Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
45 szög-alakúak, mint azt általában írni szokták, hanem meglehetősen változó többszögletü sejtek több nyúlványnyal (Hosch). Ezek a nyúlványok az epithel alatt és fölött finom mozaik-rajzolatot adnak, ezeket a finom rétegeket Deutschmann fehérjerétegeknek tartotta. E mellett azonban a lencsetok és hámja között valóban lelünk néha egy finom rést, melyet megalvadt folyadék tölt ki. Erről Greeff azt írja, hogy öregebb egyéneknél leljük s nemcsak megalvadt fehérjét, hanem Morgagni-féle golyókat is láthatunk e résben. Lenhossék ezt a rést műterméknek tekinti, a mi sokkal természetesebb és valószínűbb, mint a Greeff nézete. A tokhám és rostok között lelhető folyadék-réteget is műterméknek vagy postmortalis tünetnek kell Lenhossék-kai tartanunk s el kell fogadnunk ezt a véleményét, miszerint a tokhám és rostok között meggyűlő folyadékréteg a rostokból lép oda ki s részben hámsejtek széteséséből keletkezik. Ez sokkal megokolhatóbb, mint Rabi és Greeff azon feltevése, hogy itt tápláló folyadékréteg van. A tokhám sejtjein elég gyakran látunk sejtoszlást, főképpen a mellső felszín közepe táján; felnőtt egyéntől származó lencsén is látható ez a jelenség, a mi bizonyítja, hogy a hámsejtek szaporodása, illetőleg a sejteknek az aequator felé eltolódása, az aequator táján levő sejteknek rostokká alakulása — bár igen lassan — legalább is a meglett korig folyik. A hámsejtek az egyenlítő felé közeledve karcsúbbak lesznek, majd közelednek a hengeralakhoz; a mag a sejt mélyebben fekvő végéhez közelebb van, mint a mellső felület sejtjeié. Egyébként pedig a sejtek itt már meridionalis sorokba rendeződnek (Rabi). Ezek a meridionalis sorok embernél igen rövidek. A sejtnek tok felőli vége kissé kiszélesedik, az egész sejt kissé megdől s a sejtek innen kezdve mind jobban és jobban dőlnek. Majd a sejt belső vége is kezd megnyúlni, a mag a mögötte lévő sejt belső vége alá kerül s így a mellső pólustól az egyenlítő felé eltolódó sejtek mintegy reátolakodnak az előttük lévő sejtekre. Lassanként a sejt egészen elnyúlik s a hámréteg és az előtte fejlődött legfiatalabb rost között nyúlik ki rövid rosttá. A mag eközben inkább a külső vég közelében marad, de mert a külső vég is megnyúlik, lassanként aránylag elég messze kerül a mag a lencsetoktól. Az egyenlitőtájon rendetlenül fekvő magvak alkotják a Meyer-féle magvas zónát, vagy Becker-féle magívet. 3. A lencseállomány. A lencse középi részétől eltekintve az egész lencseállomány radiálisán futó lemezekből áll. Ezek egy-egy rostsorozatból tevődtek össze (Rabi). A körzeti részen a tokhoz, illetve hámhoz közel fekvő rétegekben a középpont felé haladva nemcsak rövidebbekké válnak, hanem a szomszédos rostok össze is olvadnak itt-ott. A lemezek közötti éles határ is mind kevésbé kifejezett a középpont felé haladva. A rostok három főcsoportba oszthatók, jóllehet az egyes csoportok között nincs éles határ. 1. A legkülső, főrostok 7—8 mm. hosszúak, középen ovális maggal bírnak. Átmetszetben hatszögletűek, de a tokkal parallel lévő két oldal kétszer-háromszor olyan hosszú, mint a rost vastagsága. Vagyis tulajdonképpen, mint Lenhossék nevezi őket, keskeny szalagok. Azért alkothatnak radiális lemezeket, mert, mint láttuk, a hámsejtek már az aequatornál meridionalis sorokba rendeződnek. Az egyes rostokon hártyaszerű széli részt és hígabb belső részt különböztetünk meg; 2. az átmeneti rostok legtöbbje már elvesztette a magvát, tömörebb,
