Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)
1938-12-01 / 2. szám
14 pihenés. Játszi könnyedséggel, végefogyhatatlan odaadással oldott meg minden legnehezebb feladatot. Türelmetlenségről szó sem lehetett, hisz ez ellentétben állt volna az operálással, mint élvezettel. Minél nehezebb volt a feladat, annál nagyobb örömmel készült rá, s minél több bonyodalom lépett fel, annál mélyebb lett a nyugalma. Mindenféle atipikus pótlások, lehetőleg kötőhártyaplasztikával súlyosbítva, reoperációk heges környezetben, rosszul sikerült hályogműtétek megjavítása stb. voltak kedvenc esetei. Néha előfordult, hogy a kötőhártya újra és mindig beszakadt, egyetlen fonál sem akart tartani, az egyesítésnek vagy fedésnek lehetősége lassanként tűnő félben volt, az asszistensek kimerültek, a nézők türelme elfogyott, mikor Blaskovics nyugodtan megszólalt: „Most pedig következik a fonalak rendezése.” S ekkor mintha minden a legnagyobb rendben lett volna, következett a fonalak kényelmes és megfontolt rendezése. Közben persze megszületett agyában az új terv. Kis próbálgatás, néhány újabb metszés, a karélyok átalakítása és hasonlók, s egyszerre csak kezdett minden összeilleni, minden szépen fedődött, a fonalak tartottak s végül a műtét simán és eredményesen befejeződött. Akárhányszor nagy szemorvosi nézőközönség, ismert nagyságok előtt operált. Műtét közben mindig- szívesen felelt a hozzá intézett kérdésekre. A műtét után s néha előtte a tervekről kis előadásokat tartott. Az előkészítőben tábla és kréta volt, mert szeretett rajzolva oktatni, aminthogy a műtéti tanításnak ez nélkülözhetetlen kelléke. Ilyen műtői munka mellett aztán játszva ment a tanítás. Szemorvost körökben köztudomású volt, hogy Blaskovicsnál nem lehetett meg nem tanulni operálni. Talán nem sértek titkot, ha elárulom, hogy szemészek más intézményekből elromlott operativ készségük helyreállíása miatt jöttek hozzá. S ez sikerült is. Elve volt, hogy a kezdő szemorvos korán, lehetőleg azonnal operáláshoz jusson. Minden olyan vélemény, bírálat, vagy kijelentés, amely esetleg csökkenthétté volna a kezdő önbizalmát, száműzve volt. Sőt kívánta, hogy az operáló igenis legyen meggyőződve teljes rátermettségéről. Nagyon meg volt elégedve, mikor a világháború alatt ./. H. Grouttól, a most már hírneves amerikai szemésztől, aki akkor mint kezdő dolgozott nála, egyszer arra a kérdésére, hogy vállalkozik-e műtétre, tanítása alapján azt a választ kapta, hogy „igenis vállalkozom, mivelhogy sokkal jobban meg tudom csinálni, mint maga a professzor úr!”
