Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
160 regenerativ sejtoszlást“ használja föl a glioma keletkezésének magyarázatához. Nem tartja valószínűnek, hogy a Seefelder által említett foetalis elváltozások a glioma ősi formáját képviselnék. Abból, hogy a foetus korának meg nem felelő embryonal is természetű képződményeket találunk a retinában, nem ok annak felvételére, hogy ezen képződmények gliomás kiinduló helyek volnának. Wehrli sérüléses theoriájának ellentmond a glioma olykor familiáris fellépése. Nem zárható ki persze egészen, hogy egy-egy esetben előfordulhat, hogy a szülési folyamattal összefüggő retinalis sérülésből rosszindulatú sejtproliferatio indul ki, de ezen hypothesist általános érvényességűnek elismerni nem lehet. A gliomának foetalis retinalis redőkből való magyarázatát sem szabad egyszerűen elfogadnunk, illetőleg nagyon messzire menne a foetus retinájában talált ily redőképződéseket oly góczpontoknak tekinteni, a melyekből később okvetlenül vagy csak az esetek nagy számában is glioma indulna ki. Ellentmond ennek már ezen foetalis lelet aránylagos gyakorisága a glioma aránylagos ritkaságával szemben. Ha a glioma keletkezésének kérdésével foglalkozunk, feltűnik az, hogy azon szerzők, kik kórszövettani anyagon végzik vizsgálataikat, rendesen abból vonják le következtetéseiket, hogy a daganat peripherikus részein, tehát ott, hol a retina szerkezete többé-kevésbé még felismerhető, melyik réteg az, melynek megvastagodása a legtávolabb kezdődik. Teljesen tévesnek kell ezen módszert tekintenünk. Ez csak akkor volna jogosult, ha a legelemibb glioma-csomóval volna dolgunk, de az irodalomban közölt, kórszövettanilag megvizsgált, legkisebb gliomák is több millimétert tesznek ki olykor magassági irányban is, már pedig ezek már növekedésben levő daganatok, vagyis a mit a daganat környi részén látunk, csak azt jelenti, hogy a daganat melyik rétegben halad előre, vagy mely réteg sejtjei sarjadzanak ezen helyen legélénkebben, de semmi esetre sem tekinthető ezen réteg a daganat kiinduló pontja gyanánt és így ezen körülményből semmi következtetést nem vonhatunk. A legtöbb szerző szerint a glioma a belső magvas rétegből ered, egyesek a külső magvas rétegből származtatják. Virchow szerint a retinalis támasztó szövet egymagában vagy más rétegekkel együtt kiinduló pontját képezheti a gliomának. Vannak, a kik azt állítják, hogy a retina minden rétegéből fejlődhet, kivéve a pálczika és csapréteget. Felemlítést érdemel Deutschmann esete, a melyben constatálható volt, hogy a daganat a retina pigmentepitheljéből eredt. Rosetták ném voltak találhatók. Az újonnan képződött sejtek a pigmentepithel külső oldalán keletkeztek, tehát a chorioidea üveghártyáján feküdtek. D. szerint a pigmentepithel sejtjeinek átalakulása daganatsejtekké teljes bizonyossággal megállapítható volt. Szerinte nem embryonalis, még nem differentiálódott sejtekről van szó esetében, hanem mintegy a sejtek megifjodásáról, az embryonalishoz hasonló viszonyokhoz való visszatérésről, a mi mellett a sejteknek oszlási tendentiája jelentékenyen fokozott. Ogava esetében a pigmentepithelnek szintén jutott szerep, a menynyiben a daganaton a pigmentepithel festenyével megegyező kihegyezett végű kristályokat lehetett látni, a melyeket O. szerint vagy leukocyták vittek oda, vagy pedig passive a daganattömegek által tereitettek ide. Ogava és vele együtt több szerző a plexiformis rétegbe kihelyezett, tehát oda nem tartozó sejteket talált (bipoláris sejtek).
