Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
216 Hályogoperálások 50 év előtt. Irta: Barlay János dr., az irgalmasrend budapesti kórházának szemész-főorvosa. A XIX. század közepe korszakalkotó problémák megoldásának időpontja. A spekulativ szellemet, az empíriát exakt tudományos kutatások váltották fel. A nagy problémák megoldását a részletkérdések alapos kidolgozása követte, a mi persze a laboratóriumok teljes hiánya, vagy azok hiányos, rossz felszerelése miatt eleinte igen nehezen ment. Nem hiába nevezi az akkori szűk dohos, piszkos levegőjű laboratóriumokat Claud Bemard, a hires physikus és physiologus, a tudósok sírboltjának. A szemorvoslás tudománya is az újabb vívmányokból bőven kiveszi részét. A szemészet physikai részének kidolgozása és alapos megművelése nem kisebb emberek, mint Helmholtz, Donders és mások nevéhez fűződik. 1851-ben kétoldalas szerény közleményben Helmholtz a szemtükör felfedezését jelenti be. E kis közlemény hivatva van az egész szemorvosi disciplinát átalakítani és új alapokra fektetni. Az amaurosisok okainak kalandos, sokszor regébe illő magyarázatát, a szemtükörrel végzett objectiv vizsgálat egy pillanat alatt megdönti és sok más rejtélyről egyszerre lehullott a fátyol. Egy új irányt jelölt meg, melyen haladva a szemészet fénykorát érte el. Mint minden újításnak, ennek is számos ellenzője akadt, de az elv diadalmaskodott s már 1869-ben megjelent Jäger-nek nagy atlasza, melynek szemfenéki képei művészi kézzel természetimen megrajzolva, még ma is alapvető munkát képez. Dondeis nek az alkalmazkodásról és a refractióról szóló tana nagyrészt még ma is érvényben van. A szemészeti műtétek terén is óriási haladást tapasztalunk. A szemészetnek más disciplináktól, nevezetesen a sebészettől, különválasztása és így önálló művelése a leghatározottabb haladást jelentette. Majdnem kizárólag Graefe A. érdeme, hogy a szemészeti diagnostika és therapia, de főleg, hogy a műtétek tana a múlt század közepén olyan nagyot haladt. A hályogoperálások kivitele tekintetében még óriási harcz dúlt. A már az indusok által gyakorolt hályog letolása (depressio cataractae), melyet a szaruhártyán (keratonyxis), vagy ínhártyán (scleronyxis) át végeztek, kezdte divatját múlni. A Willburg által 1785-ben feltalált és a Scarpa és Pott által módosított hályog hátrafektetése (reclinatio) és a hályogos lencse eltávolítása (extractio cataractae) között kellett válogatni. A veleszületett és fiatalkorú hályogoknál a discissiót végezték és ha ennek következtében a duzzadó lencse miatt gyuladások, nyomásemelkedések jeletkeztek, kieresztették a hályogot, vagy pedig a gyuladás lezajlása után néhány héttel reklinálták azt. A discissiót azonban gyakran minden előzetes kritika nélkül is gyakorolták, úgy lágy, mint kemény hályogoknál. Úgy a depressio, mint a reclinatio után óriási veszteségek mutatkoztak, legalább 40% volt a veszteség közvetlenül a műtét után részint iritis, iridocylitis, panophthalmitis miatt és hogy mennyi volt még a veszteség a későbbi időben sympathiás gyuladás és következményes glaucoma miatt, azt senki sem tudná megmondani, mert erre nézve igen kevés adat áll rendelkezésünkre. Éppen e nagy veszteségek indították a
