Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-07-16 / 2. szám
77 kozás túlságosan nagy és hatásában még igen kevéssé kiismert, nem is szólva arról az indítványról, hogy ilyen esetekben némi üvegtestnek kibocsátása is helyén való lenne, mint Müller állítja. Ezt egyenesen károsnak mondhatnók. Noha Müller műtété elméletben megállja a helyét, de azt legalább is mondhatjuk, hogy új módot nyújt egy eddig gyógyíthatatlannak mondható baj orvoslására, mégsem tudott mostanáig elterjedni. Az irodalomban legalább alig találunk erre vonatkozó közlést 1909 óta, a mikor Müller javaslatával előállott. Ennek az okát úgy hiszem, abban kell keresnünk, hogy a műtét igen merésznek látszik. A végrehajtása is bonyolult. Müller ugyanis előbb Krönlein-iéXt csontkivésést végez, azután hosszában bevágja a letolt csonthártyát, varratok behelyezése után átvágja a külső egyenest, tapadása fölső harmadán bemetszi az alsó ferdét, teljesen elállítja a vérzést és csak azután fog hozzá a tulajdonképpeni műtéthez. Czermak ugyan kiálló szeműeken a külső, szemzug bemetszését is elegendőnek tartja a Krönlein-féle előkészítés helyett, de az altatást ő is feltétlenül szükségesnek mondja. Úgy tudom azonban, hogy mindössze egy esetet operált ilyen módon. így már az eljárás egyszerűbbnek látszik, de csak az esetek egy részében lenne ily módon végezhető s akkor is altatással. Ha azonban meggondoljuk azt, hogy a műtéthez okvetlenül át kell vágnunk a külső egyenest, sőt hogy a sclerának minél nagyobb darabját szabaddá tegyük, a Tenon-fé\e tokot is nagy darabon be kell metszenünk, előre is biztosítva láthatjuk azt, hogy a beteg állandóan az orr felé fordított szemmel fog maradni a műtét alatt. Hiszen a külső egyenes és Tenon-tok ilyen mértékű átmetszése a szem kifelé fordulását lényegesen megnehezíti, ha nem is teszi teljesen lehetetlenné. Ilyen körülmények között, a külső szemzugnak alapos bemetszése elég helyet kell, hogy adjon a hozzáféréshez, nem kidülledő szeműeken is. Az altatás pedig azért látszik fölöslegesnek, mert az ínhártya teljesen érzéketlen s így a műtét kényes része a legkisebb fájdalmat sem okozhatja. Felnőtt ember pedig ha tudja, hogy kényes dologról van a szó, nyugodtan fog tartani, kivált ha a műtét kezdetén meggyőződött, hogy valóban nem fájdalmas. Ez a meggondolás vezetett abban, hogy kezdettől fogva mellőztem a Krönlein-féle megnyitást és minden esetben helyi érzéstelenítéssel végeztem a műtétet. Eddig nem is bántam meg s nem hinném, hogy sokkal nagyobb lenne így a műtét veszedelme, mint narcosisban. A műtét, a hogyan az állami szemkórházban végeztük, egyéb lényegtelenebb részletben is eltért az eredeti eljárástól. Mielőtt azonban a követett módot ismertetném, a műtét főrészének Müller ajánlotta módját, azaz módjait kell fölemlítenem. A föladat nehézségeit Müller— igen elmésen — két rétegben való operálással oldotta meg. Először ugyanis az ínhártya felületes rétegét, félvastagságát irtja csak ki. Ezzel lehetővé teszi, hogy szemgolyó megnyitása nélkül legyenek a varratok behelyezhetők. Az ínhártyán a félvastagság kimetszésével lépcső támad, melybe könnyű lesz a varratoknak olyan módon való behelyezése, hogy biztosan elkerüljük a sclera teljes átöltését és ezzel a fonalnak az érhártyával való érintkezését. Az ilyen varratot benhagyni nem lehetne. Öt varrat behelyezése után Müller a hátsó réteget is kiirtotta, kezdve a
