Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)

1913-03-23 / 1. szám

143 az a haszna is lett, hogy a metszés így részben az orr oldalára jutott. Az arcz bőre itt ugyanis erősebben tapad az alapjához és így a föl nem fejtett sebszél kevésbé fog elmozdulni, tehát kevésbé csökkenti az eredményt. A műtét így, mint látni fogjuk, némi hasonlóságot nyert a Burow­­féle módszerhez, a lényegben azonban mégis inkább az id. Siklóssy­­féle műtéthez hasonlít, mert annak főelvét, a ferde irányú metszés seb­széleinek egymás elleni eltolását és ezzel a szemhéj bőrének emelését megtartotta. Az új eljárásra nem egyszerre jöttem rá, hanem fokozatosan fejlődött ki id. Siklóssy műtétéből. Eleinte csak a bőrpúpot iparkodtam megfelelő kimetszéssel megkisebbíteni, majd a metszést tettem rövidebbé. Megkisérlettem a szemhéj teljes kettéosztását is ajakközti metszésből kiindulva, ez azonban nem vált be. Később jöttem csak rá, hogy hasz­nos lesz az egész metszést az orr felé áthelyezni. A végzett műtétek eredményének közlése előtt álljon itt a műtét végezésének leírása, úgy a hogy az az idők folyamán kialakult. Kellő tisztogatás és helybeli érzéstelenítés után domború késsel egy bőrmetszést ejtünk, mely a belső szemzugtól 1 — \1/2 cm.-nyire az orr felé eső ponton veszi kezdetét, eleinte lefelé és kissé kifelé halad, majd ívben vízszintesre fordul. A metszés alsó vége lejebb kerül, mint az orrcsúcs szintje és valamivel kijjebb, mint a külső szemzug szintje. A metszés hossza a kifordulás mértékétől is függhet, nagyobb ektropium esetén hosszabbra szabható. E metszés két sebszéléről többször lesz szó, nevezzük röviden az orr és a száj felé esőt orri, a szemrés felé tekintőt halántéki sebszélnek. A metszésnek a bőrön teljesen át kell hatolnia. Elvégzése után a halántéki sebszélt fölfejtjük egészen a szemhéj széléig. Evvel a szem­héjat újból könnyen elmozdíthatóvá tettük, de egyúttal bizonyos mértékű sebtátongás is támad a halántéki sebszél följebbhúzódása folytán. Sze­rencsés esetben a szemhéj széle már a fölfejtés után elfoglalja rendes helyzetét. A műtét további föladata tehát e helyzet biztosítása lesz. Ezt varratokkal érjük el, melyek közül az elsőt, a legfontosabbat mindjárt el kell helyezni. E végből csipővel megfogjuk a halántéki sebszél egyik lejebb eső pontját (1. az 1. ábrán az a pontot) és ezt följebb emelve 1. ábra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom