Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)

1913-03-23 / 1. szám

213

felszerelve, kórodáink az egyetemi tanítás kellékeihez mérten berendezve lennének . . . óhajtjuk, hogy eredményeink ez évben jóval közelebb hozzanak egyetemi eszményünkhöz, melynek valósítására törekednünk legszentebb kötelességünk.1' Látjuk, hogy ő magasztos feladatnak tekinti az egyetemi színvonal elérésére való törekvést, mert mint mondja: „eddigi életpályájának külföldön töltött 11 éve alatt egyetemi szellemet szívott be“. (Érdekes ebben az is, hogy ő Bécset már akkor külföldnek nevezte!) Ebből származik az a kifejezése, hogy „a tanszabadság az alap, az egyetemek teljes önkormányzata a következés; az önkormányzat lehető érvényesítése az egyetem tudományos feladatainak folyománya“. „Egyenlősítő a tudományos munkálkodás és szellemi köztársaság az egyetem, habár a kívül állót a monarchia látszatával kápráztatja.“ Igen szép és lendületes a beszédnek az a része, melyben a maga rektorrá választását szerénységgel tárgyalja s az is, melyben a fiatalsághoz szólva, a maga fiatal voltát hozza fel annak bizonyítékául, hogy annak helyzetébe bele tudja magát gondolni. A közönséghez szóló része, a befejezés, igen tapintatosan „reméli, hogy a közvélemény, mely egyetemünk külviszonyainak is éltető levegője, nem egyes incidensekből, hanem az összes működésből és irányból fogja végítéletét képezni“, továbbá: „azt hinném, hogy a társadalom sajat érdekei felett határoz, midőn az egyetemi tanároknak magához való viszonyát dönti el“.

Ez a beszéd őt mint életkorát szinte meghaladó érettségű és így vezetőszerepre hivatott gondolkozót és egyetemi ügyekben jártas határozott férfit tünteti fel, a milyennek bizonyult aztán későbbi budapesti működése folyamán is. Az akkori itteni viszonyok, a tanárok és az egyetem iránt nem ritkán mutatkozó idegenkedés a társadalomban nagyon megokolták a beszéd igen okos és igen határozott befejezését.

Mindenütt megtaláljuk őt, hol fontos ügyben jó munkára volt szükség. Mikor pl. 1873 májusában az építendő új kórház ügyében „kórházi bizottmányt“ alakítottak, ez őt választotta elnökévé és őt bízta meg az ügyre vonatkozó elvi megállapodások megszövegezésével. Sdiulek, felfogásához híven azt javasolta, hogy a kórház kizárólag a kultuszminisztérium alá tartozzék s a mellett, hogy míg a beteglétszám a koródák tanítási igényeit felül nem múlja, más kórház a városban ne Iétesíttessék; szükségesnek mondja, hogy a kórházzal kapcsolatos kari intézetek az új kórház mellett építtessenek fel. Igen jellemző az akkori helyzetre, a helybeli közönség gondolkozására nézve, hogy e javaslatában szükségesnek látja tiltakozni az ellen, hogy a kórodat betegkezelés -ellenkeznék a humanitással.

Minő szomorú elgondolni, hogy az új kórház megépülése még harmincz esztendeig váratott magára! De mily felemelő tudat, hogy ezek az intézetek ma már majdnem valamennyien zsúfolva vannak s nem tiltakoznának az ellen, hanem szívesen tennének lépéseket azért, hogy új kórház épüljön a tanításra felesleges anyag felvételére.

Megemlítem, mint Schulek minden irányban való figyelmességének s az egyetem fejlődése iránt való érdeklődésének egyik jelét, hogy ő volt az, a ki 1872 deczember 9.-én bőr- és bujakórtani tanszék felállítása iránt a kellő lépések megtételét javasolja. Ez aránylag kevés idő múlva teljesedett, is.

Tevékenységét, társai közötti tekintélyét nem kívánom bővebben rajzolni. De fel kell említenem, hogy kolozsvári működése alatt nem