Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
217 szemorvosokat arra, hogy e mütétmód helyett mást eszeljenek ki, nevezetesen az öregkori hályognak a szemből kieresztését. Állítólag Anagnostakis, Antyllus és Galen is végezték volna már az extractiót, de mint Magnus kimutatta, ez csak a !moxv<j.a — az elülső csarnokban meggyűlt folyékony anyagnak (hypopion) eltávolítására vonatkozhatott. Jean Jacques Daviel halhatatlan érdeme a hályogextractiókhoz fűződik. Daczára annak, hogy előtte már némely ritka esetben (az elülső csarnokba luxált lencsénél) mások is, nevezetesen St. Yves, Pourfour du Petit és Méry végeztek extractiókat, mégis Daviel-1 kell tartanunk a hályogoperálás atyjának, mert ő eljárásával új módszert teremtett. 1745-ben végezte az első műtétet és 1752-ben már mint kész eljárást bemutatta a franczia akadémiának. Tudjuk, hogy Daviel operálásának lényege a szaruhártya kerületének alsó felére kiterjedő metszésben állott, melyet lándzsával készített és ollóval kétoldalt tágított. A nagy szaruhártyalebenyt a még ma is használatban levő kanálalakű eszközzel felemelte, a lencse tokját meghasította s az alsó szemhéj segélyével gyakorolt nyomással a lencsét kibuktatta. Az összes ezután keletkezett hályogoperálási módok, azok különféle változataival mégis csak a Daviel eljárásából fejlődtek. Az egyszakaszos metszés volt a végczél, a mit a szemoperálók az extractiónál kitűztek maguknak. Egy egész légiója az új hályogkéseknek támadt. Minden valamirevaló szemoperálónak megvolt a saját hályogkése. 1785-ben végre Beer-nek, a bécsi iskolá egy alapvető tagjának, ismert alakú késével sikerült az egyszakaszos metszés. Az extractio utáni eredmények a reclinatióval szemben lényegesen javultak. Daviel 200 az ő eljárásával végzett hályogoperáltjánál 12°/0 veszteséget mutat ki, a mi óriási haladásnak felel meg. Daczára ennek mások még mindig a reclinatiót ajánlják. A mennyiben a hiányos statisztikákból kitűnik, Roux-nak, a ki Dupuytren-nel szemben Párisban az extractio mellett kardoskodott, 34V2% vesztesége volt, míg Dupuytrennek az extractiónál 37%, a reclinatiónál csak 27% volt a vesztesége. Az adatok úgy látszik azonban nem teljesen megbízhatók. Rivaud- Landiau 1861-ben megjelent statisztikája az extractio mellett döntött, a mennyiben extractiónál 9%, reclinatiónál pedig 29% veszteséget mutatott ki. A lebenyes hályogkivonásnál tapasztalt szövődmények, nevezetesen a szaruhártya lebenyének gyakori genyedése, a szivárványhártya előeséssel járó, néha veszedelmes következmények, a gyakori üvegtestelőesések, a látási eredménynek még jól sikerült esetekben is a szaruhártya görbületének nagymérvű változása miatt tökéletlensége, továbbá Graefe-nek 1855-ben közölt azon tapasztalata, hogy a linearis sebek egyesülése gyorsabb és tökéletesebb, a szaruhártya genyedése a ritkaságok közé tartozik, arra indította Graefe-1, hogy az öregkori hályog operálásánál új módszert dolgozzon ki. Már 1855-ben, mint említettem, ajánlja Graefe lágy hályogok eltávolítására a linearis sebet, melyet ő a szaruhártya külső szélén ejt; szerinte még keményebb magvú hályogokat is lehet ezen módszer szerint kihozni. 1865-ben Graefe közölte új eljárását az öregkori hályogok ellen. Ezen eljárás az eddig divó hályogműtéteket teljesen kiszorította és érthető változtatást hozott létre a régi lebenyes extractióval szemben, nevezetesen a sebnek elhelyezése, annak
