Szemészet, 1935 (70. évfolyam, 1. szám)
1935-09-30 / 1. szám
122 szott tehát, hogy az a sugármennyiség, mely a bőr, nyálkahártyák és a lencse által még éppen elviselhető, nem elégséges a rosszindulatú daganatok sikeres gyógykezeléséhez. A sugarak ez elégtelen elektivitása azonban a röntgenbesugárzás régebbi technikájában rejlett. Keresni kezdték tehát a besugárzásnak azt a módját, melynek segélyével az ép szövetek, illetve a bőr sérülése nélkül is gyógyíthatók a daganatok. Krönig és Friedrich kísérleteztek először fractionált besugárzással 1918-ban s már ők is észlelték ennek előnyeit, amennyiben említik az igen enyhe bőrreactiót, mely besugárzásaik nyomán keletkezett. Chaoul tovább jutott, mert kisebb milliamperszámmal dolgozva, felhígította a sugárzást. E szerzők, valamint Reiner, Seitz, Wintz s mások kísérletei egyengették az utat az új eljárás megtalálásához. Néhány évvel ezelőtt sikerült Coutardnalc olyan methodust kidolgozni a röntgenbesugárzás technikájában, melynek segítségével úgylátszik sokkal nagyobb elektivitás érhető el, mint a régebbi eljárásokkal. Coutard garatcarcinomát sugárzott be. Kitűnő eredményeit az orvostudomány egyéb ágaiban teljes mértékben elismerték, miután kísérleteit megismételve, hasonló jó eredményre jutottak. Coutard a régi ú. n. carcinoma-dosissal nem érvén el megfelelő gyógyulást, megpróbálta a dosisokat emelni. Miután eredményei alig javultak, viszont az ép szövetek károsodása növekedett, új eljárásra tért át. A besugárzás technikáját úgy változtatta meg, hogy a besugárzási időt meghosszabbította és apró részletekben a HED-t sokszorosan felülmúló dosisokat adott. A részletekben való besugárzást azért választotta, mert azt remélte, hogy ilymódon több a valószínűsége annak, hogy a rákos daganatok sejtjeit éppen oszlás közben sikerül besugározni s így a röntgensugarak bénító hatásának segélyével a további oszlásokat meg tudja akadályozni. A besugárzási idő megnyújtását részben a focusbőrtávolság megnagyobbításával, részben a sugárzás percintensitásának csökkentésével és igen kemény filterek használatával érte el. Ilyen feltételek mellett a HED eléréséhez négy-öt óráig tartó besugárzás szükséges. A besugárzásokat heteken keresztül, naponta 100—150 r-rel végezte és 3—4000 r-ig terjedt az egy-egy daganatra adott összmennyiség. Az eredmény meglepő volt. A daganatok sokkal gyorsabban és jobban gyógyultak, mint