Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)

1911-07-16 / 2. szám

X

nálja alkalmazkodó képességét. Myopiásoknál a ciliaris izom vagy parlagon hever, vagy legalább is sokkal kevésbé lesz igénybe véve, mint más fénytörésnél. Ha tehát rövidlátóknál a ciliaris izom inactivitásában keressük az alkalmazkodásköznek megkisebbedését, akkor a hypermetropiás szemnél az izom állandó gyakorlásában kell keresnünk az okot, mely miatt az ilyen szem alkalmazkodása a normális vagy pláne a myopás szemhez képest megnőtt.

Annak igazolására, hogy a fénytöréssel összefüggő izominactivitás okozza a myopiások alkalmazkodásközeinek megkisebbedését, a szabálytól látszólag eltérést mutató azon myopiás esetek szolgáltak, a hol állandóan correctiós pápaszemet viselt a myopiás egyén. Ügy találtam ugyanis, hogy az állandóan üveget viselő myopiás szemek alkalmazkodásközében hiányzott a myopiára jellemző megkisebbedés. A myopiát teljesen korrigáló üvegnek állandó viselése a myopiánál különben beálló izominactivitásnak veszi elejét. Az üvegviselés tehát mintegy biztosítja a ciliaris izomnak folytonos activitását, azt a gyakorlatot, melynek hiánya idézi elő a myopiások alkalmazkodásközének csökkenését.

Általában, a hol a fénytörés befolyásának megismert szabályosságától eltérést találtam, ott kutatva az eltérés okát, kiderült, hogy mindig kóros alkalmazkodású esetről volt szó. így hypermetropjaim között nagy számban fordultak elő olyan esetek, hol az alkalmazkodásköz értéke — eltérőleg szabályunktól — a normális szeméhez képest megcsökkent. Ezen esetekre nézve megállapítható volt, hogy az alkalmazkodási izomnak elfáradásból eredő gyöngesége, a klinikailag jellemző tünetekkel biró asthenopia accommodativa okozta az eltérést. Ezen asthenopiás szemeknél melyeknél gyakran a belső egyenes izmok elégtelensége is kimutatható volt (ezt az alkalmazkodás és összetérítés szoros kapcsolata hozza magával) már eleve vártam az alkalmazkodásköznek erős megkisebbedését.

Hypermetropiás anyagomból e szerint megállapíthattam még azt a tényt is, hogy az asthenopiások accommodatiója mindig megcsökkent a ' normális szeméhez képest.

Ezek után a szemből való életkormeghatározás érdekes kérdésére térek át.

Ismerve az alkalmazkodó képesség és életkor között fennálló szoros kapcsolatot, melynek felismerése Donders nevéhez fűződik, támadt az a gondolatunk, hogy a szemek meglevő alkalmazkodásából az életkorra rendszeres következtetéseket vonjunk. E tétel tudományos megfejtéséhez szükséges:

a) egy olyan módszer vagy eljárás, melylyel a szem alkalmazkodásköze pontosan megállapítható;

b) az élet minden korában levő egyéneken végzett minél nagyobb számú vizsgálat;

c) egy táblázatos összeállítás, mely a hasonló korúak alkalmazkodás-közeinek középértékeit tartalmazza.

Feladatom gyakorlati megoldását azzal egyszerűsítettem, hogy az életmeghatározás alapjául Donders-nak az élet ötéves csoportjaira vonatkoztatott jól ismert táblázatát használtam fel, melyet czélomnak megfelelőleg kibővítettem. Donders-re, mintalapra támaszkodásra való jogomat az a körülmény adja, hogy az összes közelpont-vizsgálatokat én is az ő classikus módszere szerint végeztem.

104