Szemészet, 1928 (61. évfolyam, 1. szám)
1928-04-08 / 1. szám
27 legtöbbször dorsalis flexió. Jobb láb pes equinovarus tartásban. Jobb Iá» bára biceg. Koponya Röntgenfelvétel (dr. Frigyér): A sella turcica normális tágasságú, szélességű és mélységű. Mögötte 1 cm*rel egy félköralakban hajlott, élesszélű, belül üreges, elmeszesedett csőképlet látszik. Mindkét irányú felvételen megállapítható az, hogy hátul, az occipitalis lebeny tájé» kán, csak baloldalt, befelé éles széllel végződően körülbelül 10 cm hosszú és 4 cm széles terjedelemben egy erősen mésztartalmú gomolyagot képező, kacskaringós lefutású árnyék látszik, a kanyarulatokban legtöbb helyt finom rés vehető ki. Ezek alapján legnagyobb valószínűséggel az elváltó* zást occipitalis lebenyre szorítkozó, elmeszesedett falú érelváltozásnak tartjuk. Lehetséges, ugyanolyan fejlődési rendellenességen alapulóan, mint az arcán lévő naevusa. Epikrizis. 42 éves férfi kisgyermekkora óta jobboldali spastic kus paresisben és epileptiform görcsökben szenved. Horn* loka bal felén és bal felső szemhéján naevus vasculosus. Bal szem mérsékelten kitágult, a bulbaris kötőhártyán finom erekből álló sűrű hálózat és igen tág elülső ciliaris erek. Amaurosis, mérsékeltfokú hvdrophthalmus. A szemfenék felső fele feltűnően egynemű vörös, maculában finom chorio* retinitis. Jobb papilla külső kétharmada sápadt, látótér term poralis fele hiányzik, a nasalis is szűkült. A koponya Ront* gemképe az occipitalis lebeny tájékán csak baloldalt, a középvonalban éles széllel végződő, erősen mésztartalmú gomolyagot képező kacskaringós szalagokat mutat, ami való* színűleg elmeszesedett falú kitágult ereknek felel meg. Fel* tehető, hogy az arc naevusával koordináltan az occipitalis lebeny felületén vagy az agyburkokban érelváltozás kelet* kezeit, ami jobboldali hemiparesis spasticához és jobboldali hemianopia homonymához vezetett, de utóbbi a bal szem vaksága miatt csak a jobb szemen állapítható meg. Az anyajeggyel összefüggő glaukoma okát kétféleképen magyarázzák. EIschnig és vele együtt a legtöbb szerző sze* rint a lüktető exophthalmusnál fellépő glaukoma analogiá* jával van dolgunk. Feltételezik, hogy az értágulat a sugár* testben és érhártyában is megvan. Ezek a tág erek bővebben termelnek csarnokvizet és így „plethorás“ glaukoma támad. Ez a felfogás tehát feltételezi, hogy a teleangiektasiás váltó* zások a szem belsejében, nevezetesen az uveában is fenn* állanak. A fent említett szövettani leletre támaszkodik Sáfár ma* gvarázata. Szerinte az anyajegy és hvdrophthalmus között nincs oki összefüggés, hanem mindkét rendellenességet egyéb hibás képződményekkel a csira zavarára kell vissza* vezetni. Ezekután vegyük sorba ezen kórképnek egyes tüneteit, hogy azok mennyiben vezethetnek nyomásemelkedéshez. Az arc különböző területeit elfoglaló anyajegy termé* szetesen még nem vezet glaukomához. Elég sok esetet isme*
