Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-07-16 / 2. szám
76 A másik alak, a melyben térbeli aránytalanság van — s ez a jóval gyakoribb eset — eddig jóformán megközelíthetetlen volt az orvoslásnak. Ha már most e súlyos esetekben valamely új elven alapuló eljárás merül föl, a mely csak némi reményt is nyújt jobb eredmény elérésére, mindnyájan örömmel üdvözölhetjük ezt az új módszert. Ilyennek mondhatjuk Müller Leopold-nak operálását, mely lényegében a szemgolyó megkisebbítésén alapszik. Az orvosságos eljárásoktól eltekintve, eddig az ideghártya leválásának megszüntetésére az üvegtest bemetszése, a retinába való nyíláskészítés, az ideghártya alatti folyadék különböző módon való kibocsátása, állandó szivárgás létesítése, a retinát az érhártyával összetapasztó gyuladás keltése voltak a főmódszerek, melyeket megkíséreltek. Könnyen érthető és a tapasztalás is azt bizonyítja, hogy a második csoportban említett retinaleválás eseteiben e módszerek egyike sem adhatott végső eredményt, mert hiszen a szemgolyó tartalma és burka közötti aránytalanságot nem szüntette meg. Több reményre jogosíthatott, legalább elméletben, Deutschmann-nak az a törekvése, hogy nyúl üvegtestének befecskendezésével a szemgolyó tartalmát növelje. Ez eljárás után a végleges gyógyulás azonban csak 4'5%-nyi volt, de igaz, hogy ez a műtét a legsúlyosabb esetekben került csak végrehajtásra. Deutschmann eljárása nem sok követőre talált. Ezt nem egyedül a gyógyulás kis arányszámának kell tulajdonítani, hanem főként annak, hogy mai ismereteinkkel jól tudjuk, hogy a befecskendett anyag az üvegtest szerves részévé aligha válhatik. Hiszen a heteroplastika egyébként is sikertelennek bizonyult. Másik baj, hogy a befecskendett üvegtest gyuladást indít meg. Ha Deutschmann ezt gyógyító tényezőként tünteti is fel, mégis sokakat visszariaszt ennek az eljárásnak megkísérlésétől. Ha tehát azt állíthatjuk, hogy a szemgolyó tartalmának növelése nem igen érhető el, helyesnek látszik a gondolat a térbeli aránytalanság megszüntetését a másik oldalról próbálni meg. Ezt tette Müller, a mikor az ínhártya egy darabjának kimetszésével 'és a seb összevarrásával a szemteke burkát kisebbítette meg. Ő ugyan a hatást másban látja, abban, hogy az érhártya feszülését csökkenti a műtéttel. Müller elmélete szerint az érhártya megnyújtása esetleg berepedése folytán támadó pangás volna az oka a savó felgyülemlésének és így a retina elemeltetésének. Ez az elmélet arra a tapasztalatra támaszkodik, hogy műtété végzésekor az érhártya és sklera között is talált sárgás folyadékot. Ezt én is tapasztaltam és megengedem, hogy elmélete is helyes, de mégis csak elmélet. A valóság az, hogy a műtét a szemgolyót megkisebbiti. Hogy ez közvetlenül vagy közvetve hat-e a leválás megszüntetésére, a műtétmód elbírálásában nem tartom lényegesnek. Nem szeretném azonban említetlenül hagyni, hogy abban az esetben, ha Müller elmélete helyes, az ő módszere az ideghártya leválása oki indicatiójának is eleget tesz, mert megszünteti az érhártya feszülését. így már fontos lenne a dolog, mert reményt nyújtana arra, hogy a szemteke burkának megkisebbítése végső eredményt ad egy olyan bajban, mely az orvoslásnak eddig jóformán megközelíthetetlen volt. Azt azonban egyelőre túlzásnak kell mondanunk, hogy a Müller-ié\e műtét minden nagyfokú közellátás esetében végezhető lenne, olyanokban is, melyekben retinaleválás nem támadt, ennek elhárítására. Ehhez a beavat-
