Szemészet, 1922 (56. évfolyam, 2. szám)
1922-10-29 / 2. szám
25 közt magas feszültségű áramforrás kathod-sugérzást hoz létre. A kathodsugarak egy fémlapba, az antikathodba ütközve felette rövid elektromágneses rezgéseket hoznak létre az éterben: ezek a Röntgen-sugarak. Minél gyorsabb a kathodsugár, annál keményebb a keletkező Röntgen-sugár. Kemény sugarak előállítására tehát fokozni kell a kathodsugárzás sebességét. Ez úgy történik, hogy lényegesen magasabb feszültséget szolgáltató induktorokat alkalmazunk és a lámpákat nagyobb fokban léghijasokká tesszük. A régebbi induktorok maximálisan 80.000 Volt feszültséget adtak, a modern therapiai induktorok 200.000 Voltig is mennek. Fokozottabb keménységeket szolgáltatnak a Lilienfeld- és Coolidge-féle lámpák is. Ezek az elérhető legnagyobb mértékben léghijasok. A bennük maradt levegő nyomása egy százmilliomod athmosphera körül jár. Ilyen ritkítás mellett a lámpa sarkaihoz kapcsolt elektromos feszültség már nem képes kathodsugárzást megindítani, hanem a kathodsugárzást a lámpába forrasztott és egy külön áramforrás által táplált izzó fémszál szolgáltatja. Ezen lámpák előnye, hogy a keménység az alkalmazott feszültség variálásával tetszés szerint változtatható. A Röntgen-lámpából jövő sugárzás hullámhosszúsága azonban nem egységes, hanem kevert. A hosszabb és rövidebb hullámok keveréke egy folytonos spektrummá felbonthatók, úgy mint a fénynél. A kevert sugarakból a Iágyabbféleségeket el kell távolítani. Ez filterek segítségével történik. A filterek különböző fémekből készült vékonyabb-vastagabb lemezek, amelyeket a sugarak útjába helyezünk. Áthatolás közben a lágyabb részletek erősebb elnyeletést szenvednek, mint a kemények és így a keresztül jutott sugárzásban relative több a kemény sugár: az átlagos keménység tehát fokozódik. Természetes, hogy a keménységnek ilyen filterekkel való fokozása a sugárintenzitás rovására történik, azért a besugárzási időt a gyógyításnál megfelelően hosszabbra kell vennünk. Régebben 2—3 mm. alumínium-lemezt használtak, ma a nagy keménységek előállítására nagy elnyelőképességű, nehéz fémeket, cinket és alumíniumot alkalmazunk Vs — 1 mm., vagy még vastagabb rétegben. Az ekként előállított sugarak a szemészetben a rádiumsugarakat tökéletesen pótolni képesek. A kemény és lágy sugarak hatása. A kemény és lágy sugarak nemcsak áthatoló képességükben különböznek egymástól, hanem az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk is különböző. A lágy sugarak biológiai hatása inkább a lobosodás felé hajló és minden szövetet körülbelül egyformán támad meg. A hatás már kisebb dosisokra bekövetkezik, hamarább fejlődik ki, hamarább szűnik meg és kevésbbé mélyre terjed. Kemény sugarakból a szövetek nagyobb dosisokat tűrnek el, a hatás későbben fejlődik ki, hosszabban tart és nem gyulladások, hanem regresszív elváltozások következnek be, a sejt degenerál és felszívódik. Lobokat csak igen nagy dosisok okoznak. Igen lényeges, hogy a kemény sugarak hatása válogató, „elektiv“, azaz nem minden sejlre egyforma, hanem erősebb a hatás azokra a sejtekre, amelyek élénkebb szaporodásban vannak, amelyeknek a megoszlása hosszasabban tart és amelyeknek a morphológiája és sejtműködése nem jutott határozott megállapodásra. (Bergonié—Tribondeau-féle szabály.) Ezen szabály értelmében erősebb a hatás a hámsejtekre és az azok csoportjába tartozó mirigy- és főleg ráksejtekre. Hasonló okból erősebb a hatás a fehérvérsejtekre, az ezek csoportjába tartozó nyiroksejtekre, granulatiós sejtekre (tuberculosis stb.) és az ezekkel rokon sarcomákra. Erősebb a hatás azokra a szövetekre is, amelyek momentán vérrel bőven át vannak áramolva (G. Schwartz-féle szabály). A lobos szövetek ezek szerint érzékenyebbek, amit a kezelésnél tekintetbe kell venni. A túlérzékenység körülbelül 30%-ot tesz ki. A sugárdosis. A sugarak mérése a dosismeterek szolgálnak. Ezek azonban mindannyian részben hibás fizikai elveken alapszanak és ezért pontatlanok, másrészt nagy leolvasási hibákat adnak. Főhibájuk, hogy azt a dosist mutatják, amit a rájuk eső sugarakból absorbeálnak, a bőr azonbnn más
