Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
15 hogy a világító sugarak egyedül is tudnak erythropsiát előidézni. Best véleményével szemben, mely szerint a rövidhullámú sugarak (400— 330 w) egészen hatástalanok volnának, Birch-Hirschfeld azon tényre mutat rá, hogy éppen aphakiás szemen, melyben a rövidhullámú sugarak kiadósabban érvényesülhetnek, gyakrabban találunk erythropsiát, és hogy oly szemen, hol megvan a lencse, ily hatást főképpen oly fényforrások tudnak okozni, melyek különösen gazdagok rövid hullámú sugarakban és hogy a maga szemén vörös látást uviol-lámpával előidézni nem tudott, ha megfelelő üvegekkel az ultraibolya-sugarakat (375 gju-nél kisebb hullámhosszszal) szemétől távol nem tartotta, míg ezen védelmi eszköz nélkül az erythropsia beállott. Schanz ellenkezőleg a rövidhullámú fénysugaraknak az erythropsia keletkezésében nagy fontosságot tulajdonít. Felemlítendő itt még röviden azon kérdés, vájjon a conjunctivitis vernalis tényleg a napfény hatásaként fogandó-e fel, mint a hogy azt felvenni szeretik. Schmeichler (1887) és Schiele (1889) először a nap hősugarait tekintették a conjunctivitis vernalis okának, később Kreibich (1904) a napfényt vette fel aetiologikus momentum gyanánt. Ezen vélemény támogatására hozta fel Dimmer, Schieck, Elschnig, Uhthoff és mások által leírt kedvező hatást azon betegségeknél, a világosság távoltartása esetén. De Bit eh-Hirschfeld (1909) joggal mutat rá arra, hogy ilyen észleletek nem szerepelhetnek bizonyítékul a világosságnak mint aetiologikus momentumnak felvétele mellett, egészen eltekintve attól, hogy Fuchs, Bernheimer, Schreiber, és mások nem egyenlő jó tapasztalatokat szereztek a világosságnak távoltartásával történt kezeléseknél. Birch-Hirschfeld szerint továbbá azokon a helyeken, a hol a napsütés hosszabb és intensivebb (hegyeken stb.), nem gyakoribb a conjunctivitis vernalis, mint más helyeken. Hosszú időn át folytatott állatkísérletek alapján, midőn is az állatok kötőhártyáját ismételten direct megvilágításnak tette ki, Birch-Hirschfeld azon véleménynek ad kifejezést, hogy kísérletei alapján nem tekintheti a fénysugarak behatását a conjunctivitis vernalis keletkezése okául; daczára annak, hogy szembeötlő megegyezéseket talált, mint pl. a kötőhártyaváladékban sok eosinophil sejtet, epithelmegvastagodást, melyek csapszerű túltengésbe és papillaszerü kiemelkedésbe mentek át, nagyszámú plasmasejtet, a kötőhártya collagen szövetének hyalin elfajulását, valamint érelváltozásokat. Mégis a fénynek nagy fontosságot tulajdonít, mert az izgató hatásánál fogva a már megbetegedett kötőhártyán recidivát válthat ki és az izgalmi állapotot fenn tudja tartani. Az emberi szemen végzett klinikai megfigyelések alapján Axenfeld és Rupprecht (1907) azon eredményre jutottak, hogy a fény mindenesetre gyakran kiváltó momentum gyanánt szerepelhet, de nem tekinthető a conj. vernalis egyedüli okának. Vogt (1912) újabban megint azon a nézeten van, hogy a conj. vernalis „annyiban hő okozta megbetegedés, a mennyiben kiújulása hőhatásokra visszavezethető“. * * * Áttekintésünk azt mutatja, hogy csak azon két esetben kell a napfénynek a szemre való káros hatásától tartani, a hol a napfény rend
