Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
44 MI. A szürke hályog kortanához. Klinikai, szövettani és kísérleti tanulmányok. Az özv. Gárdos Jánosné-alapítványból jutalmazott pályamű. Irta: lfj. Imre József dr., szemklinikái tanársegéd. A lencse anatómiájának, vegyi összetételének és anyagforgalmának áttekintése. Míg a szem sokkal bonyolultabb szerkezetű egyéb részeire vonatkozólag már meglehetősen tisztázódtak a nézetek, addig a lencse szövettanában aránylag még mindig sok oly részletet lelünk, melyekről eltérő a vizsgálók véleménye. Ennek első és fő oka abban keresendő, hogy a kifejlett, illetőleg a teljes kifejlettséghez közelálló lencse szövettani feldolgozása igen nagy technikai nehézségekbe ütközik. A legutóbbi évek vizsgálatai mégis határozottan szélesítették a lencsére vonatkozó ismeretek határait. 1. A lencse tokja. A lencse tokja látszólag egynemű s megszakítás nélkül fogja körül a lencse állományát. 10%-os konyhasóoldat és kálium hypermanganát segítségével lemezekre bontható szét. Legkülső rétege néha finoman elválik a mélyebb részektől, a nélkül, hogy az erre irányuló előkészítő eljárásra szorulnánk. E legkülső lemezt membrana zonularisnak nevezte el Berger, mert a zonula Zinnii rostjai ehhez tapadnak. A tok eredetét illetőleg különböző nézetek vannak, a legtekintélyesebb szerzők cuticularis képződménynek tartják. Rokon az ú. n. basalis hártyákkal, melyek — mint például a cornea Bowmann-rétege — a hám alatt fejlődnek (Kölliker 1861 ; Rabi 1899; Lenhossék 1903). A tok vastagságáról is igen eltérő mérési eredményeket lelünk. Rabi szerint a mellső felszínen 6 p., a hátsó pólus körül 2 [i, illetve 5 |x. Salzmann sokkal nagyobb értékeket közöl. Szerinte a mellső felületen felnőtt embernél 18—25 u a maximum, az aequatoron kissé kisebb értékeket kapott, az aequatorhoz közel a hátsó felületen valamivel nagyobbakat (21—26—28 ti). A hátulsó pólus maximalis vastagsága szerinte 4 jj.. A mellső és hátulsó tokfél legvastagabb öve a zonularostok végződésétől kissé befelé esik. Szerinte nincs a megvastagodásnál ezeknek szerepük, tekintve azonban, hogy a toknak ez a megvastagodása övszerűen közvetlenül a zonularostok végződésénél van, valószínűleg mégis ezekkel magyarázható. A tok a lencse növekedésével parallel nem vékonyodik, hanem vastagabbá lesz, bár a lencse felülete újszülöttnél 143 mm2 s felnőttnél 250 mm2. A szövettani festés alapján rugalmas szövetre emlékeztet, van Giesonfestéssel vörösre festődik, resorcin-fuchsinnal sötétkékre. Ezzel szemben azonban lúgokkal, savakkal vagy főzéssel hamar feloldható. Samelsohn szerint a tokban stomák vannak elszórva, Hess ezt tagadja. 2. A lencse tokhámja. A mellső tok és a lencserostok között van a tokhám, mely valamivel az egyenlítő mögött ér teljesen véget. A tok belső oldalán egy rétegben fekszik. Az egyek sejtek nem szabályos hat
