Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
136 zést ejtve, a filtráló forradás előidézésére törekszik. Wecker eljárását nagy szívóssággal védelmezte, a miben a franczia chauvinismusnak is jutott szerep, mert minden áron ki akarta szorítani a német Graefe által ajánlott operálást. 1901-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy az iridectomiának a kegyelemdöfést megadja. A Société frangaise d’opthalmologieban tartott referátumában beszámolt azokról a válaszokról, a melyeket kérdéseire a világ minden tájékáról kapott. Ezen nagyszabású enquéte azonban eredménytelenül végződött és pedig két okból: először azért, mert nem volt egyöntetűség abban, hogy mit értenek az egyes szerzők a glaucoma simplex alatt, másodszor pedig azért, mivel nagyon nehéz különböző operálok műtéti eredményeit egy kalap alá fogni. Az általános benyomás az, hogy az enquéte inkább az iridectomia diadalát, semmint bukását eredményezte. A sclerotomiáról, néhány franczia szerző kivételével, a legtöbben azt mondották, hogy annak eredménye csak ideiglenes, mert a szem feszülésének alászállását csakhamar annak emelkedése követi. Éppen a filtrálás biztosítását czélozta Holth christianiai szemorvos javaslata, a ki azt ajánlotta volt, hogy a szivárvány-hártyának a forradásba való becsípődését segítsük elő. Tagadhatatlan, hogy minden nagyobb tapasztalattal rendelkező szemorvos ismer olyan eseteket, a midőn a cystoid heggel gyógyuló operálás jobb eredményt adott, mint a másik szemnek kifogástalanul gyógyult operálása. Csakhogy ennek a módszernek kétségtelen veszélyei is vannak és pedig elsősorban egy késői iridocyclitis suppurativa, mely a már-már megmentett szemet teljesen elpusztítja. Más elven alapul Heine cyklodialysise (1905). Az operálásnak lényege az, hogy az ínhártyán, a limbustól körülbelül 5 mm.-nyíre ejtett seben át vékony spatulát tol az érhártya és sugártest alá, átdöfi a ligamentum pectinatumot és így a sugártest leválasztása által a mellső csarnokot összeköttetésbe hozza a suprachorioideával, a mi által az elzárt csarnokzug helyett új levezetést biztosít. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szem feszülése csak rövid időre száll alá s ennek megfelelőleg az így operált szemeken később végzett szövettani vizsgálatok a szándékolt összeköttetés elzáródásáról tesznek tanúságot. Mindezen pótló műtéteknél szilárdabb alapon nyugszik a Lagrange sclerotomiája, melyet már 1905-ben végzett, de melynek technikáját és indicatióit kimerítően a Budapesten 1909-ben tartott nemzetközi orvosi congressuson ismertetett. A műtét lényege abban áll, hogy Graefe-késsel a sclero-cornealis határon lebenyes sebet ejt, melynek befejezte előtt a kés élét hosszabb területen vezeti a sclera lemezei között s azután nagy kötőhártya-lebenyt vág le. Ennek visszahajtása után erősen görbült ollóval az ínhártya ezen nyelvalakú toldalékát levágja s így biztosítja a filtrálást. Néha iridectomiát is végez, máskor csak gyökig iris-kimetszést. Az eredmények biztatók. Lagrange 150 sikeres műtéttel szemben csak 3 balsikerről tud. A nézetek azonban nem tökéletesen egybehangzók, a mennyiben egyes szemorvosok kedvezőtlenül is nyilatkoztak. A szövődmények közül hályogképződést, üvegtestelőesést és heves gyuladást emlegetnek. 1909-ben Elliot, Indiában működő angol katonaorvos a trepanálást ajánlotta a glaucoma gyógyítására. Ugyanezen évben Freeland Fergus is ajánlotta a trepanálást, csakhogy a cyklodialysissel párosítva. A két szemorvos között kifejlődött prioritási vita valóban tárgytalan, hiszen már Argyl Robertson