Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
135 A glaucoma operálásának újabb módjai.* Irta: Grósz Emil dr., egyetemi tanár. Sichel 1842-ben azt mondotta, hogy egyetlen gyógyult glaucomát sem ismer és már 1857-ben a Bruxellesben tartott nemzetközi szemészeti congressus záróülésén Graefe osztatlan lelkesedés és helyesléstől kisérve az iridectomiát propagálta, mint a glaucoma gyógyító módját. Hirschberg joggal mondja, hogy Graefe szellemi örökségében a glaucomaellenes iridectomia ugyanazt a szerepet játssza, mint Goethe halhatatlan munkásságában a Faust tragoedia. Graefe 1869-ben megjelent klasszikus monográfiájában szigorú önbirálattal megjelöli az iridectomia hatásának határát és kifejti, hogy a míg a glaucoma inflammatorium eseteiben hatása majdnem törvényszerűséggel bekövetkezik, addig a glaucoma simplex eseteiben körülbelül 5O0/0- ban megállítja a folyamatot, további 25%-ban lassítja, 25°,0-ban pedig a látás feltartózhatlanul tovább romlik, sőt azt is elismeri, hogy ez utóbbiak között 2% olyan van, a midőn a rosszabbodás az operálás után rohamos. Alig hunyta le a nagy mester a szemét, az epigonok túlzásokba ragadtatták magukat, a minek azután csakhamar a kiábrándulás volt a következménye. Egy-egy balsiker ezer és ezer sikerrel szemben megingatta a bizalmat. Ebben nagy része volt annak is, hogy senki sem tudta magyarázni, hogy az iridectomia miképpen gyógyítja a glaucomát. Ez időre esik a gyógyszeres therapia ajánlása Laqueur és Weber által (1876), a kik a mioticumokat ajánlották. Kétségtelen, hogy egyes kivételes esetekben pilocarpin és eserin segítségével nemcsak időleges javulást, hanem tartós gyógyulást is lehet elérni. Schutek számos ilyen esetet közölt. Magam is észleltem ilyeneket. A többi közt, egyik esetben a glaucomában szenvedő beteg 1889 óta használja a pilocarpint a nélkül, hogy látásélessége vagy látótere megromlott volna. Alig hagyja azonban el egyetlen napra, a prodromák azonnal megjelennek. Az ilyen kivétellel szemben természetesen igen nagy számmal fordulnak elő olyan esetek, a midőn a glaucoma a pilocarpin használata ellenére előre halad s a látást menthetetlenül megrontja. Megkisérlették a betegséget nem a szemen végzett operálásokkal is gyógyítani. Ezek között a sympathicus-határköteg resectiója, melyet 1897-ben Abadie és Jonnesco bukaresti tanár ajánlották, még legnagyobb elterjedést nyert. A szem feszülésének alászálása azonban csak ideiglenes volt. Éppen olyan kevéssé vált be a Badal által ajánlott trigeminus-resectio, sőt az újabban ajánlott vérbocsátások sem pótolják a helybeli gyógyítást. Ez az út tehát egyáltalán nem bizonyult sikeresnek. Az iridectomiát pótló műtétek között az első Wecker sclerotomiája, a melyet már 1871-ben teljes részletességgel leírt. Wecker abból indul ki, hogy a Graefe iridectomiájának hatása tulajdonképpen abban áll, hogy az ínhártyában filtráló forradás keletkezik. Ezért gondolta ki operálását, mely a szivárványhártyát megkíméli és az ínhártyában két sebe* A budapesti kir. orvosegyesület 1912 február hó 8-iki ülésén tartót előadás. XII.
