra van szükség? Az első érvet az izomélettanból meríthetjük. Az orthophor szemállás a heterophoriából egy reflex útján jön létre, amelynek kiváltó ingere a heterophoriával járó kettőslátás. A külső szemizmokhoz állandóan áramlanak a fusiós ingertől kiváltott idegimpulsusok és ezek a megfelelő agonistákban tonusemelkedést, az antagonistákban tonuscsökkenést hoznak létre. így olyan tónusos izomösszehúzódás áll elő, amely a maculákat a tárgyra irányozza. Bielschowsky «kiegyenlítő tónusnak» nevezte el ezt a folyamatot. Az orthophoria tehát akaratunktól függetlenül létrejött tónusos izomösszehúzódási állapot, amelyet élesen el kell különíteni az akaratlagos «izomrángástól», mint amilyen pl. a különféle irányokba való tekintés és az akaratlagos convergentia. Az izomélettanból tudjuk, hogy olyan megrövidülést, amely az izom maximális feszültségével, hypertonusával jár együtt, hosszabb ideig fenntartani nem lehet. Ebből következik, hogy az orthophoria nem felelhet meg a szemizmok legnagyobb tónusos megrövidülésének, hanem csak valamilyen közepes fokozatnak és hogy a maximális tónusos összehúzódásnak az orthophor álláson túl kell terjednie. A 2. ábra mutatja, hogy a tónusos izommegrövidülések általában mennyivel tudják a szemgolyót az orthophoriát jelző középponton túlvinni, másszóval mekkora a compensatio- ,, képesség kiterjedése a négy főirányban, mindegyik szemen külön-külön (ezeket az izom- 0 összehúzódásokat ezért ductióknak nevezzük). w_l r ' 1 ' ' 1 1 ' *~rT Legkisebb terjedelmű a compensáló képesség fel- és lefelé, valamivel nagyobb temporalfelé, < ► legnagyobb nasalfelé. Nem szabad persze azt hinni, hogy a compensáló képességet csak heterophoria esetén találjuk meg; már a mon- 2. ábra. 10*
